Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-17 / 11. szám

110 formácziőt, egy másik pl. atheista lesz, a harmadik az újtestamentumot tényleg mithológiának. a negyedik Kálvint tévelygő zsarnoknak tartja, úgy hogy végül lesz ref. theol; fakultásunk, a melyből azonban a ref. szellem esetleg minden vonatkozásban kiveszett, sőt öntudatosan száműzve van? Ezekre a kérdésekre a liberálizmussal való vitáinkkal kapcsolatban már évek óta várjuk a feleletet; kérjük ós várjuk ez alkalommal is, hogy utána, ha kell, mi is kifejtsük, tételesen is, a magunk álláspontját. Dr. Sebestyén Jenő. EGY JUBILEUM. Tíz évvel ezelőtt kezdte meg az „Egyetemes adóalap" működését. Az előkészületek már 1907-ben megtörténtek. A kerületek megválasztották a végrehajtóbizottság tagjait; a bizottság megalakult, elnöke gr. Tisza István, előadója (akkor még nem volt konventi előadó) Kenessey Béla lett. Pénz is állt rendelkezésre. A két prot. egyház részére megállapított új, hárommilliós államsegély első részletének minket megillető része, C98,800 K, kiutaltatott és ebből az oroszlánrész, 70V0

, illette az adóalapot, a melynek rendeltetése az, hogy a túlterhelt ref. egyháztagok vállairól az elviselhetetlen adóterhet levegye. Mindjárt az első működési évben több száz egyházközség sietett az adóalap segítségét igénybe venni. Háztartásukat a „normál költségvetés" szerint rendezték be; a hivatalnokok készpénzre váltott fizetéseit és egyéb terheket beállították a szükséglet rovatba; a fedezetbe odatették egyéb jövedelmek mellé az E. T.-ben megállapított kulcs szerint kivetett progresszív személy- ós a 10°/0

-os vagyonadót s az igy mutatkozó hiány fedezésére bejelentették igényeiket az adóalapból való segélyezésre. Az első évben már több mint félmillió koronát kellett e czélra kiutalni. Mert mindjárt kezdetben egy nagy hiba történt a számítások körül. Úgy gondolták ugyanis, hogy a kongruára való bevallást lehet felvenni a számítások alapjául, de a konvent már 1908-ban kénytelen volt ezt a határozatot közel fekvő okoknál fogva megváltoztatni és a terménymegváltásokra vonatkozólag új, 10 évre érvényes normál megállapításokat kiadni az •„Utasítás" bari. Csakhamar kitűnt az is, hogy az E. T. nem kellő körültekintéssel rendelkezett a normál adókulcsot illetőleg; az evangélikus testvérek előrelátóbbak voltak, egyetemes gyűlésük jóval magasabb (úgy gondolom 20%) vagyonadót állapított meg. így történt, hogy a százezrek egyszerre lobbot vehettek és nemsokára előállott a fedezethiány ; az államsegély felemeléseért kellett csakhamar zörgetni. Az adócsökkentési segélyezés egy szinte soha véget nem érhető proczesszusnak bizonyult, jöttek természetesen olyan egyházak is igényeikkel, a milyenekre az intézmény létesítése alkalmával senki sem gondolt. Ehhez járult az is, hogy egyházhivatalnokaink akkor mindnyájan el voltak telve a készpénzfizetés utáni vágytól. Hiszen ez természetes is volt. A ki végigélvezte a „lukmázás", „kepézés" gyönyörűségeit, különösen olyan helyeken, a hol ez i?gy történt, hogy a beszolgáltatott termény még Baksay atyánk szerint is csak a kevélységnyelvén volt ocsúnak nevezhető, ott nem csoda, ha kapva kaptak az új rendszer nyújtotta nagy előnyökön. Épen azért visszatekintve a tíz év előtti állapotokra, azt kell mondanunk, hogy az adóalap, még elhibázott beállításában is, sok áldásnak volt okozója. Természetesen akkor senki sem gondolt a mai helyzetre. Senki nem gondolt akkor arra, hogy annyi keserűséget vált ki ez az intézmény, a mely tíz év alatt milliókat folyósított az adóteher csökkentésére,* a régi zűrzavaros és igazságtalan adózás rendezésére. Hiszen annak idején sokfelől illették gúnnyal a régi elavult díjleveleket, ezeknek a modern ember előtt már-már érthetetlenné vált tételeit. És ne feledjük, hogy közmegbotránkozást szült, ha valaki szót mert emelni a terményfizetések érintetlenül hagyása érdekében. A történelmi hűség kedvéért fel kell jegyeznünk most a szomorú évforduló alkalmával azt is, hogy különösen kezdetben nagyon sok egyház vonakodott ettől a most oly sokat emlegetett normál költségvetéstől, az adózás törvény szerinti rendezésétől; több helyen volt szükség hosszas kapaczitálásra, deputácziók küldésére,' sok helyen felhangzott a vád, hogy a belhivatalnokok csak a saját érdekükben szorgalmazzák az adósegély dolgát. Sajnos, hogy a négyéves háború most, a mikor a cziklus lejárta után új, békés és méltányos rendezésre lenne szükség, olyan gyűlöletessé, kaotikussá tette ezt az intézményt. A mi egyházkerületünkben, mint a mait számunkban közölt „Falusi levél" is jelezte, egy egyházmegye — a külsősomogyi — elrendelte, hogy április 24-től kezdve az egyházak a 7égi díjlevél szerint szolgáltassák ki a belhivatalnokok fizetését; a felsőbaranyai pedig, ennél sokkal enyhébben, úgy rendelkezett, hogy a gyülekezetek legalább a hivatalnokok háztartásához szükséges terményeket adják meg természetben. De, mint az értesítések mondják, a dolog nem megy simán. Nem áll Balatoninak az esperesi körlevélre tett megjegyzése, hogy az csak „csendes záporocská"-hoz hasonló, mert a körlevél tapintatossága mellett is erélyesen utasítja a presbitériumokat a kerület által is jóváhagyott egyházmegyei rendelkezés végrehajtására. De már mult számunkban is megjegyeztük, itt nem ilyen szórványos, egymással meg nem egyező helyi intézkedésekre van szükség, hanem legfeliilröl jövő egyöntetű sürgős rendezésre, a mely a quid juris melleit nem feledkezik meg a quid consilii elvéről és elkerülhetővé teszi azt, hogy orvoslásért mindjárt az alispánhoz menjünk. Nagy kár, hogy ez az égető ügy néni képezte megbeszélés és sürgős intézkedés tárgyát a zsinaton rövid együttléte alkalmával. De hát a konvent is „intézkedő * Most már 1800 egyházközség veszi igénybe a 2800 közül az adósegélyt, a mely több mint kétmillió koronát tesz ki.