Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-04 / 9. szám

A KATHOLIKUS PAPSÁG LÉLEKTANA. E czímen nemrégen egy feltétlen tudományos igényekkel fellépő könyv jelent meg dr. Czakó Ambró tollából. Kétszeresen nehéz és kényes téma ez: először, mert az éhes szenzáczió árnyéka ott kísért mögötte és hamarosan beledobhatja a könyvet a volt szabadkőművesek mémoárjainak fiókjába ; másodszor, mert ilyennemű kérdéseket csak kivételes kezeseknek sikerülhet a tudományos tárgyilagosság gyóntatószéke elé kényszeríteni. Vagy benne, vagy kívüle vagyunk ugyanis egy-egy ilyen történelmi — mondhatni— kasztnak" ; egyik helyzetnek sincs objektív látószöge. Vagy pedig kint van, de benne volt valaki és akkor kilépésének motívumai festik egyénivé utólagos, talán jóhiszemű tárgyilagossággal kimondott ítéleteit. Mindazáltal Czakó Ambró könyve tanulságos és reflexiókat keltő. A tapasztalások aranykulcsával nyitja ki azt a profán szemek elől elzárt műhelyt, a hol a katholikus papi lelkeket formálják, jobban mondva : öntik, mint a megolvadt vasat — évszázados, ugyanazon mintákba, egyformákká. Érdekes az a belső, átalakulási folyamat, melyen az ügyes pszichológiával alkalmazott külső eszközök átviszik a fiatal kispap lelkét. Érdekes különösen a Szűz Mária-kultusz elhelyezkedése hitvilágában, ki mint a tisztaság feltétlen tisztaságot követelő istennője áll a kispap, az ő felesküdt papja lelki szemei előtt. Érdekes végigsétálni a titokzatos szemináriumok félhomályos, visszhangzó, üres folyosóin és belenézni ezeknek a siető kispapoknak a szemébe, a kik mint az órák, pergetik a beosztott időt, lassan az engedelmes szolgaságban kiejtik a lelkűkből az önállóságot, beleolvadnak a nagy egészbe és annyiszor kigyomlált lelkükben észrevétlenül kihajt a kaszt gőgös önérzete. Mindezt azonban Czakó Ambró mintha valami hideg kiábrándult magosból látná, a hol mindez roppant kicsinek látszik, sőt úgy érzi az ember, hogy az őszinte nagy átalakulásokat is egyedül külső tényezők szuggesztív erejének tudja be s mintha a vallásos élmények valóságát is lehetetlennek tartaná a szeminárium kőfalain belül. Általában ezek a szomorú kispap-lelkek az ő könyvében mindig csak az ösztönélet rejtelmes és sötét mélységeiben bolyonganak és lelki világuk minden gyökérszála a nemi és az önfenntartási ösztön tudatalatti kútjaiba merül le s ott telik meg tartalommal, mint egy addig üres vödör. Ehhez képest a katholikus papi létei az önfenntartási ösztön mechanikus felülkerekedése; az aposztázia pedig az addig is folyton birkózó nemi ösztön „két vállra "-győzelme a másik fölött. Eszmei tartalom azonban csak annyi van az ösztönökön felül ez elhatározásokban, mint a hogy a mocsáron is van virág, mely azonban csak belőle nőtt ki. Jelentős ez a tétel tőként annyiban, a mennyiben itt egy lelkekben élő közfelfogás talált — bármennyire sekélyes — filozófiai alapot. Valóban sokan hangoztatják, hogy protestáns egyházaink tulajdonképen a katholikus papság házasságközvetítő intézetei, hol szerelmi ügyeiket a tisztesség falain belül és az anyakönyvvezető asztala előtt — lebonyolíthatják. Van. a ki „nem hisz egynek sem" és haragszik, hogy az ilyen megtalált „bárányokat" ölbe fogja az egyház. Ez a vélemény annyira átitatta a lelkeket, hogy nem véletlen és esetleges Czakó Ambró nemiösztön-elmélete, mely tnlajdonképen egy általános nézetnek tudományos ízzel való feleresztése. Tény, hogy sok reverendát tépett szét a szerelmes szív, hogy sokszor a sexuális ösztön és a tisztességérzet adja azt az eredőt, mety a protestáns egyházak felé mutat. Alantas vagy tiszteletre méltóbb, de mindig profán motívumok sokszor tesznek protestánssá katholikus papot, a kinek ezáltal csak a ruhája lesz más szabású, de nem az élete. Ezek között két főtípus alakul ki: az egyiknek zárt mellénye alatt még mindig ott láthatni egy-egy Szűz Máriás amulettet és az amulett alatt egy merőben katholikus lelkivilágot; a másik a lázas nagytakarításban sietve dobált ki a lelkéből minden pozitív hitet és szélső liberalizmusának, illetve — a mi sokszor ugyanaz dogmatikus atheizmusának keres csöndes kikötőt a ..szabadelvű" protestántizmusban. Vannak azonban ezeken kívül lelkek, kereső és szomjúhozó lelkek. Zwingliek és Lutherek kérő testvérei, a kik átzúgatják a belső világukon a reformáczió viharát s talán szenvedéseit is. Ezekből lesznek az egyház elsőrangú munkásai és apostolai és ez lélektani törvényszerűség is. Mert mi a reformáczió nagy eredményeibe beleszülettünk és szükségként kaptuk értékeit; ők azonban maguk járták meg a damaszkuszi utat és árat fizettek a protestántizmus nagy értékeiért, tehát jobban is megbecsülik. Ezeknek fáj legjobban az a hibás indukczióból elvont ítélet és ezeknek az átlépését kellene megkönynyíteni az által, hogy általában a katholikus papok átlépését a protestáns papi státusba megnehezítjük s nem elégszünk meg a különbözeti vizsga mindig nyitva levő kis ajtajával. Általában egy élő egyház mindig missziói is egyúttal és mindig vannak konvertitái. Évszázakkal ezelőtt, mikor azzal csúfolták az öreg embert: „Bátyám, keed öregebb, mint a vallása !", Méliusz Juhász Péterek, Kopácsyak, Sztárayak kolostorokból és katholikus udvari papságokból indultak diadalmas útjaira, sőt a reformáczió első nagy lángja egy augusztinusz barát czelláját tette fényessé és forróvá. A kik damaszkuszi utakon, worinsi országutakon jönnek az evangélium felé, hogy munkásai legyenek, azokat nem lenne szabad bedobálni a kishitűség, gyanakvás vagy lenézés sarával. És szomorú könyv az, mely lelki átalakulások mögött is komoly munkás, gyümölcsöket termő életek gyökerében is a filozófia nagyító, gondos szemüvegén át sem lát egyebet sötét ösztönök hangtalan, szenvedélyes birkózásánál. Muraközy Gyula.