Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-16 / 50. szám

tűk fel sokak véleményével egyező szavunkat. Nem volt az a czikk „mérges", mint Nagy János írja, csak határozott és következetes. A lelkiismereti meggyőződés „" közé téve nem gúnyt, hanem a sajátságos helyzetből kifolyó visszásságot tüntette fel. Egyházi téren nem óhajtunk közösséget a keresztyénség lényegét megtagadó unitáriusokkal s természetesen a szabadgondolkodó irányokkal és a zsidókkal sem. Hogy a jubileum előtt, alatt és után a folytonosan támadott közös nagy keresztyén kincsek védelmezésében keressük és elfogadjuk a r. kath. keresztyének szövetségét, az természetes, mert a mi legszentebb meggyőződésünk szerint a protestántizmus nemcsak tiltakozás a lelkiismereti kényszer és az emberi találmányok ellen a vallás terén, hanem bizonyságtétel is a bibliai keresztyénség mellett. Ebben minden pozitív alapon álló protestánsnak egynek kell lennie ; abban azután már eltérhetünk, hogy politikai, társadalmi kérdésekben miként gondolkozunk. Nagy János nem tudja megérteni a r. katliolikusokkal való ad hoc szövetkezést, viszont előttünk az ő Pázmány Péter életére és működésének teljes sikerére vonatkozó óhajtása érthetetlen még magyar és liberális szempontból is. A mi a katholikusokkal közösen indítandó napilapot illeti, arra az a megjegyzésünk, hogy a „pestiek" se mindnyájan óhajtják, de a liberális katholikusok és a pozitív alapon álló protestánsok anyagi erejének különkülön elégtelen volta aligha szövetkezésre nem indítja őket. A múltban dicső alkotások születtek" a két egymáshoz közelálló felfogású magyar keresztyének együttműködéséről. Sokan vannak ma is, a kik a klerikális és túlzó radikális pártok keretei közé nem tudnak beilleszkedni. Sokat beszélnek arról, hogy világnézeti alapon fog megindulni a döntő küzdelem, hogy a háború után a történeti pártok keretei elmosódnak. Ez ugyan nagy kérdés ! A meglévő két, világnézeti alapon álló polgári párt, valamint a szocziáldemokrata párt sohase tudják megnyerni se a liberális kath., se a pozitív protestáns magyar embereket, ez kétségtelen. Nem kell a jézusi szellemmel ellenkező antiszemita propaganda, de nem kell a hitetlen, antikrisztiánus, valamint a zsidó hegemónia sem. Nem kell a túlóvatos, konzervatív irány, de nem kell a túlzó radikális sem. Nem szeretjük a naczionálizmus túlhajtását, de magyarságunkat féltve őrizzük. Szóval, volna mondanivalónk, a mit e lap hasábjain el nem mondhatunk. Azt kérdi Nagy János a biblia szavaival: „Ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?" Azt feleljük a biblia szavaival: „semmivel, nem jó azután semmire, hanem hogy kivessék és megtapodják az emberek". Nos hát épen ettől a sorstól akarjuk megóvni magyar prot. egyházunkat. Mi úgy érezzük, hogy a hívő protestánsok az egyházuknak és a társadalomnak savai. A sónak kettős szerepe van: konzervál és ízesít. A mai társadalomból konzerválni óhajtjuk azt, a mi konzerválásra érdemes, a többit radikálisan törölni óhajtjuk, az új alkotásoknak, intézményeknek ízt akarunk adni, keresztyén ízt, mert e nélkül fanyarok és élvezhetetlenek lesznek. Igaza van Ignotusnak. Még meghasonlottan keresi a magyar protestántizmus a tájékozódást, sokan még azt sem értették meg, hogy nekünk magunknak is van külön programmunk világnézetünkből kifolyólag. Sok pontban egyezik az a radikális irány követeléseivel, de sokban ellentétes vele ; viszont bizonyos kérdésekben a r. katholiczizmussal tartunk, más téren pedig ellenfelei vagyunk neki. Nyugodt lélekkel valljuk, liberálisok vagyunk mi „pestiek", híven őrizzük őseink szent örökét ebben az irányban, de pozitív alapon is állunk s így a másik irányban sincs szégyenkezésre okunk. Dr. Patay Pál. BELFÖLD. A református templom reformja. II. De most feleljünk arra a kérdésre: Nem is lehetett volna és nem is lehetne kálvinista stílus? A hollandi kálvinisták nagynevű vezére, Kuyper, magyarul is megjelent könyvében (A kálvinizmus lényege) határozottan felel erre a kérdésre és válasza úgy hangzik : nem. Miért? Mert a kálvinizmus tisztán szellemi vallás, menten minden érzéki szimbólumtól s ezért „a kálvinizmusnak ... a maga magasabbrendű alapelve folytán nem volt szalad... saját külön művészi stílust kifejlesztenie." „Ha ezt tette volna, alacsonyabb álláspontra siilyedt volna vissza." T. i.: a szellemiből érzékire. Csorbítja-e tehát a kálvinizmus értékét az, hogy nem volt képes vagy nem akart új művészeti stílust létrehozni? Ellenkezőlag, „valamely saját külön művészeti stílus 'hiánya nem a kálvinizmus ellen, hanem egyenesen annak magasabb fejlődési fokozata mellett szól". Látnivaló, hogy ez tőrölmetszett hegelizmus. De ez nem volna baj. Csakhogy — a kálvinizmus e magasabbrendű szellemiségének tudatában tényleg felülemelkedett-e a művészeten, mellőzte e azt? Ha az ideológiából kilépünk a valóságba, azt látjuk, hogy: nem. A kálvinizmus átvette a művészetet történeti elődjétől először passzíve, azután aktíve. Passzíve akkor, a mikor a reformáczió kezdetén, nem lévén saját templomai, elfoglalta a reformált területek azelőtt katholikus templomait; aktíve akkor, amikor maga is épített és épít mindmáig az elfoglalt templomok mintájára és stílusában új templomokat. Bármenynyire egyéni kedvem szerint való lehet az a gondolatjárás, mely nem áll meg felületesen valamely hiánynak látszó egyoldalúságnál, hanem a dolog mélyére hatolva, tagadás nélkül vállalni meri nyílt és bátor paradoxonnal, bármennyire hízeleghet nekem, mint kálvinistának, ma-