Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-22 / 50-52. szám

50—52. szám. Politika. Különösen két okból kifolyólag írjuk ezt a cikket. Az egyik az, hogy egy kiváló budapesti református orvos, egyházunknak hű és buzgó tagja küldött be hozzánk egy felhívást azzal a kérelemmel, hogy azt közöljük. a másik, hogy az erdélyi és egész ref. egyházunknak egyik legkiválóbb vezérembere, dr. Havas z László, az általa szerkesztett „Űt" című kitűnő folyóirat legutóbbi számában „Hogyan állunk" című cikkében magas elvi álláspontú tájékoztatót adott lelkésztársai részére az új viszonyok követelte mostani politikai állásfoglalását illetőleg. Ez a cikk megérdemelné, hogy különlenyomatban a maga teljes egészében eljusson minden lelkész és világi vezetőemberünk kezéhez, mert eltekintve egyes helyi, erdélyi vonatkozású részeket, általános megszívlelésre méltó direktívákat tartalmaz arra nézve, hogy különösen faluhelyen milyen politikát kell követnie a lelkésznek és a vele karöltve működőknek. Politika? Emlékezünk, hogy legutóbbi kálvinszövetségi konferenciánkon is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel: politizáljon-é a lelkész? Pro és kontra voltak, vélemények. Most sokkal aktuálisabb a kérdés, mint akkor volt. Hiszen a most összeülő nemzetgyűlés munkája sorsdöntő lesz nemzetünk életére. A kérdések kérdése most, jhogy egyházunk, illetőleg ennek szolgái, képviselői hova. merre forduljanak, kihez csatlakozzanak. A válasz erre a főbenjáró kérdésre elsősorban nem lehet más, ' mint azon elvi kijelentés, hogy egyházunk nem kötheti le magát arra. hogy politikai pártnak feltétlenül behódoló uszályhordozója legyen. A. pártpolitika már sok veszedelmet zúdított egyházunkra, úgy az egyházközségek. mint a magasabb alakulatok életében. Gondoljunk csak a botrányos presbiter-választásokra. Hányszor megtörtént, különösen a nagy egyházakban, hogy a jelölteket nem a hit és erkölcsi élet,cenzusa alá állították. hanem a politikai hovatartozás szerint mérlegelték. A lelkészválasztásoknál is bizony nem egy esetben a különböző politikai pártok rendeztek inquiziciót és ennek eredménye szerint történt meg a döntés. De nem' csak lenn, hanem fenn is. a magasabb tisztségek betöltésénél sokszor nem az egyház iránti áldozatos fiúi hűség. hanem a politikai összeköttetésekből várható élőin- ök szerint osztogatták a győzelmi pálmákat. Arról is v^okat lehetne beszélni, hogv mennyi baj hárult egyházunkra abból kifolyólag, hogy a vezetők a politikai életből eredő ellentéteket bevitték egyházi működésük terére is. Az Űr őrizze meg egyházunkat a jövőben minden ilyen politizálástól! Mert kell politizálnunk. Nem vonhatjuk ki magunkat ez alól. Hiszen most annyira élére van állítva minden. A. lét és nem lét kérdéseiről van szó. .Tói mondja R. L.. hogy „a református papnak ezekben a nehéz órákban kétszeresen, százszorosan ki kell tenni magáért. Még pedig nem csak azért, mert magyar ember, mert keresztyén. mert intelligens, meri született szocialista, hanem azért, mert be kell bizonyítania társadalmi nélkülözhetlenségét". Tehát kell politizálnunk, kell, még pedig jól ,polgárkod nunk"! És arra a kérdésre: hova menjünk* nem lehet más felelet, mint az, oda kell mennünk elsősorban, ahol exisztenciánk és feladataink súlypontja van: a magyar , földhöz, ennek népéhez. A mi kálvinista egyházunk zömét ez alkotja és a jövőben még inkább ez lesz, a szónak még teljesebb értelmében a nemzet és egyház fen tartó elem. x Ha ezt nem értjük meg. ha ennek a lelkéhez nem tudunk hozzáférkőzni, ha megfeledkezünk arról, hogy mi, mint R. L. is mondja, „a népért és a népből valók vagyunk", ha ezt elveszik tőlünk, nem paradoxonban beszélünk, mindent elveszítünk. És mikor ezt mondjuk, ez alatt nemcsak azt értjük, hogy a falusi papnak, tanítónak közép- és nagyobb birtokosnak, hanem, mint erre az alábbi .felhívás is reámutat, egyházunk minden hű, intelligens fiának „fejmunkásának" is oda kell állnia a „kisgazdák" mellé, hogy anyagi és szellemi téren teljes szívvel-lélekkel és önzetlenséggel és mindenekfelett istenes, példás munkás életükkel ennek útmutatói, nevelői legyenek. Egy hatalmas, egymást megértő, egymás kezét fogó református társadalomnak kell alakulnia, olyan politikával. aelynek egyik főcélja az. hogy azoknak, akik ezt a most már kétszeresen drága magyar földet mívelik. ne csak lehető anyagi jólétben, hanem a keresztyén kultúra minden áldásában részük lehessen. Hogyan hiányozhatna a falu kálvinista lelkésze, tanítója, vagy buzgó, a kort megértő világi embere abból a körbő-l. pártból, „tanácsból" vagy bármi más néven nevezett alakulatból, ahol ilyen célokról van szó, ahol arról van szó, hogy, mint az „Űt" szerkesztője is mondja, a falu szocializmusa egyensúlyban tartsa a város szocializmusát. .Tói kell politizálnunk! De nem szabad felednünk, "hogy ez a politika, most mindenekfelett a gyógyítás munkájában áll. Népünk most haragvó, beteg és lázas. Nem csoda! A háború rettenetes hatásai az ő gyermeteg lelkében végezték a legnagyobb pusztítást. Akik ott künn voltak és akik itthon maradtak, ott álltak a háború okozta, kárhozat os benyomások özönében. Az az igazi politika: Meggyógyítani a népet. Mert meg kell gyógyulnia! Rettenetes lenne, ha ez meg nem történne! És kik lehetnek ennek a politikának igazibb, hivatottabb hordozói, mint azok, akik az áldott Orvos nevében járnak-kelnek a nép között? Nekik kell ott tartamok kezüket a nép ütőerén, nekik kell türelmes, imádkozó résztvevő lélekkel kihallgatni szíve minden dobbanását. És a lázas álmok multával az egyháznak kell megfogni a homályban botorkálók kezét, neki kell kivezetni őket mindent feledő ós elfedező szeretettel, krisztusi érintéssel az igazi szabadságra, hogy megépülve lássanak mindent messze és világosan. (Márk 8, 25.) p.