Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-21 / 16. szám

PROTESTÁNS EGYHAZIesISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, eiotizetési es hirdetési díjak stb küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A KALVIN-SZOVETSÉG. . Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : KOVÁTS ISTVÁN dr. Belső munkatársak : Marjay Károly, Muraközy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő dr. és Veres Jenő. Előfizetési ára: Egész évre : 24 kor., félévre : 12 kor., negyedévre : 6 kor. Kálvin-Szövetségi tagoknak egész évre 18 korona. Egyes szám ára 50 fillér. TARTALOM. Vezérezikk: Adósegély és lelkészi javadalom. Dr. Benedek Zsolt. — II. ezikk: A Magyar Evangéliumi Ker. Diákszövetség felhívása. — Belföld. Tábori lelkészi konferencia. Jávor János. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenet. — Hirdetések. Adósegély és lelkészí javadalom. Közkeletű igazság, hogy a háborús áremelkedés terhét a lix javadalmazású existencziák érzik leginkább, mert ők az áremelkedést munkájuk díjazásának emelésével leglassabban, vagy egyáltalán nem tudják másokra áthárítani. A lelkészek túlnyomó nagy része is fix javadalomra van utalva s így teljesen megérthető, hogy egyházi sajtónk hónapok, sőt évek óta jogos panaszokkal van tele. Keresik itt is, ott is a baj okát és orvosságát. De míg az orvoslás módja tekintetében a legváltozatosabb felfogásokkal találkozunk, a baj okára nézve csaknem teljes az egyetértés. Általában a baj forrásául -a legutolsó zsinat által inaugurált egyházi adócsökkentési akeziót teszik meg, mint amely a normálköltségvetések megállapításánál a lelkészi javadalmak leértékelésével s a készpénzjavadal -mazás kikényszerítésével alapokává lett a lelkészek mai — mindnyájan elismerjük — nehéz anyagi helyzetének. Pedig az adócsökkentési akeziót ilyesmivel vádolni nem igazságos, mert egyrészt az egyházi III. törvényczikk, mely az adósegélyezés feltételeit megállapítja, nem kötelezte az egyházakat és javadalmasokat az addigi termény javadalmaknak készpénz javadalmakká változtatására, noha az egyházak érdekében jogos lett volna olyasféle intézkedés, mely a készpénzadózás behozatalát a javadalmasok természetbeni járndóságainak megváltásával kötötte volna össze; sőt ellenkezőleg, az ú. n. vagylagos adókulcs kifejezett fenntartásával egyenesen utalt a zsinat arra a lehetőségre, hogy az adósegélyezés előnyeit az egyházak terményadózásuknak és a javadalmasok természetbeni fizetésének fenntartása mellett is igénybe vehetik. Sőt tovább megyek, az egyetemes konvent még azt sem kívánta meg, hogy az egyházi adókulcs a törvényben megállapított mérvre effektive leszállíttassék, hanem a törvényben körülírt ú. n. normáladókulcsot csak minimális kulcsnak tekintette, amennyit az egyháznak adósegély igénybevétele esetén legalább fizetnie kell. Ha egyes helyeken ezzel nem számolva másképen jártak el, ezt aligha lehet az adócsökkentési akczió terhére írni, legalább igazságosan nem. De hogy nem az adócsökkentési akczió idézte elő a lelkészek mai nehéz anyagi helyzetét, abból is kitűnik, hogy a panaszolt bajok azokban az egyházakban is meg vannak úgyszólván kivétel nélkül, liol akár az adósegélyezés megindulta előtt, akár az után — rendszerint a javadalmasok kezdeményezésére áresések idején — készpénzadózásra és a készpénzfizetésekre tértek át. Sőt mi több, meg van igen sok helyt a baj ott is, hol a természetbeni javadalmazás rendszere áll fenn — adósegély nélkül — készpénzadózás mellett. Talán nincs egyetlen közintézményünk sem, mely a háborús évek próbáját rázkódtatás nélkül kibírta volna. Állami alkotmányunk, közigazgatásunk, közgazdaságunk, sőt hadseregünk szervezete is a múló idők változó igényei szerint szorultak módosításokra, hogy feladatuknak megfelelhessenek. Miért csak ez az egyetlen egyházi intézmény képezzen kivételt ezen általános szabály alól ? Bizony az egyetemes adóalap sem tudott a háborús viszonyok igényeinek megfelelni, de ezt nem lehet ennek az intézménynek rovására írni, hiszen feladatait ez is, mint annyi más intézmény, békés idők normális feladataihoz szabta s ehhez képest voltak meg eszközei is. Az adócsökkentési akcziónak vannak hibái — ki akarna azok előtt szemet hunyni ? —: bénítólag hatott a hívek áldozatkészségére s a maga korlátozott eszközeinek kényszerével" az egyházak fejlődését Prokruszteságyba szorította. Ezek elég nagy hibák, de hogy a lelkészek neki köszönhetnék mai nehéz helyzetüket, olyan vád, ami érthető a bajban levő ember lélektana szempontjából, de ami a tárgyilagos bírálat előtt nem áll meg. Még azt sem lehet mondani, hogy közvetett kényszert gyakorolt volna a díjlevelek átváltoztatására, hiszen már 1909-ben kimondotta az egyetemes konvent, hogy a normálköltségvetésbe felvett értékelés nem köti a javadalmast s díjlevélileg biztosított jogait nem érinti