Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-02 / 35. szám

PROTESTÁNS EGYHAZIísl SKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Ráday-utcza 28, a hová a kéziratok, előfizetésiéshirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Marjay Károly, Murák özy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Vezérczikk: Protestáns sajtónkhoz. Hamar István. — Belföld: Az ország főbb hitfelekezeti adatai az 1914-iki Statisztikai Évkönyv alapján. III. Homola István. Segédlelkészek mozgalma. A vértesaljai egyházmegye közgyűlése. B. Sz. J. A solti egyházmegye gyűlése. L. J. — A mi ügyünk. — Egyház. — Iskola. — Hirdetések. PROTESTÁNS SAJTONKHOZ. Jó ideje már, hogy nem veszek aktív részt protestáns sajtónknak sem irányításában, sem táplálásában, mert időmet s tollamat egyházunk más téren való szolgálata köti le. De most mégis belső szükség kényszerít reá, hogy visszatérve e Lap hasábjaira, néhány őszinte szót szóljak protestáns sajtónkról, annak mai feladatairól és egy komoly kérést intézzek mindazokhoz, a kik ennek a sajtónak ügyeit vezetik. Ez a belső kényszerűség a mai, nagy átalakulásokat méhükben rejtő viszonyok és prot. sajtónknak azok között tanúsított működése felett való elmélkedésből fakad fel lelkemben. Ez késztet szólásra — és pedig őszinte szólásra. S ha ebben az őszinte szóban nem lesz hízelkedés, hanem inkább panasz és figyelmeztető kérés: ne tulajdonítsa senki rosszakaratnak, hanem ellenkezőleg, a legtisztább jó szándéknak. Azon kezdeni tehát legelsőben is, hogy prot. időszaki sajtónk mai működésével nem vagyok megelégedve. S a mikor ezt mondom, nem akarom annak sem egyik, sem másik orgánumát megvádolni, hanem elégedetlenségemet az összes prot. sajtóorganumokkal szemben nyilvánítom. Elégedetlenségem oka pedig annak látása és tapasztalása, hogy azoknak a nagy időknek, a melyekben élünk, figyelmeztető jeleit ínég a prot. sajtóorgánumok sem igen méltatják figyelemre s nem tárgyalják azzal a komolysággal és terjedelemben, a mint azok megkívánnák. Pedig, ha egyházi közéletünknek szeme, füle, szája : a sajtó is csak úgy fungál, mint a magát csendes biztonságban érző, semmi veszélyt nem sejtő, semmi küzdelmet szükségesnek nem ismerő s ebből folyőlag közömbössé vált s elálmosodott emberé, mit várjunk akkor magától az egyházi közélettől, a melynek elsősorban a sajtótól kellene nyernie a figyelmeztetéseket, felvilágosításokat, buzdítást és irányíttatást ? ! De elégedetlenségemet nemcsak kifejeznem szabad, hanem indokolni is tartozom. Megteszem ezt is, de — mivel felszólalásommal nem akarok egyebet, mintjóakaratúlag felhívni a hiányokra, nem pedig a dolgok mélyreható tárgyalásába belemenni, csak röviden, csupán a legfontosabb dolgokra mutatva reá. Kezdem az idei, jubileumi esztendővel. Milyen szépen hangzottak el a szavak egyházi közgyűléseinken arra vonatkozólag, hogy ennek az egész esztendőnek a reformáczió méltatása munkájában kell lefolynia: szószéken, egyháztársadalomban,, iskolában, irodalomban s jubileumi alkotások létrehozásában. Milyen szépek voltak a gyűlések jegyzőkönyveibe foglalt ama határozatok, hogy mindent kövessünk el arra nézve, hogy a lelkek kellőleg előkészíttessenek az október 31-iki jubiláris ünnepre. Ebből a munkából legelsősorban a sajtónak kellett volna kivennie a vezető szerepet, telkesítéssel, buzdítással, a reformáczió nagy jelentőségének szakadatlan fejtegetésével és méltatásával. S mit tett ebben a tekintetben a mi magyar prot. sajtónk? Néhány, rövidebb történeti méltatást kivéve, efemer életű és értékű elmefuttatáson kívül semmi sem jelent meg sajtónk hasábjain. Sárba fult a Prot. írod. Társaság jubiláris riformácziói kiadványának terve. S ha egy száz esztendő múlva azt fogja kutatni a történet, hogy a magyar protestáns sajtó mit produkált a négyszáz esztendős jubileum esztendejében, csodálkozással azt fogja megállapítani, hogy ez a nagy esztendő csak úgy mult el felettünk, mint egy másik, közönséges, szürke esztendő, a melynek sem emócziói, sem alkotásai nem voltak! Pedig a reformáczió nagy történeti ténye, lényege, eredménye, feladata fejtegetésére, s szellemének, erőinek egyházi életünkben új életre keltésére, a társadalmi és gazdasági életbe bevitelére épen ma volna legnagyobb szükség, a mikor a világháborúnak sok szennyet felzavart hullámai átcsaptak híveink lelkén is s nemcsak eliszapolták azokban a tiszta hit és erkölcs forrásait, Adakozzunk a református sajtóalapra!