Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-15 / 49. szám

hogy e cél elérésére a heti prédikáció, a mindennapos könyörgés, az ismeretközlő vallásoktatás Jiem elegendő. Lelki életet kell tudni ébreszteni fent és aLant egyaránt s ezt az életet fejleszteni. Jézus is ezt tekintette feladatának: azért jöttem, hogy éljenek és hogy -— ezen lelki életben — bővelkedjenek. A mi hivatalos egyházunk - azonban e téren csak próbálkozásokat tesz. Be kell vallani, hogy állandóan próbálkozik, de azt is, hogy .megállapodásra még nem jutott; mi lesz e téren a teendő, legnagyobbjaink is határozatlanok. A hitélet fejlesztését elősegítő belmissiói munkát — éppen e határozatlanság miatt — felvette programmjába áz 0. R. L. E., valamint a Kálvin-Szövetség is. Törekvésükről nem akarok kicsinylőleg szólani, de szintén alig mennek túl a próbálkozásokon. Ezt egy szempontból nem tudom sajnálni. A hitélet fejlesztésének ugyanis nem a hivatalos egyházi kereteken kivid álló szövetségből kell kiindulnia, hanem e munka legyen magának az egyháznak a munkája. Ha ezt átadja egy más szövetségnek — bár az belül áll az egyházon — annyit vészit értékében és életképességében maga a hivatalos egyház nem amennyit egy szövetség elvégez helyette, hanem amennyit ő maga nem végez vagy másra hárít. Ezért, az egyház érdekében nagyon helyesen "hangsúlyozza a Ref. Tanács idézety programmpontjá „á belső missiói munkáknak és szervezeteknek az egyház egyetemes szerrezelébe való beépítését.1

' Ennek szükségéről tanúskodnak a hitélet mélyítésével foglalkozó társulatok és szövetségek is. Ezek ugyanis nálunk nem olyanok, mint a katholikus egyház vallásos társulatai, melyek a vallásos élet .egy-egy terére vagy az emberbaráti szeretet egy-egy irányú munkájára terjeszkednek ki, de különben teljesen benne élnek és munkálkodnak az egyházban. (Ott ugyanis az egyház a beolvasztásra éberen vigyáz, figyelemmel van az összhangot sértő legkisebb mozzanatra is. Pld. sok meghányás-vetés tárgya volt, megengedhető-e a jezsuitáknak'a ,,Jézustársaság" nevezet, mikor voltakép e név inkább az egyház egyetemét illetné, mint annak egy szerzetes társaságát. S ha olyan nagy érdemei nem lettek volna már kezdetben úgy a rendnek, mint az alapítónak, bizonyára nem is engedték Wna meg nekik e nevet.) Nálunk pedig a vallásos szövetségek jelentékeny részét eentrifungális erők mozgatják. Némelyik határozottan függetleníti magát az egyháztól, másik megmarad ugyan az egyházban, míg magát bántva vagy akadályozva nem érzi általa; megmarad, mert pótolni kívánja ama lelki vezetés-hiányát, melyet az egyházban meg nem talált, vagy nem' elegenelőkép talált meg. Hogy ilyen jelenségek előfordulnak és állandósulnak, ez mély sebe áz egyházi életnek. Olyan seb azonban. melyért nem mindig a vallásos társulatokat kell hibáztatnunk, vagy legalább is nem egyedül azokat, haíiem magát, a hivatalos egyházat is, mely nem gondolt azzal eleget, hogy a belmissiói munkákat és szervezeteket beleépítse a maga szervezetébe s úgy azokat, mint önmagát eleven evangéliumi munkás szellemmel éltesse. És ha á mai hivatalos egyház ezt a hiányt, mit oly régóta érezünk, határozottan és gyökeresen orvosolni nem tudta, nincs többé mire várnunk, . cselekednünk kell magunknak. Cselekednünk, de nem a mai közgyűlések keretében, hol az adminisztráció és vagyonkezelés munkája mellett egyebet szóvá alig tehetünk, mert ott másra rá nem érnek. Cselekednünk kell olyan radikális reformokkal, melyek a mai ferde, adminisztrációban és bürokráciában kimerülő rendszert másai, egészségesebbel helyettesitik. Bámulatos, hogy mennyi erőt, időt, jobbra felhasználható alkalmat, micsoda költséget és államsegélyt emésztett meg a mi adminisztrációnk, mely értékeket szegény egyházunk máskép tehetett volna gyümölcsözőkké! Emelkedtek is hangok a mai rendszer ellen, a lehető egyszerűsítés mellett, de kellő eredmeny sehol sem látható. Éppen ezért támogatnunk kell az Orsz. Ref, Tanács reformmozgalmát, melynek egyik 'pontjába fel van szükségszerűleg véve „annak lehetővé tétele, hogy az egyháii gyűlések főtárgya a gyülekezetek belső életével való foglalkozás legyen." A bürokrácia és az adminisztráció túltengése mindenütt központosításra vezet; ebből pedig az egyháznál hierarchia szokott kifejlődni. A hierarchikus törekvések rendesen annál komplikáltabbak és betegesebbek, minél kevésbbé kedvezőbbek kifejlődésükre az egyház hitlevelei és jogrendje. Mi sem tagadhatjuk, hogy ilyen beteges. hierarchikus törekvések — persze igen komplikáltán — nálunk is észlelhetők. Hogy mind'en hierarchikus törekvéstől épp úgy, mint a központosításnak minden túlhajtásától meg kell egyházunkat tisztogatni, az kétséget serft szenved. Főkép az olyan központosítás teher és nyűg. mely adminisztrál és kormányoz, de szellemi irányításra, vezetésre képtelen, vagy talán nem is gondol vele. Szomorú, hogy idáig egy református napilapot vagy néplapot sem tudtunk alkotni. Olyan középpontok kellenek, melyekből derű, fény és lelki élet áradjon! Ezért van felvéve a Ref. Tanáes programmjába: ,,a lelkészek továbbképzése és gyülekezeti munkások nevelése céljára hiterősítő, belső missiói és- tudományos tovább képző tanfolyamok rendszeresítése: időszaki, tudományos sajtó, népnevelő és népfelvilágosító lapok és napilap megteremtése." Ez* szükséges, de olyan központosítás, mely a szabad fejlődést* és munkát gátolná, csak teher volna. Ezért a Ref. Tanács egyik programmpontja ez is: „a különböző önálló munkakörrel biró lelkészek teljes jogegyenlősége és az egyházi tisztségekre való egyenlő választhatósága." _ * íme főbb pontjaiban az a pro,gramm, mely reformmozgalmunk szükséges voltát állítja elénk. Ezek megvalósítása a mai egyházi szervezetnek teljes megváltó-