Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-25 / 8. szám

nyomda virágzik. Ott nem fújnak hideg szelek, a szénhiány se gátló akadály . . . Kétségtelenül vannak nehézségek, de ne féljünk tőlük ! Ne helyezkedjünk oly hamar, oly nagy előszeretettel a „non posse" kényelmes álláspontjára. Ne legyünk gyöngék! Vegyen rajtunk is erőt az apostol nagy lelkének diadalmas hangulata: „mindenre van nekem erőm a Krisztusban". Még dühöng a háború, de a reformáczió négyszázados évfordulójáról elfelejtkezni mégse szabad. Jubiláris alkotásaink koronája legyen egy hatalmas református sajtó-alap megteremtése, református nyomda felállítása. Talán nem sok idő még s újra otthon lesz a lövészárkok szenvedő népe, a mi népünk. Milyen sokféle sajtótermék fogja ostromolni lelkét. Meg tud-e majd állani a kálvinista világnézlet talaján? Nem szédiil-e meg? Maga mellett talál-e bennünket a református sajtó áldásos termékeivel ? Lesz-e ereje, kedve megvédeni a maga igazát? Igaz lesz-e a jövőben is, hogy egy erős kálvinista egyház magyar nemzeti érdek? Kedves Szerkesztő Úr, hidegtől gémberedett ujjaim nem bírják már a tollat, befejezem hát soraimat, de újból kérem, méltóztassék minden héten megkérdezni a lap olvasóitól: „micsoda áldozatot hoztál már a református sajtó érdekében?" Én a magam részéről egyelőre 15 koronával felelek e kérdésre.* Friesach (Karinthia), 1917 febr. 9, Szeretettel köszönti Ory Lajos. honvéd lábori lelkész. TARCZA. Erdély. Erdély, te a hit és magyarszabadság Mentsvára rég s ma is szegletköve Magyar hazánknak, szentelt föld nekünk, Oh, hányszor lelkesedtünk multadon S hányszor sirattuk sok, sok gyásznapod ! Nincs rajtad egyetlen göröngy se már, A melyet meg nem öntözött a vér. Szép völgyeidben s bérczeid között Azért fogyott meg úgy magyar fajunk. Idegen fajnak árja jött a bérczről, Vadvíz gyanánt elöntve völgyeid, Hogy a virágzó termőföld helyén Mocsár fakadjon ... És fogyott a föld S nőtt a veszély. Gonosz, hazug mesékkel Vitatni kezdték néped ősjogát; S midőn kitört a vésa és a világ Négy sarka égett: a kaján, irigy Szomszéd reád tört, hitszegőn, orozva. íme, az első fecske; bizonyára jön utána a többi is. Majd jön a sajtó-vasárnap (a melyről mar írtunk), refoimátus sajtóegyesület stb. A mozgalmat ébren tartjuk. Az alvók torkát elmetszé a kés U HZ. cl ki ébredt, félig meztelen Futott az éjben, mentve puszta éltét. Az égre néztünk, hogy nem látjuk-é Közelgni fenn, a fényes Hadakútján, A hű Csabát, halott vitézivel, Megmentni népét a végpusztulástól? Az ég velünk volt, megjött a segély, Kik megcsúfoltak, megcsúfoltatának, S azok, kik a dögkeselyűk mohó Falánkságával váyták körmüket Élő testünkbe, mint véres dögök Úsztak az Oltón kifelé hazánkból. Erdély fölül már elvonult a vész, De még határainkon ott lobog A messze dörgő villámok tüze. És szívszorongva sóhajtunk: Uram, Tekints le ránk, tekints kegyelmesen, Törcl meg a romlásunkra esküdött Sok átkos ellenség konok daczát. Ragyogjon ránk megint a béke napja S hozzánk való te nagy kegyelmedet Dicsérje, áldja hála-énekünk! Testvéreim, az Úr nem is hagy el, Ha el nem hagyjuk őt és útait. E szörnyű tűzvész, melyben egy világ ég, S a melyben annyi tengerkincs, vagyon És millióknak élte hamvad el: p]gesse mind ki, a mi csak salak. Minden magyar kebel salaktalan És törhetetlen, tiszta érez legyen. Harczban, békében egyaránt erős. A béke napja majd csak felvirad. Virágokat fakaszt a sírokon. Eltet s termékenyít. De a magyarnak A béke is harcz s jaj nekünk, ha tán Gyöngék találnánk lenni, a kik oly Hősök valánk a véres harcz mezőn. Hogy meg ne lepjen készületlenül Az új idők csatája, mely reád vár: Nézz az igazság és önismeret Tükrébe, népem, s lásd meg bűneid. Gyűlölni úgy ki tudna, mint te tudsz, A hogy te gyűlölöd tenvéredet? Nem érzed-é, hogy átok ez te rajtad S e gyűlölettől elbukik hazád? Oh. forrjon össze forró szeretetben Minden magyar szív, mind egy czélra törve. S dobd el magadról a czafrangokat, Miket hiúság s dölyf akaszt reád.