Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-26 / 21. szám

PROTESTÁNS EGYHAZId SKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Káday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A KÁLVIN-SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztő :| BIL.KEI íPAP ISTVrtN. Társszerkesztő : KOVÁTS ISTVÁN dr. Belső munkatársak: Marjay Károly, Muraközy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre : 24 kor., félévre : 12 kor., negyedévre : 6 kor. Kálvin-Szövetségi tagoknak egész évre 18 korona. Egyes szám ára 50 fillér. TARTALOM. I. czikk: Nyílt levél. Bocsor László. — II. czikk: Az iskolák helyzete és a háború. Dr. Trócsányi Dezső. — Krónika. Mozi cenzúra. — Mi ügyünk. A Kálvin-Szövetség. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Pályásat. — Hirdetések. Nyílt levél a magyarországi ref. egyház világi vezéreihez, különösen pedig a dunamelléki egyházkerületi közgyűlés világi tagjaihoz. Szorongó érzések közt fogom meg tollamat, mert mélyen érzem: mi vagyok én ahhoz, hogy épen csekélységem emelje fel szavát, de felbátorít az a gondolat, hogy az én gyötrődésem sok lélek gyötrődése és hogy akikhez gyenge szavamat felemelem, nem az én személyem kicsinységét nézik, hanem a kérdés fontosságát, amely megoldásra vár. A magyar ref. papság és ezzel együtt a magyar ref. egyház sorsdöntő napjait éljük. Nem a háború rendkívüli viszonyai állítottak bennünket forduló pontra, juttattak válságba. E rendkívüli viszonyok csak siettetik azoknak a kérdéseknek megoldását, amelyek már régóta érnek, sok gyötrődést okozva lelkünknek, amely kérdéseknek tisztázása s legalább ideiglenes megoldása immár halaszthatatlan. A ref. papság anyagi helyzetére utalással kell kezdenem, de e kérdés csak egy kis része ama kérdéstömegnek; amely megoldásra vár. A keresztyénség egyik nagy tanítója és szervezője: Pál apostol az evangélium hirdetői megélhetésének biztosítására két lehetőséget hirdetett, illetve mutatott fel. Egyfelől az Ür rendelése szerint azt tanította, hogy „akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek" (I. kor. 9: 14.), másfelől ő maga mesterségét folytatva tartotta fenn magát és nem ette senki „ingyen' kenyerét. (Csel. 18: 3—20: 34— I. kor. 4: 12—2. Thess. 3: 8—10.) Ref. egyházi berendezkedésünk az evangélium hirdetőire nézve a külön foglalkozás útján való önfentartást úgyszólván kizárta s őket teljesen arra utalta, hogy kizárólag az ev. hirdetése után éljenek. Ezt a megélhetést pedig a gyülekezetek részéről díjlevélben biztosította, annak leglényegesebb forrásává pedig a kötelező egyházi adót tette. A gyülekezeteket a lelkész elnöklete alatt, a világiak bevonása mellett autonomikus jogkörrel ruházta fel s reájuk bízta a többek közt a díjlevélalkotás és adókivetés jogát. Vannak szintén a világiak bevonásával autonomikus jogkörű felsőbb egyházi hatóságaink, bíróságaink, tehát van felebbezés, jogorvoslás, sőt állami segédkezés. Szóval egyházszervezetünk külsőleg és elméletben a legpompásabban ki van építve. Sajnos, a gyakorlati élet a leggyütrelmesebb valóságra ébreszt. A díjlevelek elvesztették korszerűségüket s a presbitériumok, gyülekezetek — a falusiakat értem iutel ligens elemek híjján sokkal alsóbb fokon állanak, semmint reájuk lehetne bízni az igehirdető korszerű fizetésének kérdését. Más fórum pedig ezidőszerint csak a díjlevelek betűjének magyarázására van, de korszerű íizetés biztosítására nincs. Ezért hasztalan rendelte el a legutóbbi törvényhozás az egyházi hivatalnokok díjleveleinek korszerű átváltoztatását (III. t.-c. 11. §.), a lelkészek kénytelenek voltak szinte görcsösen ragaszkodni korszerűtlenné vált díjleveleikhez, mert ösztönszerűleg érezték, hogy a díjlevél az egyedüli, mely még korszerűtlenségében is legalább ad némi jogot megélhetésük biztosítására, ha pedig ezt is feladják, a gyülekezeti autonomia kezelőinek alacsony értelmisége mellett és megfelelő fórum hiánya miatt kényre-kedvre egyszerűen megadták magukat. És hogy mennyire igazuk volt, gondoljunk csak a díjlevelek ideiglenes készpénzreváltoztatásának nehéz következményeire s a felsőbb hatóság drágasági pótlék adására irányuló felhívásának siralmasan nevetséges eredményére. S ha tovább megyünk, látjuk, hogy a felséges elmélet a gyakorlati életben (mindig az intelligencia nélküli falut értem) a lelkipásztort a gyülekezet anyagi ügyeinek egyetlen szervévé tette, akivel szemben a presbitérium csakugyan a „mámegek" és „minekák" testületévé sülyedt, úgy hogy neki kell minden rendes évi egyházfentartást és jövőt biztosító tőkét, intézkedést, építkezést — még a papházépítést is — nem kimódolni, hanem