Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-24 / 8. szám

azoknak, a kiket illet, hogy nekünk ott jogos ós köteles terveink vannak és hogy mi nem akarjuk elmulasztani, hanem áron is, minden tőlünk telő áldozattal fel akarjuk használni a még mindig meglévő alkalmat egész magyar református egyházunk és a magyar nemzeti kultúra ér' dekében. p. EGYHÁZUNK ÉS A NAPILAPOK. Sokszor halljuk az utóbbi időben azt a szemrehányó panaszt, hogy a napilapok nem törődnek velünk, reformátusokkal. Hiába tartunk gyönyörűbbnél gyönyörűbb előadásokat — nem vesznek róla tudomást; hasztalan születnek körünkben üdvös gondolatok, nemzet- ós egyházépítést czélzó tervek, nem méltányolják, agyonhallgatják. Teljesen indokolt a panasz; de miért illetjük ezzel a lapokat, mikor nem ők, hanem mi vagyunk • a hibásak; mi vagyunk okai elzárt helyzetünknek s a mely pillanatban komolyan akarjuk — változtathatunk rajta. Sokan egy református napilaptól várják az állapot jobbrafordulását; azt gondolják, hogy az mindjárt felénk fordítja a nagyközönség figyelő ábrázatát. Csalódnak. Annak a napilapnak olvasói a mi táborunkból kerülnek ki, más vallású ember legfeljebb kíváncsiságból tekint bele, mint pl. mi az Alkotmányba. Az a napilap ébreszteni, fejleszteni fogja népünk református öntudatát, őrzi egyházunk érdekeit, védelmezi jogait ; de a közvélemény rétegeibe nem olvasztja bele szellemünket. Ezt akkor is csak a nagy napilapok végezhetik. E szerint akár van napilapunk, akár nincs, nekünk más nagy lapokra mindenképen szükségünk van s a bennünket megillető arányos területet hasábjaikon föltétlenül el kell foglalnunk. De ne gondoljuk,Jiogy ez puszta követeléssel, üres panaszkodással megtörténhetik. Ha azt akarjuk, hogy a református szellem világhódító ereje beszivárogjon a lapok hasábjainak idegszálaiba: akkor találjuk meg mi is — mint a kath. vagy zsidó egyház — a beoltás módját. A mód pedig kézenfekvő : anyag, szellem; adjuk nekik a kettőt együtt s megváltoznak a viszonyok. Tudjuk, mibe kerül egy napilap előállítási költsége, hogyan kívánhatnék, hogy anyagi kárpótlás nélkül szolgálják érdekeinket? Annak a lapnak minden sora le van foglalva pénzzel vagy egyetemes -érdeklődéssel, abból ugyan egy betűt sem dobhatnak ki a mi kedvünkért. De lia kellő díjazás mellett veszünk magunknak helyet, bizonyosan szívesen bocsátják rendelkezésünkre. Nem úgy értem, hogy külön rovatot nyissanak a református egyház számára; ez ismét visszás hangokat keltene, nem is vállalkoznának rá; hanem úgy, mint Madáchban a föld szelleme mondja: „Elrészletezve vízben fellegekben", vonal alatt, vonal fölött, mindenütt, a lio arra mód és alkalmatosság van. így a munka észrevétlen, a szellem rejtve működik. Igen, szellem, mert, az anyag mellé a szellemet is nekünk kell szolgáltatnunk. Abban pedig a mi anyaszentegyházunk bővelkedik. Csak az a baj, hogy apró csoportokban működik — mint az ijedt nyáj. Ha 8—10 ember írói képességet érez magában, azonnal lapot indít, nem törődik vele, hogy alig van olvasóközönsége. Nem sokkal hasznosabb volna-e íróra, egyházra nézve, ha elzárt csoportok helyett, a tanítványokhoz hasonlóan, széjjeloszlanának, ki egy,' ki más szerkesztőségbe s ott érvényesítenék tehetségeiket; ez tisztítaná s hódítaná a nagy lapok szellemét. Tisztult erkölcsi érzetükkel, iskolázott műveltségükkel könnyen háttérbe szorítanák a kénytelenségből használt, szedett-vedett elemeket. A szerkesztőségek bizonyosan örömmel fogadnák őket. Az írók képességét fejlesztené a nagyközönség bíráló szeme — a mit most nélkülöznak; az egyház pedig nyugodt yolna, tudván, hogy hű kezek, jó szemek őrzik érdekeit, kincseit. Fontoljuk meg a dolgot. Van már elég sok kisebbnagyobb helyi érdekű lapunk, mely a református öntudatot, vallásosságot, áldozatkészséget ápolja; most már toljuk szellemünket a széles vágányra; legyen minden napilapnál egy-egy buzgó, arravaló munkatársunk, mint régebben volt. Akár lesz napilapunk, akár nem : ezt a lépést meg kell tennünk, a változott viszonyok kényszerítenek reá. Az egyházkerületek feladata előteremteni a szükséges anyagot, íróinak erkölcsi kötelessége szolgáltatni a szellemet. Ha a kettő egyszerre munkába áll: nem lesz okunk többé meddő panaszkodásra.1 Dunavecse. Lukácsy Imre. ÜNNEPRONTÁS — ÜNNEP UTÁN.2 Mindvégig egyik legszebb emlékünk fog maradni az elmúlt reformáczió-jubileumi esztendőből az az, egészben véve igen előkelő, ízléses és hazafias magatartás, a melyet ez alkalommal magyar katholikus testvéreink legjobbjai tanúsítottak velünk, az ünneplőkkel s az ünneplés folyamán szükségképen fölvetődött és megtárgyalt történelmi s más kérdésekkel szemben. Hogy ez a magatartás nemcsak a pusztán opportunista okosság műve volt egy, magyar és keresztyén szempontból egyaránt rendkívül aggasztó ós válságos háborús politikai és társadalmi helyzet nyomása alatt, hanem a megértés és a 'szeretet mélyebbreható gyökérszálaiból is táplálkozott: annak egyebek mellett két szép és emlékezetes dokumentuma a dr. Csáktornyai István rendkívül nemes hangú és emelkedett szempontú alkalmi czikke az Alkotmányban (269. 1917. sz.) és a dr. Hanuy Ferencz komoly, higgadt történelmi pillantású tanulmánya a „protestáns és katholikus reformáczióról" a Katholikus Szemlében. Az ilyen s ehhez hasonló katholikus megnyilatkozásokban kifejeződő tény, hisszük, a közelebbi vagy távolabbi mo-1 Bizonyára nem kerülte el a czikkiró figyelmét, hogy a megalakult Ref. Sajtóegyesület egyik feladata lesz gondoskodni az eddigi mulasztások pótlásáról. Szerk. 2 A czikk közlése helyhiány miatt késett, de még most is aktuális. Szerk.