Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-16 / 50. szám

mi szegény álniodoző, tétlenségre kárhoztatott, talán már életkedvüket is vesztett foglyaink szabadokká lesznek, íme a nagy Szabadító itt áll előttünk, a váltságdíjat már lefizette, nincs más hátra, csak hogy mi el- és befogadjuk. Befogadjuk hit által. A hit befogadás, kitárás. Benn sötétség, szolgaság, szomorú rabság, ott künn a világosság, a szabadság, az élet. Ti kapuk emeljétek fel fejeiteket, emelkedjetek fel szíveknek ajtai, hogy bevonulhasson a dicsőség nagy királya, a ki hoz szabadulást, békességet, igazi boldogságot és örök üdvösséget! p. LIBERÁLISOK VAGYUNK-E MI „PESTIEK"? Nagy átalakulások, nagy elvi küzdelmek előtt áll a magyar társadalom. A magyar protestántizmus meggyengülve is még mindig számottevő tényező. Nem lényegtelen a küzdelem homlokterében álló irányzatokra, hogy milyen álláspontot foglal el. A magyar protestánsokra nézve is elsőrendű fontosságú kérdés az, hogy tisztán lássák,-milyen természetű kérdésekben kikre számíthatnak. Rendkívül nagy baj az, hogy a protestánsok maguk sem értenek egyet a leglényegesebb kérdésekben. A Nyugat folyóiratban Nagy János Egy jubileum után cz. czikkében szóváteszi a modern protestántizmus belső vívódását. Csak örülhetünk annak, hogy mint közügyet tárgyalja ezt a nagyfontosságú dolgot. A Nyugat olvasói bizonyára egyetértenek Nagy Jánossal és minden elfogulatlan emberrel abban, hogy a magyar protestántizmus rendkívül nagy értékkel gazdagította a nemzeti életet a múltban. Egyoldalúságra és bizonyos érzék hiányára vall az a kijelentése : egyre kevésbbé érdekelhet bennünket az, hogy mit hozott a reformáczió különböző egyházaival, papjaival és dogmáival a hívők számára. A különböző egyházak, papok, dogmák hordozói voltak egy új életnek, az igazi keresztyén életnek, annak a pozitívumnak, a melynek elhanyagolása vonta maga után a protestántizmus hanyatlását. Nemcsak a XVI. század és a XVII. század eleje nevezhető protestáns kornak, hanem a kiegyezést követő pár évtized is, a mikor politikában, irodalomban, a közéletben, sajtó terén számarányukat meghaladó tekintéllyel vezettünk. Azután lehanyatlottunk. Csakugyan úgy van, mint Nagy János írja, hogy nem nyerték meg a prot. egyházak a liberális szellemű egyházpolitikai törvényektől azt, a mit reméltek. A teljes szabadság szegénységben és a pozitív keresztyénségben ellanyhulva talált bennünket. A harczos katholiczizmus nagy anyagi erejével a szocziális alkotások terén megelőzött, felülmúlt bennünket ; a külföldi protestánsoktól eltanult módszerrel: a belmissziói intézményekkel magához csatolta a világi férfiak és nők ezreit. A mi elvünk az egyetemes papság elve, mégis ő állította munkába intelligens híveit, a kik a vegyes házasságok kötésénél híven követték gyóntatójuk útmutatását. Mi szegények voltunk; iskoláink, egyházaink terhe alatt roskadoztunk, egyre jobban az állami mankókra támaszkodtunk, úgy, hogy ma már elbuknánk nélkülök. Jól látták ezt a szomorú jövőt, a mi jelenünket, éles szemű atyáink közül többen, sürgették is a belmissziót, de mert politikai téren liberálisok voltak, hittani téren is azok akartak lenni, a keresztyénséget az ingadozó filozófiai tanítások alapján akarták megreformálni, hogy az intelligens elemeket megnyerjék. Az ellenkezőjét érték el. A nem „orthodox" intelligens híveink elfordultak az egyháztól, legfeljebb vendégszerepelni jöttek az egyházi zöldasztalokhoz, de az egyház építő munkájában csak nem akartak résztvenni. Ekkor indult ki a pesti theologiáról, a mint Nagy János nevezi: a „pietista" mozgalom, a mely határozott eredményekre- mutathat rá az egyházi élet terén egy negyedszázados munka után. Ez a „pesti" irányzat, a mely egyébként nem azonos az igazi pietista irányzattal, nem szakított az igazi liberalizmussal, sem theologiai, sem politikai téren; ma is érezzük azt, hogy életfeltétele a protestántizmusnak a szabadelvűség. Csak attól függ minden, mit értünk liberálizmus alatt. Klasszikus meghatározását adta a szabadságnak Baltazár Dezső dr. a most összehívott zsinatot megnyitó prédikácziójában. A megalkotandó új törvénykönyvünktől nincs mit félnie senkinek, ha az igazi keresztyén szabadsággal fognak élni a zsinati atyák. A szabadság nem korlátlanságot jelent. Valamikor a Nyugatban a Zoványiper alkalmával Ignotus is elismerte azt, hogy minden elvi alapon álló szervezet megkívánhatja tagjaitól és hivatalnokaitól, hogy vele ellentétes irányban ne tanítsanak és dolgozzanak. Állítom azt, hogy a magyarországi ker. egyházak és vallásos közösségek között a legliberálisabbak a reformátusok és az evangélikusok. Megtűrné-e az unitárius egyház, hogy egyik theologiai tanára vagy lelkésze trinitárius felfogással tanítson és prédikáljon, megengedné-e akármelyik neológ izr. hitközség, hogy valamelyik rabbija Krisztus istenségéről bizonyságot tegyen? Ugye alig hihető? Alkalmazna-e valamelyik mohamedán közösség olyan imámot, a ki Mohamedről kicsinylően nyilatkoznék? Egyedül a két prot. egyház az, a melyik eltűri, hogy alkalmazottai a Krisztusról, a szentháromságról, hitvallásával ellenkező értelemben, romboló kritikával nyilatkozzanak. Nem kiáltunk inkviziczió után, de annyit joggal elvárhatna a hivatalos egyház, hogy a hitevesztett hivatalnokai férfiasan, önként levonják a következményeket. Nem vagyunk hívei a hitvallások betűihez való ragaszkodásnak. Úgy tekintjük hitvallásunkat, mint tanácsadókat, de tanácsukat megfogadjuk. A hitvallás szellemét kötelezőnek ismerjük el. Ebben egyek vagyunk debreczeni hitsorsosainkkal. Ugyanazon elvi alapon állunk, ezért meg is kell találnunk velük az együttműködés útját és módját. Az új debreczeni egyetem szabályzata homályos s a belőle vonható következtetés ellen emel-