Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-11 / 6. szám

csak szerét teheti, mindig elmegy a templomba, ha családjától véletlenül ilyenkor távol van. megírja. Egyik levelében pl. ezt olvassuk a többi között: „Ezután elmentem a templomba fohászkodandó ezen mindkettőnkre nézve annyira nagyfontosságú napon, megújítva a 19 évvel ezelőtt hangoztatott imát. Boldogságot kértein az Istentől reád, reám. kedves gyermekeinkre. Hallgassa meg a jó Isten kérésemet." Az a néhány sor, a melyet úgy az egyik, mint a másik levélből olvastunk, egyszerű levélbeli közleménynél többet foglal magában. Azokban a sorokban, a melyeket családja után vágyakozva papírra vet. a melyekben hitvesét imádságáról értesíti, benne van az apának, a hitvesnek a lelke, a hite; benne van a családapa, a keresztyén ember, a kinek szívét a feszültségig megtölté a ragaszkodás övéihez. Benne van a szegény, de mégis gazdag ember: gazdag érzésbeli erőinek általa. Íme ott áll valamelyik templomi pad mellett és felemelkedik az Istenhez, mint annyiszor, mint mindig, a hányszor ott láttuk őt. mint a legegyszerűbbet az egyszerűk között, Tiszta szemei, szeretettel teli vidám tekintete beszél: „Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem. Mindenütt boldog megelégedéssel nézek az égre." Dr. Pruzsinszky Pál. . A MI ÜGYÜNK. Szövetségünk II. téli konferencziája. III. Harmadik nap : január iS. Nyilvános jellegű konferencziánk harmadik, egyúttal utolsó napja január 18-án. csütörtökön volt. Az elnöki székben Lévay Lajos esperes ült. A reggeli áhítatot dr. Ravasz László tartotta az I. Tess. 4:11. alapján. Megkapó színekkel tárta elénk a csöndes munkát. „Nem nyugalomra vágyom, hanem csöndességre": Rothe eme szavaival kezdte beszédét. A csönd és a munka szorosan összetartoznak. Egyesek nagy zajt ütnek, hogy rátereljék munkájukra mások figyelmét. Ezeknél rendszerint a tűz kicsi, csak a füstje nagy. Az igazi munka csöndes, belső munka. A mag, a liliom sem jelenti be előre, hogy ki fog hajtani. Sok embernek az a tragikuma, hogy mindenféle munkát sokkal inkább szeret végezni, csak a saját munkáját nem. Pedig az apró, a kicsi, a hétköznapi munkák a legfontosabbak és a legnagyobbak. Saját kezünkkel munkálkodjunk — mondja az apostol. Tehát egész lényünket bele kell vinnünk a munkánkba. A csönd, mely Isten közelében honol, kizárja a sok hűhót. Munkálkodjunk szerényen, zajtalanul. Kálvinista öntudat és életprogramm. A megvitatásra kerülő első téma a „Kálvinista öntudat és életprogramm" volt. A fontos kérdés tárgyalását Sebestyén Jenő mélyen szántó előadása vezette be. Van-e szükség felekezeti öntudatra ? Általános evangelizálás kell-e. vagy bizonyos felekezeti jellegű? — tette föl a kérdést. Föltétlenül az utóbbi! A kálvinista öntudat lényege az Istentől való föltétlen függés érzete, mely a predesztináltság és az Istentől való kiválasztatás tudatában csúcsosodik ki. A kálvinizmus bizonyos férfias erő: az aktivitás kezesztyénsége. Nem elégszik meg a saját élete gazdagságával, hanem az egész világot megakarja hódítani. Nálunk nagyon kevés kálvinista öntudat van. Ennek okát egyfelől papságunk fogyatékos kálvinista öntudatában, másfelől abban kereshetjük, hogy nincsenek igazi kálvinista szellemű iskoláink. A kálvinista öntudatnak összetört mozaikdarabjai maradtak csak nálunk: egységes öntudat, egységes szellem azonban nincs. Minden életprogramm olyan, a milyen az öntudat. Kálvin szerint az a rendeltetésünk, hogy Isten dicsőségét többre becsüljük, mint ezer életet s a mit a világ ígér. Míg a fatalizmus passzivitásra, addig a predesztináczió aktivitásra nevel. A fatalizmus kényszerű alárendeltség. a predesztináczió önkéntes: azt keresi, mit akar Isten s azt valósítja meg. Aktivitásra és heroizmusra nevel. Az egyéni életben megtanít arra, hogy ezernyi életnél is értékesebb az Isten dicsősége. A társadalmi életben pedig arra tanít, hogy nem lehet kivonulnunk a világból, hanem bele kell mennünk a világba és pedig nemcsak tudományos, hanem anyagi téren is. Politikai téren pedig arra tanít, hogy ne az egyházba vigyük bele a politikát, hanem a politikába vigyük bele az erkölcsi élet tisztaságát. A hozzászólások során Enyetly Andor rámutatott arra, hogy a predesztinácziót nem lehet könyvekből, hanem csak az életből: átéléssel megérteni. Dr. Kováis István azt indítványozza, hogy a predesztinácziót vegyük föl külön kérdés gyanánt legközelebbi kouferencziánkra. Dr. Vargha Gyuláné (Budapest) kijelenti, hogy sokat küzdött ő is önmagában a predesztináczió ellen, de most már elfogadja. Tsten minden embert elhív, üdvözíteni akar. Azonban az üdvösség csak azé lehet, a ki azt elfogadja. A mikor elfogadja, érzi. hogy az Isten munkája, nem az övé. Kis József utal arra, hogy a nők ütköznek meg leginkább a predesztináczió tanán. Ezt tudományosan és népiesen meg kell világítani, a mely alkalommal az elvettetésről is szükséges szólani. Dr. Ravasz László szerint a predesztináczió nem egy tétel a többi közül, hanem az egésznek az átfogó törvénye, kristályosodási tengelye. Mint czentrális gondolatot ne csak egy előadás, hanem előadássorozat tárgyául tegyük. Czélszerű lenne ezt az alábbi szempontokból tárgyalnunk : 1. a predesztináczió a vallások életében; 2. a predesztináczió theologiai oldala; 3. a predesztináczió és az emberi akarat. Dr. Révész Imre (Kolozsvár) rámutat arra. miszerint az összes elhangzott előadások oda kristályosodnak ki, hogy nincs ma égetőbb problémánk, mint a magyar,