Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-13 / 40-41. szám

A jövö orvosai. Á nemzetünket rettenetesen pusztító, átkos Háború o&ak nem tud véget érni. Nemcsak a nemzet színe-virága, hanem palántái is — rövid időközönként százezerszámra pusztulnak. A háború majdnem minden társadalmi osztály élete programmját revízió alá vette s hatalmas kérdőjel alakjában meredezik szemök előtt a jövendő és a háború után következő életsorsuk kérdése. A perzselő világforgataghan az embermentés legnemesebb munkáját végzik a véres háború fáradhatatlan emberbarát-hősei: az orvosok: nemcsak a csatatereken, hanem itthon is emberfeletti munkát végeznek, éjet nappallá téve. De mindkét területen kevés az embermentők száma, s bizonyára az lesz a háború után is. Hiszen a béke idejebén is több-több községnek volt egy-egy körorvosa. A háború azonban más területeken is beigazolta, hogy a képzés módját és idejét rövidíteni kell és lehet is, csak alkalom legyen az elméleti tudás gyakorlattal váló kiegészítésére. Amikor ezeket a gondolatokat papirra vetjük, erre a hatalmas kérdőjelre — mintegy feleletként jelenik meg a következő cím: „A pap a közegészségügy szolgálatbanNem sok szót kell vesztegetnünk reá, hogy miért ós hogyan? A „miért"-re megfelel a papi hivatás, az önzetlen emberszeretet nagy érzése, hiszen a lelkész az, aki minden szociális és társadalmi kérdésben tanácsadója egyházközsége híveinek — miért ne lehetne az egészségügyi dolgokban is? Hogyan? Úgy, hogy szerezze meg az orvosi diplomát is! Mikor? A lelkészi képesítéssel égyidejűleg. Legyenek a lelki és testi élet doktorai és párhuzamosan szerezzék meg mindákét oklevelét. Az alkalom meg van, ment ahol theológia van, ott. az; orvosi egyetemre is be lehet iratkozni. A kiképzés ahyagát ós idejét pedig .mindákét feladatot illetőleg redukálni kellene. Mindez pedig arról jutott eszünkbe, hogy ezelőtt pár hóiiaippal egy hír járta be még a napilapokat is: „A tanítókat kellene kiképezni gyermekorvosokká!" — <azonba.il kitűnt, hogy a gyermekorvosnak éppen annyit kell tudnia, mint a felnőttek orvosának és hogy a reggeltől-estig elfoglalt tanítóembernek, még ha ideje lenne is reá, hogy a betegeket látogassa,, a kiképzés is akadályokba ütköznék. Az anyagiakkal viaskodó, kevés jövedelmű ember energiáját felemészti a küzdelem. A mai élet nagy kötelességeket ró a, lelkészre is, pedig annak á munkának, amelyeit végez, mindig tökéletesnek kellene lennie. A kettős képesítés kettős jövedelmet biztosítana es a népnek neihcsak lelki, hanem testi irányú gondozása is: a szó valódi értelmében vett gyermek- és anya-védelem, az alkohol elleni küzdelem stb., szóval a társadalmi és szociális kérdések tűzhelyenként és éppen a gyógyítás alkalmából való megbeszélései nemcsak megtanítanák a fiatal kezdő lelkészeket is a nép sorsával való törődésre, hanem ezen az úton a nép a.lapos megismerésére és megszeretésére is. Hogy a kettős diplomát (lelkészi és orvosi) megszerzett lelkészek milyen szép feladatot oldhatnának meg úgy a maguk, mint a nép jóvoltára, arról e helyen felesleges beszélni. Az időből pedig telnék bőven, mert hiszen az orvosok ma is naponként csak egy-két rendelő órát tartanak. Azzal a gondolattal fejezem be, amivel kezdeni óhajtottam volna: hogy amit a fenntebbiekben elmondtunk, bár, már mint való dolgokról emlékezhetnénk meg! BELFÖLD. Á zsinat második ülésszaka. Folyó hó 2—4-én folyt le a zsinat második ülésszaka Székházunk szép, de ez alkalommal nagyon is szeli ősnek bizonyult nagytermében. Az ülésszak dr. Baltazár Dezső püspök szép alkalmi imájával kezdődött, amely után gróf Degenfeld József világi elnök mondott rövid megnyitót, amelynek során kegyelettel emlékezett meg dr. Kenessey Béláról és a zsinat többi halottairól; reámutatott a második ülésszak összehívásának szükségességére és előterjesztette a tárgysorozatot, amelyn 3 fontosabb ügy szerepelt: az énekeskönyv, a katonai lelkészség ós a lelkészválasztá^i törvénycikk revíziójának dolga. Az utóbbit á zsinat Boér Eleknek, az alkotimányozó-bizottság elnökének indítványára, nagyon helyesen, levette ez alkalommal a napirendről. Ami az énekeskönyv reformját illeti, ismerősek lapunk olvasói előtt azok az alapos kifogások, amelyek a mult zsinat utasításai ezerint készült II. Próbaénekeskönyvvel szemben úgy a szöveget, mint á dallamokat illetőleg elhangzottak. Többen reámutattak arra a túlságos konzervativizmusra, amelyet a revíziót előkészítő bizottság az első zsinat utasításához való betűszerinti ragaszkodás folytán tanúsított. A II. Próbáénekeskönyvet az előző ülésszakon a kellő előkészülés miatt minden hozzászólás nélkül általánosságban elfogadta a zsinat és így most Csak a részletekről volt szó. A bizottság t. i. a zsinat elé terjesztette a maga meglehetősen sovány jelentését. Egy sereg sajtóhiba kiigazítása, a XXIII. zsoltár 2-ik és 3-ik versének, a 77-iknék á Szabolcska-féle fordítással való helyettesítése, több temetési éneknek ós versnek kihagyása, a Baltazár-féle 1 versből álló királyének felvételére, az énekek szerzőinek a tartalomjegyzékben való feltüntetésére, a könyv kinyomására vonatkozó javaslatok voltak a jelentésnek főbb részletei. A tárgyalási idő rövid volt, az ónekeskönyv ügyével végezni kellett, ós így ennek a fontos; évtizedekre