Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-19 / 20. szám

hadd találja meg már azt az egy akaratot. Nem látjátok, hogy' várja, epedve, szomjasan, véresen, könnyezve, de várja a pünkösdöt — a magyarok pünkösdjét . . . Nagy múltú magyar református Sión, magyarok szebb, dicsőségesebb jövendőjének várományosa, értsd meg, ez a te kiváltságos, felülről nyert, gyönyörű hivatásod, nagy küldetésed, hogy élő hiteddel, imádságaiddal, egy akaratoddal te készítsd el, te hívd elő, te virraszd ki a magyarok örömtől és élettől, megújulástól piros pünkösdjét. Marjay Károly. Adósegély és lelkészí javadalom* Fenti címmel a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" április 21,-i számában megjelent oikkre annak szerzője volt szíves felhívni figyelmemet. Hálára kötelez e szíves előzékenység, mert alkalmat nyújt arra, hogy reformált közvéleményünk előtt megteh essem annak némely részére felvilágosító megjegyzéseimet. Mindenekelőtt egy dolgot szeretnék tisztába hozni. Abban, hogy a jelenlegi háborús drágaság végtelenül súlyos helyzetbe sodorta lelkészeinket s hogy ezen a helyzeten úgy a mai bajokat leküzdő ideiglenes, mint a jövőt állandóan biztosító végleges rendszabályokkal segítenünk kell — nincsen nézeteltérés közöttünk. Bármiként magyarázza valaki egyházi törvényünk idevágó rendelkezéseit s azoknak a kérdés jogi oldalára való kihatását, a bajt senki nem tagadhatja s annak orvoslására mindenkinek segédkezet kell nyújtania. A kérdés csak az, hogy a segítség olyan módon történjék, amely a törvénnyel ellentétben nem áll és számos egyházunk beibékéjét fedúlással nem fenyegeti. Ebből a szempontból mindenekelőtt azt kell megállapítanunk. hogy egyházi törvényünk az adócsökkenési. segélyt sehol 10 évi ciklushoz nem kötötte. Az adózási törvény 14. §-ának abba az intézkedésébe, hogy az egyszer megállapított segélyt tíz éven belül csak az egyházközség saját jövedelmeinek csökkenése címén lehet felemelni, ilyen értelmet annyival kevésbbé lehet belemagyarázni, mivel az a törvény egyéb rendelkezéseivel világos ellentétben állana. Hiszen az adócsökkentési segélyre vonatkozó összes többi rendelkezések nyilvánvalóan nem időhöz kötött, hanem állandó természetűek és a jogszabály állandó voltára mutat éppen a díjlevelekre vonatkozó rendelkezés is. A 13. §. — azonosan a kétségtelenül nem tíz éves ciklushoz kötött 11. §-ho>z — a díjlevelek „átalakítását" rendeli el, amennyiben ez a díjleveleknek az adózási rendszerrel való összhangba hozatalára szükséges. Szükséges pedig ez az ösíszhangbahozatal mindazokra a díjlevelekre nézve, amelyek a régi termény adózási rendszerrel összhangban, a belhivatalnokok járandóságait is tetemes részben a hívek által szolgáltatott terményekben állapították meg. Ha most az adócsökkentési segély igénybe vétele folytán a hívek térin cnyadóját a törvényben körülírt és kizárólag pénzszplgáltatásból álló normál adókulcs váltotta fel, a megzavart összhangot csakis a díjlevélnek pénzre „átalakítása" állíthatta újból helyre. Mert, hiszen világos, hogy teljesen bizonytalanná tesszük az egyházközségek anyagi helyzetét és minduntalan! megzavartatás veszélyének tesszük ki azok pénzügyi egyensúlyát és az egyház belbékéjét — ha a belhivatalnokok fizetése nem a hívek adóterhóvel azonos szolgáltatásokból áll. Terményt kell a belhivatalnok oknak adni, ha a hívek terményben adóznak, viszont pénzre kell átváltoztatni, a belhivatalnokok fizetésének illető részét is, ha a hívek terményadója pénzadóra változik át. Már pedig ez az átváltozás történik az adócsökkentéssel kapcsolatos normál adókulcs elfogadása által. Feltétlenül szükséges volt tehát, hogy a törvény 13. §-a a díjlevél „átalakítását" rendelje el. Ezt az átalakítást egyáltalán nem szabad összetéveszteni azzal az intézkedéssel, ha valamely egyházközségben a lelkész és a hívek abban egyeznek meg, hogy a terményszolgáltatásokat pénzben fogják teljesíteni és a termény helyett adandó pénzértékre vonatkozólag bizonyos időre megállapodást létesítenek. Ebben az esetben ugyanis úgy az adózási, mint a fizetési alap változatlanul a. termény-szolgáltatás marad és csakis arra a meg.váltási kulcsra készül megállapodás, amellyel ezt a szolgáltatást pénzben leróni lehessen. A törvény nem ezt cselekszi, amidőn a normál adókulcsban a pénzadózást hozza be s a díjlevelekre vonatkozólag is ^nem ezt, hanem ezek „átalakítását" rendeli el. Az előbbi esetben változatlanul marad a díjlevél, csak az abban körülírt szolgáltatás leróvási módja módosul: ez utóbbiban maga a, szolgáltatás változik meg s ami addig terménybeli tartozás volt, a terményárak hullámzásától merőben független pénzértékben nyer kifejezést. és amilyen természetes, hogy az előző rendszabályt, t. ii. a változatlanul fenntartott termény járandóság pénzértékének megszabását csak bizonyos időre lehetett engedélyezni, épen olyan világos, hogy magának a járandóságnak átváltoztatása csakis állandó jellegű lehet. Ezt kellett a III. te.-nek elrendelnie.: ezt kellett volna a 13. §. imperativ rendelkezéséhez képest, az adózási segély igénybe vételével egyidejűleg mindazoknak az egyházközségeknek megcsinálniok. amelyek díjlevelei terményre és nem pénzre szólottak. Fájdalom, a törvénynek ez a rendelkezése az egyházak igen jelentékeny részében papiroson maradt. Az adócsökkentési segélyt megállapító konventnek nem állott módjában, hogy annak érvényt szerezzen, mert hiszen a konvent hatásköre a díjlevelek átalakítására nem terjed ki. Kénytelen volt a konvent arra az álláspontra helyezkedni, hogy az adócsökkentési akció során hozott konventi határozatok a régi díjlevelet hatályától meg nem fosztják: hatáskörét lépte volna túl, ha a díjlevelekbe beleavatkozott volna. Mindazonáltal magában a most gyakran emlegetett 1909. évi 67. sz. konventi határozatban is világosan rámutatott a konvent, hogy a kér-