Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-25 / 8. szám

Tűrd fel kemény munkára két karod, Feszüljenek dagadva izmaid, Verejtékedtől váljék virulóvá Az istenáldott gazdag" ős ugar. Ne hagyj egyetlen talpalatnyi földet Elveszni abból, a mi a tiéd. S ha azt óhajtód, hogy mély sírjaikban Apáid boldogan pihenjenek S egykor tulajdon porló tested is Békét, nyugalmat leljen ott alant: Arról se mondj le, a mi elveszett. Küzdj érte, hogyha kell, koplalva, fázva, Küzdj érte, míg csak vissza nem szerezted. Okulj a múlton, használd a jelent S élj a jövőnek. Életünk múló, De a hon élte végtelen legyen. Bő Istenáldás töltse házadat. Nőjjön, miként a vessző, bokrosával A szép, erős, víg gyermekek hada. Nőjjön serény munkában, szorgalomban. De légkiváltkép istenfélelemben. S ti oktatók, kiknek gondos kezébe, Mint drága kincs;

van annyi szív letéve. Annyi gyermekszív, lágy, hajlítható, Könyörgjetek, hogy a Mindenható Árassza rátok lelke dús kegyelmét, Adjon meleg, hü szívet, tiszta elmét, Hogy értsétek magasztos hivatástok, S a termő földbe, a melyet felástok, Hintsetek tiszta, jó, nemes magot, Nemes gyümölcsök úgy teremnek ott, Magyar hazánk és drága gyöngye Erdély, Hogy szebb legyen a paradicsomkertnél. Vargha Gyula. Templomi éneklésünk s az új énekeskönyv. A Kálvin Szövetség téii konferenciáján felolvasta SzinoJc Zoltán. A midőn.a fenti czím alatt foglalt nagy és fontos kérdésről gondolataimat elmondani akarom, úgy érzem, hogy felém is hangzik az Úrnak ama szava: „Oldd le a te saruidat, mert a hely, a melyen állasz, szentföld". (2. Móz. 3, 5.) Érzem a kitűzött tárgynak a nagy horderejét, nagy jelentőségét, egész egyházi életünkre, híveink millióinak lelkivilágára vonatkozó végtelen nagy kihatását. Érzem, hogy a czímben foglalt kérdésnek: templomi éneklésünknek s a vajúdásban levő új énekeskönyvnek helyes megoldása fogja eldönteni anyaszentegyházunk jövendő fejlődését, istentiszteletünk igazi bensővé tételét. Ugyanazért a szent ügyhöz mért odaadással, egyszersmind Isten iránt érzett mély hálával fogok hozzá énekügyünk nagy kérdésének a bonczolgatásához. Hálával azért, hogy a Kálvin-Szövetség mostani konferencziája ezt az égető, az egyházi közérdeklődés homlokterében álló kérdést programmjába vette, de hálával azért is; hogy egyházunk társadalmának ezen illusztris képviselete, a Kálvin-Szövetség téli konferencziája előtt nyílik alkalmam ezen, egyházunk legégetőbb kérdéseinek egyikében a visszhangkeltés s a tettekre ébresztés reményével véleményemet s javaslataimat előadni. Az új énekeskönyv s általában templomi éneklésünk ügyét mostani konferencziánk napirendjére kitűzni, minden oldalról való megvilágítás, megvitatás középpontjába helyezni annyival inkább szükséges volt. mert a mult év nyarán megjelent s kezünk között levő második próbaénekeskönyv ez év őszén már legfőbb ítélőszéke, országos zsinatunk elé kerül s ott, úgy lehet, végső döntés történik templomi énekeskönyvünk dolgában s ez a II. próbakiarlás, ha sorompóba nem lépünk, minden hibái, fogyatkozásai daczára, talán egy újabb évszázadra kötelező erejű énekeskönyvünkké válhatik. Múlhatatlanul itt az ideje tehát, hogy a Kálvin-Szövetség konferencziája hallassa szavát s dobja minél nagyobb súllyal a serpenyőbe bírálatának, ellenőrző ítéletének szavát. A midőn azonban az új énekeskönyvről, milyenségének megállapításáról történik említés, nem lehet, hogy ugyanakkor a templomi gyülekezeti éneklés mai állapotáról, javításinak szükségességéről is ne essék szó. Mert bár a kérdés tárgyalásának az aktuálitását az új énekeskönyv, közelebbről a döntés alá kerülő II. próbakiadás adja meg, mégis szükséges, hogy ne csak az új énekeskönyv, hanem templomi éneklésünk módja is megfontolás tárgyává tétessék. Mert ezt a kettőt egymástól elválasztani tulajdonképen nem lehet, nem is szabad. Nem elég jó énekeskönyvről konsziderálni, hanem ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy milyen legyen az énekek előadása, énekeltetése, a gyakorlatba való átültetése. Erről azonban nem külön-külön kívánok szólani, hanem az új énekeskönyv ismertetése kapcsán, a próbakiadáshoz való hozzászólásomba mintegy beleolvasztva fogom feltüntetni a helyes templomi éneklést s annak módjait, eszközeit. Főtárgyunk tehát az új énekeskönyv, illetve az 1916. év nyarán megjelent II. próbaénekeskönyvnek a bírálata. Tudjuk, hogy 1875-ben indult meg a mozgalom a dunamelléki egyházkerület részéről, hogy a régi, elavult, 1813 óta használatban lévő énekeskönyv megújíttassék s hogy az egyszersmind az öt egyházkerület számára, az erdélyi egyházkerületet is beleszámítva, egy új közös énekeskönyvül szolgáljon. A mozgalom élénk visszhangra talált minden egyházkerületben külön-külön, majd ezekből az egész országra kiterjedő hatáskörrel megalakult egy egyetemes Énekügyi Bizottság, mely hosszú évtizedekig tartó alapos munka után 1903-ban napvilágra bocsátotta szellemi gyermekét : az I. próbaénekeskönyvet. Ez az I. próbakiadás, eltekintve egyes fogyatkozásaitól, általában kedvező fogadtatásra talált. És mégis az