Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-01-05 / 1. szám

az eddigi iránytól. Van vagy 10 féle tanító- tanáregyesület, amelyek mindegyike a saját útját és módszerét tartja célravezetőnek. Igazán nem csudálom, ha a vidéken élő tanító ember, aki nincs tisztában a kavargó áramlatokkal, tanácstalanul, zavartan áll és sokszor át nem gondolva egyik-másik irány programmját, hirtelen, pillanatnyi benyomás alatt dönt. A legszerényebb, legcsendesebb irány marad a vesztes. Ez az irány pedig a ref. nevelők iránya. Nem akarunk személyeket támadni, de annyi kétségtelen, hogy a mi nevelésügyünk volt csaknem a legelhanyagoltabb és a mi szervezetünk a legélettelenebb. Most persze az uralkodó felfogás halálra itéli, a Néptanítók Lapja feloszlatását kívánja a felekezeti tanító egyesületeknek. Zigány igen nagy rokonszenvvel ír rólunk, mert a ref. tanító egyesületek egy része legelőször hódolt meg a radikális irány előtt. Viszonozzuk a rokonszenvet,, azt akarjuk mi is társadalmi, gazdasági téren, amit a radikális, irány, de ami ref. keresztyén világfelfogásunk alapján, saját iskolánk falain belől, életteljes vallástanitással kapcsolatban. Van sok kapocs köztünk és a szociáldemokrata tanítók között, de keresztyén hitünket nem vagyunk hajlandók hetvenedrangú tényezővé lestilyeszteni. Van közös törekvésünk a ker. szociálista és a kath. tanárgyesülettel, de van eltérő véleményünk is övékétől. Mik vagyunk tehát! Eklektikusok ? Nem. Ref. keresztyén nevelő munkások, akiknek külön útjuk van ugyanazon célhoz: az igaz ember neveléséhez és ne vegye senki rossz néven tőlünk, ha mi, a magunk útját tartjuk legrövidebbnek, legegyenesebbnek, legbiztosabban célhoz vezetőnek. Hiszen ezt tartja más is a magáéról. Nem hatalmi kérdés a mi ref. egyházunk részéről az iskolái fenntartásához vaip ragaszkodás. hanem felelősség és szolgálni akarás. Megvagyunk győződve arról, hogy a mi evangeliumi ker. világfelfogásunk alapján lehet legjobban és legbiztosabban elérni azt a célt, amit a megváltozott helyzetben majdnem minden nevelőirány egyértelemmel tűzött ki. Egy-két szóval szeretném vázolni, hogy gondolnám en a ref. nevelők szervezését. A ref. tanáregyesület és a tanító egyesületek összeolvadnának és Ref. Nevelőmunkások Szakszervezetévé alakulnának át, amely szakszervezet nem bodzafa puskával harcolnia tanítók érdekéért, hanem — ha szükséges — teljes szolidaritást vállalna más világnézetű kartársaik szervezetével. Elszomorodva olvastam a Néptanítók Lapjának igen-igen sok esetben jogos kifakadását a papok ellen, akik — egyik tanító szerint — örök riválisai \a tanjtóknak. Nos hát, ennek a viszonynak meg kell változnia! Egyházunk hivatalos utasítása szerint is — a múltban is, nemcsak most — munkatársa a tanító a lelkésznek. A kötelező erős- szeretet az Ur Jézusban megszünteti az „átöröklött" ellenszenvet, amint meg is szüntette igen sok helyen eddig is. Az anyagi kérdést illetőleg az a véleményem, hogy jó munkát csak jól fizetett emberekkel lehet végeztetni. Inkább ne legyen tanítója az egyháznak, mint hogy kiuzsorázott cselédeket tartson, akik a rossz munka mellett még meg is gyűlölik munkaadójukat. Tudom, milyen alapos felfogás és világnézetbeli változást követelek sok egyházi vezetőtől, de akik ezt meg nem értik, azoknak az egyház érdekében el kell hagyniok helyüket. Nem szabad félnünk az igazi evangeliumi radikálizmustól, sőt erre az alapra kell helyezkednünk, ha élni akarunk. Jelentsék csatlakozásukat a ref. tanitó- -tanáregyesületek, tanárkarok az Országos Ref. Tanácsnak, — Budapest, IX., Rádayutca 28 —:

képviselőinkből alakítsuk meg az Orsz.. Ref. Tanács alosztálya gyanánt a Ref. Tanügyi Tanácsot, amely értékes -előmunkálatot végezhet az új zsinat számára és az átmenetet képezheti a Ref. Nevelőmunkások Szakszervezetéhez. Dr. Patay Pál. KRÓNIKA. Megértés felé. > Ezzel a címmel írt vezércikket a Lelkészegyesületbe a főszerkesztő. Arra kéri „a forradalmi tények úttörőit", hogy telítsék meg ők is miként a vezércikk írója megértésre hajló szeretettel a hazáért és egyházért. Nyugodtságot el nem sietést ajánl. ígéri, hogy szerető gondozással kész segíteni; reformtársaságnak kívánja látni az új reformációt sürgető mozgalmat, amely eszméket ad s nem arrogálja az alkotmányos szerv szerepét. Mindenesetre nem lehet más válaszunk, mint az, hogy örömmel és készséggel óhajtunk közreműködni a megértés útjának egyengetésére. Hiszen nem egyéni hiúságból, nem személyeskedő gyűlölködésből, hanem az egyház javáért, jövőjéért aggódó és annak megerősítésére áldozatos munkára kész lelkek hevületéből született a mozgalom eszméje. A magunk részéről nem egyszer reámutattunk arra, hogy a programmban mindaz ami forradalmi, vagyis ami a külső keretek, szervezkedés változtatását sürgeti, az a belső megújulás elősegítésének lehetősége, az eddigi nagy mozdulatlanság, közönyös hidegség leküzdésé, hamis látszólagosságok, téves utakra terelődött irányzatok megszüntetése érdekében van. Hirdettük és hirdetjük, hogy a programmok önmagukban véve nem sokat érnek, a fődolog az egyéni, lelki forradalom, az újjászületés és hogy most már az egyháznak a maga egészében, minden egyes organuma által elodázhatlanul fel kell vállalnia azokat a megújulást célzó munkákat, amelyek eddig annyi lekicsinyléssel, vagy legfeljebb olcsó erkölcsi támogatással találkoztak. Hogy gyors tempóban akarjuk á haladást ?! Hát vájjon nem mozdul-e körülöttünk minden!! Hát készületlenül találjanak-e bennünket az egymás nyomába taposó események ?! Ki hiszi el, hogy a forradalom lelke pont az egyház kapujában áll meg! Nem mi visszük be egyhá-