Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-14 / 15. szám
ták és szakosztályok szerint d,eczGntralizálták és így tették áttekinthetővé az egész belmissziói munkát. A püspök a szervezés munkáját Csongedy ü-yula adonyi esperes-plébánosra, tb. kanonokra, a katkolikus belnnszszió és különösen a Mária-kongregációk egyik legbuzgóbb munkására bízta. Ez az agilis pap alkotta meg „az egyházmegyei kath. egyesületek központi bizottságát" egyelőre a következő szakosztályokkal: társadalmi és politikai, sajtóügyi, tanügyi, kath. körök, karitatív, népjóléti, gazdasági, szövetkezeti és gyermekvédelmi ügyek; rokkant katonát, liadiárvákat ós özvegyeket gondozó szakosztályok és amit először kellett volna említeni, a hitbuegalmi szakosztály a misszió-egylettel. A püspök által jóváhagyott szervezeti szabályzat elrendeli, hogy minden egyes esperességben legyen egy „kerületi megbízott", azaz missziói előadó, aki az összes szakosztályok keretébe tartozó eseményeket megfigyeli és tapasztalatairól rövid jelentést tesz a központi értekezleten. Ezenkívül minden szakosztálynak lesz egy külön szakelőadója. A központi bizottság évnegyedenként értekezleteket ós évenként közgyűlést tart, amelyen a papság teljes számban részt vesz. Ez a központi szervezet mondja meg, hol, mire van szükség és határozatai, ha egyházliatósági jóváhagyást nyernek, az egyházmegye minden papjára kötelező erővel birnak. Előttünk nem újság az, amit a székesfehérvári kath. egyházmegye a beimisszió munkáinak egységes vezetésére nézve határozott. A kath. egyházmegyének nálunk a kerület felel meg. A mi dunamelléki egyházkerületünkben is van egy „kerületi belmissziói bizottság", amelynek működése a szabályzat szerint a püspöknek, mint a bizottság elnökének közvetlen felügyelete alatt áll. A szabályzat szerint van, vagy lesz a mi kerületünkben belmissziói iroda, amelynek vezetője az előadó, aki közvetlenül érintkezik a lelkészi hivatalokkal, intézeti igazgatóságokkal. íme, hát mi ezen a téren bizonyos tekintetben meg-, előztük kath. atyánkfiait, de másoldalról ebből az alkalomból kifolyólag megszívlelésre ajánljuk azt, amit lapunk 12—13-ik számában ifj. Benkő István mondott „Ádminisztráczió és beimisszió" cz. czikkében a belmiszszió egyházmegyei egységes vezetésére, az egyházmegyei belmissziói előadói állások szervezésére, ezek hatáskörére nézve. Valóban, ha azt akarjuk, hogy a beimisszió minden ízében egyházias jellegű, nem egyesek ötletei által irányzott, hanem minden részletében tervszerű és maradandó legyen, akkor nekünk sem lehet tovább késlekednünk, ha.-np.rn meg kell csinálnunk a magyar leformátus egyház egészét felölelő hatalmas belmissziói szervezetet. Ennek a szervezeftnek a mi egyházalkotmányunk főelve szerint alulról felfelé épülőnek kell lennie. Már több izben rámutattunk arra, hogy egyházunk eleddig jóformán a missziónak csak egy kis, bár nem jelentéktelen részletét, a diaszpóra missziót méltatta figyelemre. Egyházi törvényünk csak erről emlékezik meg s csak olyan missziói lelkészekről vesz tudomást, akik a szórványok gondozásában munkálkodnak; egyházmegyei, kerületi, konventi jegyzőkönyveinkben csak erről a munkáról szóló referádákat olvashatunk, érdemleges segélyezésben is csak ez részesült, egyszóval a nagy, általános missziói munka iránti érzék és lélek és ebből folyó szervezkedés eleddig még jóformán teljesen hiányzott egyházunk életéből. De úgy hisszük, hogy egyházunk jövőjének nem lehet egy-egy hatalmasabb biztosítéka, mint az, ha mindinkább felébred és megerősödik benne az a tudat, hogy neki a lelkek megtartása, Istenhez való vezérlése czéljából szüksége van mindazokra a modern munkákra és ezek eszközeire, amelyeknek megkezdése, eredményes alkalmazása csakis a czéltudatosságot biztosító, kapkodást, erőpazarlást elhárító egységes, alkotmányos szervezkedés által lehetséges. p. Zoványi felolvasása. Lapunk új nyomdába való költözése és megjelenésének egy héttel való megkésése megakadályozott bennünket abban, hogy lépést tartsunk az egyházi élet eseményeivel. így tehát Zoványi felolvasására is most térhetünk ki, bár a Protestáns Szemleben már vagy két hete megjelent. Előre kell bocsátanunk, hogy annak tudományos értékével s tételeinek czáfolásával, lapunk szűk terjedelme miatt, nem foglalkozhatunk. A Protestáns Szemle szerkesztője megnyitotta a sorompót a hozzászólásokhoz; az elvi vita tehát oda tartozik. Mi ezen a helyen csak általános Ítéletet mondhatunk s azt is főleg arra a kérdésre vonatkozólag, hogy mondta-e Zoványi a neki tulajdonított kifejezéseket, hogy t. i. Kálvin tanai kárhozatosak s az Ujtestamentom csak mithológia, vagy nem ? A felolvasás elolvasása után, ha kizárólag csak a szavakhoz ragaszkodunk, el kell ismernünk, hogy nem mondta, helyesebben csak félig mondta, amennyiben a kárhozatos szót nem használta, az Ujtestamentomot pedig csak részben mondja mithológiának, amennyiben Jézus történelmi létezését még ezidőszerint nem tagadja. Egészen másként áll azonban a kérdés, ha azt nézzük, hogy a betűkön felül mi volt Zoványi felolvasásának a szelleme s méltó volt-e arra, hogy egy ref. theol. fakultás ilyen szellemben ünnepelje a reformációt ? Mert a felolvasás alapján egy idegen csak azt állapíthatná meg, hogy Kálvin értéktelen theologus, a munkája csak romlást hozott a theológiára éppen úgy, mint a keresztyén lélek kifejlődésére, hogy „az újszövetség . . . elbeszélései nélkülözik a hitelesség legelemibb kritériumát'' stb. Mindez tehát mit jelent ?' Azt, hogy a Lelkészegyesület referense, ha más szavakkal is, de lényegében hűen adta vissza a felolvasás szellemét, lényegét és tendenciáját es így nekünk sincs semmi okunk arra, hogy „ Quousque tandem . . . ?u czímű vezérczikkünk
