Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 4-5. szám - Borsos Károly: Megjegyzések

67

letagadni tárgya iránt érzett lelkesedését, az adatgyűjtésben kifejtett szorgalmát s helyenként meglepően találó értékeléseit.

Ami első hibáját illeti, a Társadalmi élet tagozódása c. szakasza mutatja feltűnő megnyilatkozásban.

— A zsidók »a nemzeti érzelmek hiányában csaknem mindenütt a destructiv irányt képviselik . . . Oroszországban elősegítették az anarchizmust, .. Törökországban ők voltak az új török propaganda élesztői, karöltve a szabadkőmívesekkkel . . . nálunk pedig kezökben tartják a szociálizmust . . . terjesztik az internacionálizmust. — Mindez saját fajtájával szemben hasznot hajtó erény, de más fajokra nézve halálthozó veszedelem.“

A zsidó költőkről így nyilatkozik: „Nagy (Qrósz) Endre a társad, osztályok egymás ellen való gyűlöletét szítja fel, Bíró (Blau) Lajos legtöbb munkáját a nőstények könyvének lehetne nevezni, Heltai (Herzl) Jenő a lenge ruhájú kabaré múzsák udvarlója, Szomory (Weisz) Dezső a legszemérmetlenebb, erotikus regényeket termeli magyar nyelven (még pedig milyen nyelven !)...* stb.

Elfogultsága megnyilatkozik minden modern Íróval szemben is. Ahogyan Móricz Zsigmonddal elbánik, vagy ahogyan Adyval végez, egyenesen felháborító. Meghamisított, vagy félmondatú idézetek egész légióját sorakoztatja fel egymás után. Ezekre válaszul utalok Makkai Sándornak most megjelent müvére (Magyar fa sorsa), vagy ajánlom figyelmébe Hegedűs Lóránt cikkeit. Polémia ellen polémiát.

Harmadik síkú elfogultsága ilyeneket mondat vele: „A szépprózában ellenhatás — amennyiben a nemesebb erkölcsi felfogást igyekeznek érvényre juttatni ,— először a katholikus elbeszélőknél jelentkezett, akiknek műveit az Elet és a Szt. István Társulat adták ki.. .*

Vájjon azok a művek, amelyek nem említett cégek kiadványai, csupa erkölcstelen tendenciát viselnek magukon ? Távol legyen tőlem, hogy vallási vitát provokáljak, de irod. tört. írónak talán mégsem szabad a tényeket így elferdíteni.

Kisebb hibák, amelyek felületes forrás-tanulmányra vezethetők vissza, találhatók pl. a Gyóniról írott méltatásban is.

„ . . . a horpadt mellű fiatal vén felforgató nyugatosokat maró gúnnyal is illette (Levél Nyugatra, Csak egy éjszakára) . . .“

Az utóbbit egyáltalán nem a Nyugat íróihoz, hanem a háború vámpírjaihoz, a gyikos csatazajból élősködő vérkufárokhoz irta, sőt az előbbit sem Adyhoz, hanem az Adyt majmoló vértelen idiótákhoz, akik „adibbak akartak lenni Adynál tehetség nélkül. . .“ Ezt maga Gyóni rektifikálta még életében.

Másik tévedése, mikor igy ír:

„Gyóni ki tudja fejezni lantján a bájt és a kellemet is, főkép a féleségéhez írott költeményeiben, amelyek között legszebb az „Üzenet a Kedvesnek,“ a halállal szembenálló férj hűséges szerelmi vallomása.“

Nem is volt neki felesége.

De ez csak egy kikapott rész; e miatt még nem lehetne elítélni az egészet.

Egyébként egyik bírálója, Horváth Béla, előre érzi, hogy „sokan