Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-11-24 / 46. szám

nálunk sem ér semmit. Ha valamikor, úgy most kell nem üres frázisként, hanem szent, mély meggyőződéssel és tettre készséggel hangoztatni az ősi jelszót: ecclesia reformari cl ebet! Hiszen fájdalom, még a régi egyházi keretek is veszélyben vannak, ami azokból megmarad, azt világot meggyőzni tudó, önvédelemre és igaz lelki vitézkedésre alkalmas tartalommal kell megtölteni. Egyházunk kereteit eddig a király által jóváhagyott, kényszerítő erővel fellépői törvények tartották össze — a hatalom, amely e világból való volt, most eltűnt és még jobban eltávozik mellőle, most majd azzal a hatalommal kell kilépnünk a küzdtérre, amelyet az egyház és isteni alapítója ágért és adott a tanítványoknak világhódító útjokra. Egyházunknak a szó teljes értelmében missiói egyházzá kell in capite et in membris' reform ál ód-nia. Ecldig az emberek beleszülettek egyházunkba, tömegek, adófizető alanyok egyháza voltunk — most jön a hálóvetésekv

evangéliumi korszaka. Nem leplezzük az igazságot, tudjuk, hogy a feladat nem könnyű, hiszen látjuk a feltornyosuló nagy nehézségeket. érezzük a nagy, válságos időkre való előkészületlenségünket, de hivő és tettre kész lélekkel ragadjuk meg a. nagy igazságot, hogy Isten által mindenek lehetségesek. Mert így történt mindig: ahol a1

veszélyék megnövekedtek, ott lett az isteni kegyelem a legbővölködőbbé. De hisszük, hogy az isteni 'megsegítő kegyelmen kivül lesznek más emberi segítségek is. A felébredő magyar kálvinista őserő munkáján kivül egyházunk újraépítésénél számítunk külföldi győzelmes hittestvéreink megértő támogatására is. De ennek az az elengedhetetlen feltétele, hogy ne legyen többé senki, aki gúnyos kicsinyléssel emlegeti a „külföldieskedést" és az, hogy bemutat hassuk azok előtt, akikhez kérő szózatokkal fordulunk, |iogy bennünk Van hajlam és erő egyházunk kor- és evangéliumszerű reform álásár a. Itt állunk most mi magyar reformátusok árván, egyedül, körülvéve olyanoktól, akik hazánk és .egyházunk mérhetlen becsű részeinek, kitépésére éhesek. Most, úgy mint a múltban nem egyszer, ki kell nyújtani testvéri segítséget kereső kezünket azok felé, akikkel a tradíciókhoz hiven a háború előtt megkezdtük a szorosabb kapcsolatok létesítését. Most az a nagy feladat vár reánk, hogy úgy itthon, mint a külföldön mindenek meglássák rajtunk; hogy mi lélekben megújulva itt a keleten nagy eszményeknek és lehetőségeknek képviselői, hordozói vagyunk. A fődolog tehát az, hogy félretéve mindent, ami eddig bennünket-elválasztott, a helyzetet és egymást megértve, igaz testvériséggel kezet fogjunk és kétségeskedéseink között is kétségbe nem esve álljunk oda az omladozással fenyegető kőfalak újraépítésére. Az, aki itt új világot teremtett, forradalmat, tüzet kért és hozott alá a magasságból. „Azért jöttem, mondá, hogy tüzet bocsássak e világra és mit akarok, ha az immár meggerjedett". Igen, meggerjedett és tudjuk, hogy nekünk egyen-egyen is által kell mennünk a fájótűzkeresztségen, de bízunk Istenben, hogy ezután útunk a megtisztult, győzelmes jövő felé vezérel bennünket. VElső teendőnk. » Ha netán valaki ecldig, rövidlátásból, tapasztalatlanságból frázisnak tekintette ezt a kifejezést: a sajtó, a modern napi sajtó „a világ legnagyobb hatalmassága", most ad oculos nyert ez bebizonyítást. Az a sajtó, amelyik jó nagyrészben megcsinálta' a világháborút, megcsinálta. amint kötelessége is volt, a vérengzés beszüntetését. A magyar sajtó pedig csodálatos, varázslatos hatalmát akkor bizonyította be, amikor megcsinálta és diadalomra vitte a forradalmat. Soha még ilyen nagynak, hatalmasnak nem láttuk a sajtót, mint a legutóbbi hetekben. Tudjuk és nem feledjük el, hogy egyéb sok minden közrejátszott, de ki tagadhatná, hogy a vezérszerep a sajtóé, a szárnyas tollak embereié volt? Itt áll a magyarság egy új világ küszöbén. Sok vért veszített, sebeket hordva, de bátran és ifjan új útra indult. Ha eddig egy lépést nem tettünk volna is, ha egy komoly szó nem hangzott volna is, hogy a magyar református milliók a modern élet e legnagyobbszerűbb szószéke nélkül nem élhetnek: ma az cij világ küszöbén első szavunk, első teendőnk ez: amilyen gyorsan csak Isten segítségével lehet, inkább ma,, mint holnap, a magyar reformátusság életérdekeinek leghathatósabb védelmeződét, diadalmas, örök eszményeinknek harsonás szavú, független, bátor, szókimondó propagálóját, egy erős napilapot, kell megteremtenünk. E nélkül —- mondjon bár akárki akármit — nem élhetünk. A közel jövendő méhe nagy kérdésekkel terhes. Jönnek gyors egymásutánban a legnagyobb egyházi, iskolai, egyházpolitikai kérdések; gyökeres megoldással: egyház és állam elválasztása, iskoláink államosítása, 48:XX. t.-c. végrehajtása helyett esetleg a szekularizáció, a vallásnak magánüggyé degradálása. az államtól való elválással megszűnik a.jus advoeationis, stb. Szóval megvalósul a „szabadegyház szabad államban". Éppen homlokegyenest ellenkező irányba kell elindulnunk és fejlődnünk, mint az eddigi kurzus. Teljes, abszolút készületlenség az egész vonalon. Teljes tudatlanság sok felé. Nagyfokú rosszakarat akárhányé helyütt. Hányan, szinte kétségbeesetten gondolnak a jövendőre. Egyházaink igen nagy megreformálás, átalakulás előtt állanak. A' kötelező egy

háztagság megszűnik. Bizony valósággal újonnan kell minden lelkésznek megalapítani, szervezni gyülekezetét, Itt 2500 egyetemet végzett ember és szinte ugyanannyi színmagyar, intelligens család jövendőjéről, existenciájaról is szó lesz. Ilyen sorsdöntő, hallatlanul nagy és nehéz problémák megoldása előtt még nem állottak a magyar református egyház és annak gyülekezetei. És mindezek a nagy életkérdések csőstül, szinte egyszerre zúdulnak reánk. Sőt mindezek-