Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Dr. Kónya Sándor: Útmutató megjegyzések az angol nyelv tanításához
39 telített, hanem tapasztalt, jó módszerű gyakorló tanár előadásában, főképen pedig gyakorlati bemutatásban; azután a haladó angol irodalmi, művészeti és társadalmi kultúra fejlődésének legkiemelkedőbb eredményei egy év alatt. De még ez sem elég. A helyes kiejtés, különösen az ebben való biztosság érzetének s egy bizonyos mértékű nyelvkészségnek a megszerzésére elengedhetetlen feltétel, hogy angol tanárok időnként, legalább 3—4 évben egyszer Angliába, mint legközelebb eső angol nyelvterületre kimenjenek. Tanáregyesületünk múlt évi közgyűlése fogadott is el egy ilyen természetű indítványt s meg is kereste az iskolák fenntartó testületéit, hogy próbáljanak fedezetet találni külföldi tanulmányúti segélyre. Óhajtandó volna, hogy e sine qua nonszerű feltétel meg is valósulna s ne maradna csak jámbor óhajtás annyi sok szép tervvel együtt. A munka és feladat súlya, amelyet e kor magyar tanárai magukra vállaltak az angol nyelv tanításával, rendkívül nagy. A nehézségek, amelyeket eredmény elérésére le kell győzni, óriásiak. Emellett felfeljajdul az emberben a meg nem értett, eléggé meg nem becsült, sokszor meggyötört intelligencia. Elbírjuk-e a súlyt, nem roppanunk-e össze a nehézségek alatt, ha az égő lelkiismeret megállás nélkül hajt előre: ne kutassuk ? Az angol szellemi és művelődési értékek bámulatraméltó gazdagsága, mely felette áll minden más népének s az abból az egyetemes művelődésre és nemzeti közművelődésünkre fakadható gazdag áldások, önmagukért is megérdemlik, hogy ezen az új mezőn a legmostohább körülmények között is erőnk végső megfeszítéséig tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll, a többit igazán bízzuk az istenség vezető kezére. megjegyzés. Jól tudom, hogy e megjegyzések nagyrésze közhelyszerűen hangzik. De céljuk inkább a kezdő tanítás, a járni tanulás gyakorlati, egyszerű, ábéceszerű követelményeinek az összefoglalása s figyelembe ajánlása, mint tudós elvontságok adása volt. Kisszerűeknek is látszanak talán, de meggyőződésem szerint nem lehet őket eléggé hangsúlyozni. Használható voltukat igazolja a tény, hogy mindig célhoz vezettek s ajánlja az a másik, hogy az említett eljárások ambicionáló, életteljes, derült elevenséggel követése mellett soha egy unott diákarcot nem láttam a tanórák alatt. Ha valaki tudományosabb s mélyebb elvi s elméleti tanácsokat és megalapozásokat akar keresni, utalom a Magy. Paed. említett évi cikkeire, amelyek közül a Bakonyi Hugó, Lux Gyula, főképen pedig a Kaiblinger Fülöp és Kemény Ferenc értekezései mellett módszertani kérdéseket tanulmányozó tanár nem is mehet el a saját jókora kára nélkül. Dr. Kónjjű Sándor.
