Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-25 / 8. szám

történt, hogy bár benne a szöveg költői átdolgozást nyert, gyönyörű új dallamok, a régi magyar zeneirodalom gyöngyei kerültek bele a próba kiadásba s a szerkesztők ezáltal s a régi, elavult s a gyülekezetek által soha nem használt zsoltárok kiküszöbölésével egy értékes s nagy egészében elfogadható énekeskönyvet állítottak össze, a Zsinat 1907 márczius havában tartott ülésszakában nem tartotta elfogadhatónak az elaborátumot, hanem új utasításokkal, irányelvekkel ellátva új Enekügyi Bizottságot delegált egy második próbakiadás elkészítésére. Ilyen előzmények után jelent meg 1916. év folyamán, kilencz évi munka után a II. próbakiadás. Sajnos azonban, ez a Il-ik próbakiadás még kevésbbé felelt meg a műízlés, a költészet és művészet mai fejlettségéhez mért igényeknek. Az első kiadáshoz képest nem haladást, mint vártuk, hanem szomorú visszafejlődést hozott. Tudjuk, hogy e visszafejlődésért nem mindenben az Énekügyi Bizottság, hanem a zsinati utasítás a felelős, ámde valljuk azt, hogy a bizottságnak módjában lett volna a Zsinatot akként informálni, hogy ilyen megkötő, konzervatív irányú s visszafejlődést maga után vonó végzést és utasításokat a bizottság kezébe ne adjon. A Zsinat ugyanis 1907 márczius 13. és 14-ilti ülésében többek között a következő utasítást adta a bizottságnak : I. a) „Az új énekeskönyvbe mind a 150 zsoltár felveendő; egyes zsoltárok rövidítve az eddig sem használt versek elhagyásával. II. a) a felveendő darabok lehetőleg változatlanul hagyandók ; csak a legérzékenyebb szükség esetén az értelmet zavaró avult, vagy ízlést sértő helyek és szavak változtatandók." (Zsin. jzőkönyv 816. lap.) Ennek a retrográd irányú, minden haladástól félő Utasításnak az lett az eredménye, hogy a II. próbakiadás, mert a soha nem használt s semmi építő tartalommal nem bíró, zsidós nemzeti vonatkozású zsoltárokat meghagyta, az elavult, nehézkes s a gyülekezetek által sem énekelt dallamokat megtartotta s az összes régi énekek szövegét pusztán egyes szavak kicserélésével minden költőiség nélkül dolgozta át s • ezáltal a szöveget sem szebbé, sem érthetőbbé nem tette, úgy a gyülekezeti hasznavehetőség, mint a művészeti követelmények szempontjából teljesen elfogadhatatlanná vált. Teljes energiával, a felvilágosítás minden eszközével sorompóba kell lépnünk, hogy ez a II. próbaénekeskönyv ,jelen alakjában ne legyen a mi új, esetleg évszázadra szóló énekeskönyvünk. A helytelenül értesült Zsinattól a helyesebben értesült Zsinathoz kell appellálnunk. Meg kell győznünk a zsinati atyákat, hova ez a kérdés már ez év őszén kerül, hogy szentelje egész figyelmét ennek a már halaszthatatlan kérdésnek a sikeres közmegelégedést keltő megoldására, ennél szebb emléket a reformáczió 400-ik évfordulójának emlékére fel nem állíthat, a hívek kezébe nem adhat. Hiszen bibliánk után templomi énekeskönyvünk a legdrágább kincsünk. De épen azért, hogy az új énekeskönyv igazán közmegelégedést keltő legyen, hogy az beteljesítse a már régóta hozzáfűzött várakozásokat, világosítsuk fel a Zsinatot, hogy vegye figyelembe mindazokat az aggályokat és észrevételeket, melyek már eddig is felmerültek a II. próbakiadás ellen s azt, úgy a mint van, változatlanul, az országosan felhangzó vélemények teljes elmellőzésével semmi esetre se approbálja, hanem az eddig alkotott anyagból kiválogatván a legértékesebbet, alkosson egy igazán megújított s nemcsak a konzervatív, az újításoktól idegenkedők, hanem a bátrabban haladók igényeinek is megfelelő, szóval minden irányban kielégítő énekeskönyvet. Mert ez azok után, hogy immár két próbakiadás is van a kezünkben, nem is ütközik olyan leküzdhetetlen nehézségekbe. A két próbakiadás szembeállításával most már tisztán állhat mindenki előtt, hogy melyiknek mi az előnye és hátránya a másikkal szemben. Ezeket összeegyeztetni, a belőlük kikívánkozó tanulságokat levonni, a jó tulajdonságokat megtartani, a rosszakat elhagyni most már nem olyan nagy feladat. Ha ezt megtesszük, akkor már körülbelül készen is van az új énekesköuyv. Ezért mondottam fentebb, s most megismétlem azt a nézetemet, mely szerint, daczára annak, hogy a II. próbakiadás egybeállításánál végzetes hibák történtek, mégis mivel elfogadható részek és újítások is vannak benne, így a két kiadás felhasználásával minden tárgyi és anyagi előfeltétel megvan ahhoz, hogy ha a Zsinat bölcsesége is úgy akarja, az új, várvavárt énekesköuyv már mint a retormáczió 400-ados évfordulójának az emléke mindenkit kielégítő alakban és tartalommal akár már a jubiláris esztendő végével minden református ember asztalára,^ illetve kezébe kerüljön. Hogy miként vélem ón ezt megvalósíthatónak, azt pontokba foglalva fogom majd kifejezni és megokolni. Előbb azonban néhány elvi szemponttal kell tisztába jönnünk az új énekeskönyv alkotására nézve. IJELI ÖLD. Szemle. Már jó ideje, hogy legutóbbi ker. közgyűlési jegyzőkönyvünk több mint 300 lapnyi terjedelemmel megjelent, de redukált terjedelmű lapunkban mindezideig nem volt hely e czikk számára, a melyben egy kis, rövid szemlét tartunk tartalmának néhány lényegesebb részlete felett. A mi a jegyzőkönyv külső megjelenési alakját illeti, csak annyit, hogy a szerkesztők most takarékoskodtak a papírral és pedig nemcsak hazafias kötelességből, de szükség is volt erre, mert a régi pazar nyomással az amúgy is terjedelmes jegyzőkönyv kétszeres vastagságú, szinte alig kezelhető kötetté duzzadt volna. S itt álljunk meg egy pillanatra. A jegyzőkönyvnek minden részletében rövidnek, velősnek, lehető kevés szóval minden szükségeset elmondónak kell lennie. El kell