Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-19 / 20. szám

özvegységre jutott anyjától, attól az istenes, munkás papnétól nyerte örökségül, akinek a hálás fiu egyik koszoruíüzetben olyan szép, tanulságos emléket emelt. A megboldogult kor- és eleitől kezdve tanuló-társa volt püspökünknek. Együtt tanultak a marosvásárhelyi kollégiumban és jöttek onnan a pesti theologiára 1870-ben. 16-an szubseribáltak akkor. Még 7-en élnek annak az évfolyamnak hallgatói közül, amely sokáig szinte legendás hírű volt sok jeles tanulója folytán. Az egymással nemesen vetélkedők közül többen jutottak vezető állásokba, mint Takács .József czeglédi lelkész, kerületünk ^jegyzője, Tóth Sándor bácsfeketehegyi lelkész és az alsó-baranya—bács-szlavóniai egyházmegye esperese. Szőts Farkas még évtizedeken át együtt haladt a mi szeretett püspökünkkel. Együtt mentek Marburgba, onnan Utrechtbe. A nagy emberismerő és értékelő Török Pál mindkettőt az általa alapított pesti theologia tanáraiul szemelte ki és foglalta le jó előre. Ballagi Mór, aki az ó-szövetségi tudományokat és a rendszeres theologiát adta elő, nyugalomba készült. Tanszékét ketté választották és a theol. választmány Petri Eleket már 1876-ban az ó-szövetségi és Szőts Farkast, aki közben egy évig Lónyay Menyhért házánál volt nevelő, 1877-ben a rendszeres theologiai tanszékre állította helyettes tanárul. 1877-ben választotta meg a kerületi közgyűlés mindkettőjüket, Farkas József és Kovács Albert mellé. Pesten akkor is élénk, mozgalmas egyháztársadalmi és irodalmi élet volt. A kálvinista családok jóformán mind ismerték egymást, összetartottak, érintkeztek egymással; a nagy püspök, Török Pál, a kálvin-téri paróchia volt a hatalmas összekötő kapocs, az akkori még patriárehális viszonyok között. Ami pedig az irodalmi életet illeti, a Prot. Egyházi és Iskolai Lap akkor még jóformán igazi „egyetemes" újság volt; ebben ós a Kovács Albert szerkesztette Egyházi Reform-ban folytak le az első egyetemes zsinatot és az új érát előkészítő csaták. Szőts Farkas eleitől kezdve résztvett az akkori egyházi és irodalmi mozgalmakban, különösen pedig azokban, amelyek a nyolezvanas évek elején indultak meg külföldi behatások folytán. Ö is ott volt azon- úttörő munkások között, akik a megújulás, a pezsdüiőbb élet korszakát inaugurálták a mindinkább növekvő budapesti egyház körében. Ott volt a tanácsban ülők, az irányító, kezdeményező munkát végzők között mindenütt, valahol az egyházi élet reneszánszát előmozdító új alkotásokról volt szó. Lapunknak tanári szolgálatának kezdete óta munkatársa, majd 1889-től 1904-ig felelős szerkesztője és tulajdonosa volt. Végig lapozva az általa szerkesztett évfolyamokat, látjuk, hogy mily lelkes harczosa volt a megboldogult és az általa toborzott ifjú gárda az ébredő és ébresztgető, újabb meg újabb munkákat termelő beimissziói mozgalomnak, amelynek mindvégig oly hűséges védelmezője és barátja maradt. Sokoldalú munkásságának egyik fontos részlete volt az, amelyet a Magyar Prot. Irodalmi Társaság szolgálatában Kenessey Béla távozásával mint titkár és mint a Protestáns Szemle szerkesztője töltött (1896—1913). Az ő titkári működésének első éveiben volt a Társaságaranykora. 0 rendezte azokat a nagysikerű, egyháztársadalmi eseményszámba menő vándorgyűléseket, azokat a felejthetetlen szép, talán már soha vissza nem térő ünnepnapokat, amelyekre még most is oly kellemesen emlékszünk. Külön fejezetet érdemel a feljegyzés arról a nemes munkáról, amelyet hosszú éveken át, mint a Protestáns Árvaegylet egyik legbuzgóbb választmányi tagja, isko lai bizottságának elnöke oly nagy szeretettel teljesített. Eveken át ott volt, mint mindig örömmel és hálával üdvözölt, pontos elnök az árvagyermekek vizsgáján. E vázlat során csak röviden mutathatok reá arra, hogy az egyház is sok téren vette igénybe az ő nagy képességeit és munkabírását. 1901 óta volt tanácsbírája kerületünknek, több évtizeden át volt presbitere budapesti egyházunknak, igazgató-tanácsosa volt főgimnáziumunknak, Baár-Madas intézetünknek, amelynek rendtartási szabályzatát is ő készítette. Ott volt azoknak tanácsában, akik a mi nagy reményekre jogosító kecskeméti leány-árvaházunk és nevelő-intézetünknek alapozó munkáit végezték. És végül életének egyik legmaradandóbb hatású, áldásos munkája az volt, amelyet mint az 1912-ben létesült Ráday-utczai főiskolai internátus felügyelője teljesített (j éven át, nejével, az ő mindvégig hűséges munkatársával. Egyházkerületünk e drága, féltett alkotásának gondozása körül végzett odaadó szolgálata méltó koronája volt mindannak, amire őt az IJr méltatta. A kezdet, a megindulás és azután á háborús évek nagy nehézségei daczára a mi főiskolai internátusunk minta-intézetté, igazi otthonná izmosult a gondos, szeretetteljes vezetés mellett. A Ráday-utczai ház mint a jó rendnek, ékességnek, megelégedésnek hajléka száll át azoknak kezére, akik az úttörők és mutatók nyomába lépnek. Volt része elismerésben, kitüntetésben. 30 éves tanári szolgálatának jubileuma alkalmával a vaskoronarend III. oszt. lovagja lett, a mult évben pedig Őfelsége az udvari tanácsosi méltósággal tüntette ki mindnyájunk örömére. De a királyi kitüntetés mellett jóleső jutalom volt rá nézve az, hogy mostani és volt hálás tanítványai ós tisztelői 40 éves tanári jubileuma alkalmából több mint 6000 K-t adakoztak az ő és nejének nevét hordozó alapítványra, amely egy szegény theologus ifjú internátusi költségeinek fedezésére fog szolgálni. Azt hiszem, hogy még sokan küldenek majd a tisztelet és hálás elismerés jeléül ennek az alapítványnak gyarapítására ,,egy-egy szál virágot". * A theologia dísztermében volt a koszorúkkal borított ravatal. Onnan temettük enyhe, könnyező, szép tavaszi napon. A temetésre a halálos ágyon is vágyva, várt fiai közül csak az idősb érkezett meg a német főhadi-