Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-17 / 7. szám

rászi inö csak kommentál' hozzá. Ez is nagyon helyes és okos. De akkor — mi szükség relifeken nehézkesen, rengeteg munka- és költségpazarlással elmondani azt, a mit más eszközzel sokkal könnyebben, világosabban és hasznosabban lehet, elmondani? A relief mégsem arra való és alkalmas, hogy szövegeket illusztráljon. Kálvin idejében az ilyen feladatot a fametszettel oldották volna meg. És Kálvin szellemének — ma is ez felelne meg leginkább. Az, hogy a kik oly kitűnően belátták, mint a genfiek, a műemlék művészi lehetetlenségét, emanczipálják is magukat a műemlék modern babonája alól — ez az igazi kálvini szellem! Azt megcsinálni, a mi lehetséges, nem pedig a lehetetlen érdekében—belátva, hogy lehetetlen — mégis kompromisszumot kötni. íteformáczió és sajtó: két egytestvér. S a sajtó való arra, hogy történelmet adjon elő és illusztráljon. A németek ezt kitűnően érezték, a mikor „Das Buch der Reformation, geschrieben von Mitlebenden" czím alatt tavaly olyan kötetet adtak ki, a mely a lutheri reformáczió korabeli írott, festett és vésett dokumentumait összegyűjtve és népszerű módon adja a mai ember kezébe. Ha megcsinálnák a kálvini reformácziónak ilyen emlékművét, a mely valamennyi kálvinista nép reformácziójának történetét korabeli iratokban és rajzokban mutatná be egymás mellett! Az aztán elvihetné a történelmet és a történelmi igazságot mindenfelé, mindenki számára: nem volna úgy helyhez kötve, mint a kőből való emlékmű, a melyet mégis csak talán minden százezredik ember fog láthatni. Történetírás — helyhez kötve, százezrekbe kerülő-történelem, a melyet mégis csak néhány ember olvashat: le jen vaut-il la chandelle ? De van az emlékállításnak még más módja is: a közhasznú épület, templom, iskola vagy hasonló, a melyek e sorok írójának szerény nézete szerint szintén sokkal inkább megfelelnek a reformátorok szellemének, mint bárminő emlékmű, ha még oly szép és tökéletes is az. Fiilep Lajos. KRÓNIKA. Krisstnsgy átázás. Van egy „Megértés" czímű havi zúglapocska, a melynek szerkesztője egy állami polg. isk. tanárnő. Liptay Olga. A lap czélja a törvénytelen gyermekek egyenjogúsításáért való küzdelem. Czikkei azonban a lehető legborzasabbak és etikai szempontból a legtájékozatlanabbak. Egy-két jó gondolata még- akad, ele az egész lap valami félszeg, titkos marakodó szellemet áraszt magából, olyan csapzotthajúságot, szóval, a milyen a Déli Hirlap egy riportja nyomán az exaltált külsejű szerkesztőnőt is jellemezheti. Ez a lap összes eddigi durvaságaira rátette a koronát akkor, a mikor karácsonyi számában kisütötte, hogy a karácsony tulajdon képen a törvénytelen gyermekek ünnepe, mert Jézus is az volt s így méltó, hogy az ő születésnapját tegyük meg a törvénytelen gyermekek ünnepnapjává. E káromló szavakra méltó választ mi. mint egyházi lap nem is adhatunk. Csak szánnunk lehet azt a lelket, a ki már ilyen utakra téved. A római katholikusok harezos orgánuma, a „Sajtó" azonban kegyetlen, de jogos gúnnyal, igaz megbotránkozással és elkeseredett gyűlölettel támad neki Liptay Olgának, a kiben valami lipótvárosi feministát sejt s méltó haraggal ostorozza cziniznuisáért. és megátalkodott vakmerőségeért. Az elítélő szavakat teljes súlyukban mi is aláírjuk, de szükségesnek tartjuk Bangha páteréket felvilágosítani arról, hogy Liptay Olga nem zsidó és nem lipótvárosi feminista, hanem róm. katholikus és egy róm. katji. főpapnak, ha jól tudjuk, Csernoch Jánosnak volt protegáltja. Ez az az exaltált hölgy, a ki három évig tönkretette az Erzsébetnőiskola belső nyugalmát s a kit a ' kultuszminisztérium három évig tartott ott állásában, bár az egész tanári kar és igazgatóság is ellene volt. Ez á hölgy akkor még buzgó katholikusnak is mutatta magát s íme most derül csak ki, hogy milyen nagyszerű elvek hirdetőjét tartották ott magasabb kultuszkormányi kezek az ország első nőnevelő-intézetében. Az ilyen szellemileg ós erkölcsi elvekben is borzas és csapzotthajú hölgyekre ezután jobban kell a felsőbbségnek vigyázni. Vigyék be magukhoz szem elé a kultuszminisztériumba, ha annyira tetszik, de fiatal leányok nevelését ne engedjék reábízni többé. A Zoványi-ügy és az evangélikus lapok. Zoványi ügyében megszólaltak az evangélikusok is. A komoly lutheránus tradicziókat őrizni akaró s nekünk épen azért annyira szimpatikus soproni Ev. Egyházi Elet teljes objektivitással regisztrálja az eseményeket, csak attól fél, hogy itt megint a „Kálvin gyalázására" esik a fősúly, a mit veszedelmesnek tart, mert ez már az első „esetben" is megbosszulta magát. Az „Evangélikus Lap", a szabadkőművesekkel belső kapcsolatot tartó lutheránus „Zovanianusok" lapja, már teljesen a Világ és Zoványi szellemében tárgyalja az esetet. Hajszáról beszél és czikke ikertestvére a „Világ"-ban elhelyezett hasonló tartalmú czikknek. Zoványi kategorikus czáfolatát helyezi előtérbe ós a libertinusok mindenkori harezmodorára jellemzően, tendencziózusan állítja be az esetet, tudomást sem vévén persze a Lelkészegyesület ugyanolyan kategorikus állításáról, a mely meg fenntartja a, vádat 'Zoványival szemben. Különös, kétértelmű álláspontot foglal el az „Ev. Őrálló". Több helyes megjegyzése és gondolata is van. Azonban a „Kálvin-kultusz" nem tetszik neki. A legnagyobb hiba e lapnál is az, hogy ő sem vesz tudomást a Lelkészegyesület mindent fenntartó nyilatkozatáról. Ezekkel az egyoldalú beállításokkal szemben jó lesz tisztázni a következőket: 1. Sebestyén nem Zoványi czáfolata után, lianem előtt írta meg czikkét, bízva a Lelkészegyesület közlésének hitelességében (mint a mely lap kezdettől fogva exponált Zoványi-barát volt s így nem tételezhető fel róla, hogy valótlanságot állít), továbbá támaszkodva Zoványi múltjára, a mely után ezen állítások valószínűsége nagyon is megvolt. 2. Zoványi czáfolata után jelent meg a Lelkészegyesület czáfolata,