Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Borsos Károly: Megjegyzések
56 Rincklake—Tiling: Neue Wege zur deutschen Frauenbildung. 10. Wentscher: Mutterschaft und geistige Arbeit. Valamennyi füzet elolvasásra méltó, de az I., VI. és X. számuak mégis különös figyelmet érdemelnek. Az elsőben Tiling Magdolna, az elberfeldi leányiskola feje, igen érdekesen jellemzi a fiatal leány pszichéjét. Rámutat a leánynak a természettel való összekötöttségére, az odaadás és tartózkodás közti sajátszerü ingadozására, saját lelkének megértésére; finoman elemzi szellemi és akarati életét és végre felveti a világnézet és személyiség kérdését. A II. részben pedig igen becses útmutatásokat ad, hogyan kell a leánnyal bánni, pl. hogyan lehet a felületesség, önfegyelmezetlenség, én kultusz ellen küzdeni, mikép lehet szellemi életét ápolni, leikébe erkölcsi és vallási értékeket plántálni. A nőnevelés főfeladata abban foglalható össze, hogy a leány diszharmóniás lényét elvezesse az asszony befejezettségéhez, (?) mely azon alapul, hogy létrejön a harmónia az odaadás és tartózkodás közt, az egység a tudatos és tudattalan közt, a belső és külső, a szellemi én és a természetben gyökerező lelki közt. Ez a cél, melyre a leánynak törekednie kell és melyet arra való nevelő elősegíthet. Tiling füzetét mintegy kiegészíti Elsa Croner-é, melyben a leánytipusokat ismerteti — nagy hozzáértéssel és finom pszichológiai érzékkel. Igen tanulságosak azok a párhuzamok is, melyeket a nő és férfi eltérő lelkisége közt von. Vázolja azokat a problémákat, melyek a fiatal leányt közvetlenül érintik és felállítja a leányiskolái tanítás tízparancsolatát. Az utolsó füzetben Elsa Wentscher arra a kérdésre felel, hogy összefér-e az irodalmi működés az anyai hivatással és saját lelki fejlődését és életpályáját ismertetve kimutatja, hogy igenis lehet irodalmilag működni és gyermeket jól nevelni. A füzeteket melegen ajánljuk leányoktatással foglalkozó kartársainknak. Az e téren kezdőt útbaigazíthatják, óvatosságra szoktatják, de még a tapasztaltabb leánynevelők is okulhatnak belőlük. Legalább tudatosabbá teszi bennök azt a felelősségüket, hogy a nőnevelés helyesebb irányításával a nemzeti jövő felépítését is szolgálják. Szelénéi Ödön. Bartha Dózsef: Két nemzedék magvar irodalma 1875—1925. Bpest 1926. — 175. 1. A kritikusnak legfőbb, mondhatni egyetlen erénye a szigorú tárgyilagosság. S ez az, ami ellen és igen súlyosan vét Bartha fönti müvében. Puszta átolvasás után már szembetűnő módon megnyilatkozik: 1., antiszemita érzése, 2., csökönyös konzervatív állásfoglalása a modern irodalom s közelebbről Adyval szemben, végül pedig 3., erősen elfogult katholikus világfelfogása. Mindez mint embernél talán érthető és raegboesájtható, de mint kritikusnál, nem nevezhető erénynek a legjobb akarattal sem. E három síkban megnyilvánuló elfogultsága rontja le aztán értékét e különben elsőrangú irod. alkotásnak, ami ugyanilyen erővel hézagpótló is lehetett volna az utolsó félszázad irodalmát illetőleg. Nem lehet még igy se
