Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-15 / 36. szám

szülő, a társadalom, adja-e a létminimumot legalább az iskola-fenntartó egyház és állam? A tanárkongresszus jogos kívánságai teljesedésbe mennek-e az új tanévben? A kultuszminiszter valóra váltja-e a felekezeti tanítók régi vágyát, egyenlővé teszi-e a javadalmazásukat minden tekintetben egészen a kedvezményes vasúti jegyig az állami tanítókével? Meghozza-e az új tanév a nemzet napszámosainak a X—VIII. fizetési osztályba való sorozásukat? Ki rendezi a hitoktatás gazdátlan ügyét és hogyan? Tanév elején felmerülnek ezek a kérdések, nemzeti és kultúrérdek, hogy megnyugtató feleletet és cselekedetet kapjanak az érdekelt egyének és testületek kölcsönösen. Dr. Patay Pál. A lelkesú es tanítói díjlevelek ideiglenes rendezéséről. Az egyházi hivatalnokok díjleveleinek ideiglenes rendezése tárgyában úgy az egyházi felsőbb hatóságok, mint azok, kik az egyház ügyeivel akár hivatalos állásuknál fogva, akár azonkívül foglalkoznak — azt ajánlották, hogy belli ivatalnokok és egyházak keressék és találják meg a békés megegyezés útját, - vagy vigyék a ügyet az e. m. bíróság döntése elé. A békés megegyezés, mely egyház és hivatalnokai között zavartalan összhang fennmaradását biztosítaná, az egyházak nagy részében nem sikerült és ott, ahol bizonyos megoldás létesült is, csekély kivételtől elte kintve, nem olyan, melyet megnyugvással fogadhatnánk, mert nagyon visszatükröződik rajtuk az a szándék, hogy csupán a békesség megóvásáért a pereskedés elkerüléseért létesítették, de sem az egyházi törvény szellemének, sem a javadalmasok méltányos igényeinek nem felelnek meg. Az ajánlott megoldási módozatok elsejével nem foglalkozom, csupán arról kívánok röviden szólni, hogy igénytelen nézetem szerint az egyházi bíróságok ítélkezése mi módon felelne meg úgy a törvényes és jogi szempontoknak, mint az egyházak é3 belhivatalnokok kötelezettségeinek és méltányos igényeinek. Aki a kérdéssel tárgyilagosán, akar foglalkozni, érezze át annak nagy jelentőségét, ne tekintse azt egyszerű jogvitának, melyet merev jogszabályok segítségül hívásával eldönthet; mert ha erre az alapra helyezkedünk, magából a Ill-ik törvényezikkből senki sem fogja levezethetni azt, hogy a sokszor említett tíz esztendős időszak lejárt és, hogy abban a revizió ezen határidő leteltére megígértetett volna. Való, a köztudatban élt az a felfogás, — ami hivatalos nyilatkozatokban is támpontot talál — hogy 10 év után az adócsökkentési segélyek revizió alá vétetnek, sőt újabban pz megfelelő határozatban is kifejezést nyert. Ez a köztudat, sok azonos tartalmú felsőbb egyházi hatóságoktól származó határozat és mindenek felett a háború, s az általa előidézett rendkívüli helyzet adnak módot és alkalmat arra, hogy a jogász is, jogérzéke nagyobb. sérelme nélkül eltekintsen a III. tcz. betű szerint való tartalmától. Ezzel a lépéssel kissé lazább területre értünk, s ennek konzekvenciáit a másik oldalon is le kell vonnunk. Ha elvileg elismerjük is, hogy belhivatalnokoknak a díjlevélben biztosított jogai feléledtek mert ezt a jogot fenntartani a jövő szempontjából is -elengedhetlen kötelesség — mégis a legnagyobb mérv ben helytelennek tartanám, ha egyházak a díjlevőlben foglalt szolgáltatásoknak természetben való kiadására, vagy azok' értékének a mai piaci árak mellett leendő fizetésére ítélettel köteleztetnének. Ilyen ítéleti rendei kezés végzetes következtetésekkel járna, A III. tcz, kifejezetten körülírja, hogy az adócsökkentési alapból se géiyt csak azok az egyházak nyerhetnek, melyek a törvényben írt adózási rendszerre áttérnek -is hogy belhi vatalnokok díjlevelei az adókkulcs elfogadásával egyidejűleg „átváltoztatandók", ami szinte kivétel nélkül elmaradt. A terményeknek és szolgálmány oknak természetben való kiadását rendelő ítélet maga után vonná a egész adózási rendszer megváltoztatását; az adócsökkentési, segélynek elvesztését, az egyháztagok legszegényebb részének aránytalan megterhelését általában is, helyenként pedig felforgatná az egyház és hivatalnokai között a békét, s kiszáiníthatlan zavaroknak lehetne okozója. Az utolsó zsinat legértékesebb alkotása az adózási rendszer kiépítése, mellyel egy korszerűbb, szociálisabb mó dot hozott az avult tarka-barka adózás helyébe. A termény béli szolgáltatások díjlevelek szerint nagyrészben a lélekszám -— fej és párok szerint lennének viselendők és így visszatérne az igazságtalan, minden szociális érzést megcsúfoló adózás, mely enyhítené a vagyonosok eddigi terhét sok. esetben ós megterhelné a szegényebb és nagyobb családdal bíró egyháztagokat minden esetben. Az idők kerekét visszafelé forgatni, a robotszerű szolgálmányokat új életre kelteni méltatlan dolog lenne a haladás legelső munkásához: a református egyházhoz; de törvényes tilalom is útjába áll ennek. Normális idők ben is kockázatos volna ez; a háború okozta viszonyok pedig - fokozott óvatosságra intenek. Az egyháztagok nagyrésze hadban van, ott és, itt és mindenütt olyan eszmeáramlatok terjednek, forrnak, melyek a maguk sokszerűségükben és kiforratlanságukban a egyház hajóját viharral fenyegetik. Nagyfelkészültségre lesz szükség a támadások kivédésére, - - a saját pozíciónkat gyengítenénk, ha a hadból visszatérő egyháztagot azzal fogadnánk, hogy újból robotos munkára kényszerítjük és a gyengébbeknek a terheit fokoztuk fel a vagyonosak előnyére. Sem a kérdés nehézsége, sem az idő különös alkalmatlansága nem lehet ok a megoldás elől való kitérésre. Az egyházi bíróságok elé terjesztett konkrét panaszok eldöntésre várnak. A bíróságok feladatát megkönnyíti az, hogy ideiglenes rendezésről lehet csak szó — addig szóló érvénnyel, míg a zsinat e kérdésben véglegesen