Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-09 / 49. szám

halunk — adj életreményt! Mindent, mindent Abban, a kinek te odaadtad lelked: az Úr Jézusban ! ... Most látom csak, mit írtam, hova ragadt el a vágy, a sóvárgás. Pált hívom ! Pált hallom ! Azt, a ki szívemet, szenvedő lelkemet nem dobja tehetetlen keserűségbe, hanem megenyhíti az Úrral Pált hívom, őt hallom! De hol van ő ?! Halljátok-é! ? Merre, hol rejtőztök ?! Modern apostolok, mikor szólaltok meg! Lelkünk összetörve, hitünk meghalva ! Bizodalmunk megrendülve !... A szenvedés morajló habja eltemette minden erőnket! Oh, mint vergődünk a haldoklás lánczai között! Ki érti, ki látja, ki érzi ? „ A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését..." Pál! Jöjj elő!... Nem átokig korbácsolt düh, elkeseredés kell nekünk, de egy élő, erős zöld ág a keresztről, nyugalom. Millió szenvedő léleknek adjátok meg.' Georgius. EGY JUBILEUM. A Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesület most, f. hó 8-án ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. A Kálvin-téri templomban tartott egyszerű hálaünnepély lefolyásáról most még nem írhatunk, de itt e helyen emlékezünk meg az ügy jelentőségéről. Ez az első belmissziói egyesület és munka, a mely most ilyen jellegű hálaadó ünnepet tarthat. Ez elsősorban is azt mutatja, hogy nálunk a rendszeres, belmiszsziói munka még rövid múltra tekinthet vissza. Azoknak a nagyszerű szellemi mozgalmaknak híre, a melyek a mult század második felében, Wichern, Fliedner és a belmisszió többi nagy hőseinek munkája, agitácziója folytán megindult, csakhamar eljutott hozzánk; épen a mi lapunk volt az, a mely halottaiból való feltámadása után mindjárt az első évfolyamban (1858) ismertette a külföldi protestáns egyházak körében megindult hatalmas mozgalmat, a belmissziót, ennek nyomán kelt nagyszerű ébredést, az evangélizálás és a keresztyén szeretetmunkák terén eszközölt kezdeményezésekét, intézményeket. De mindaz, a mi e téren akkor nálunk történt, csak theoretikus értékű volt. Egyházunkat, ennek tarsadalmát, tudósait, munkásait néhány évtizeden át még más kérdések érdekelték, energiájukat egyéb sürgős tennivalók kötötték le. Jött a pátens, a nemzeti és egyházi restitúczió, a külső szervezkedés halaszthatlan munkája. A midőn az utóbbi 1881-ben az akkori zsinat által befejezést nyert, akkor indult meg ez a belső kiépítés, a magyar evangéliumi belmisszió. Először csak szerény kezdeményezés volt az egész. Egynéhány lelkes theologus kezdett 1883 ban vasárnapi iskolai munkát. Egy nagyon szegényes helyiségben, a régi theologia akadémia egyik osztálytermében, a mely sokáig szerepelt „nagyterem" gyanánt, voltak a vasárnapi bibliai előkészítő órák és egyéb belmissziói összejövetelek, a melyeken a magyar belmisszió úttörő munkása, szervezője, Szilassy Aladár is rendesen résztvett. Akkor volt az első örömünnepély, karácsonyfát állítottunk a nemzeti tornacsarnokban a vasárnapi iskolások számára; az ünnepi beszédet Szász Károly püspök mondta; résztvett ezen az akkori, egyházi dolgok iránt érdeklődő budapesti református közönség is nagy számmal. íme a magyar evangéliumi belmisszió megindulása. Tehát mint ez majdnem mindenütt így történt, a belmisszió nálunk is először a „kicsinyek" gondjának felvevésében nyilvánult meg; azokat látta meg, a kiket a Megváltó elsősorban ajánlott gondozó, mentő szeretetünkbe. A kicsinyek után jöttek az ifjak. Az ifjúság lelkigondozására, a keresztyén ifjak egy táborba gyűjtésére irányuló belmissziói mozgalom akkor már nagy arányokat öltött a kontinensen és túl az Oczeánon is. 1855-ben volt Párisban az ifjúsági egyesület első nemzetközi konferencziája. Megalakult a „világszövetség" a genti központi szervezettel ós az eszmét propagáló titkárokkal. Mihozzánk is Svájczon át jött az ifjúsági belmissziói mozgalom a Szilassy-család rokoni összeköttetése és az egyik titkár, Fermand Károly útján. Megindult a verbuválás, szervezkedés munkája, mígnem az alapszabályok jóváhagyása körüli késedelmeskedés után 1892 decz. 8-án alakult meg ez az első belmissziói egyesület a Kálvintéri épület Baldácsy-termében, Szilassy Aladár elnöklete mellett: az egyesület első titkára Szabó Aladár volt. Uttörés, útmutatás volt ez az első belmissziói alakulás. Mi természetesebb, mint az, hogy eleitől kezdve sok nehézséggel küzdött. A legnagyobb nehézség az volt, hogy születésétől kezdve nyomon kísérte a meg nem értés és félreértés, a mely egyháztársadalinunk hoszszan és talán mindmáig tartó rideg zárkózottságában és közönyében nyert kifejezést. Mivé fejlődhetett volna már ez a mozgalom, ha igazi megértő, pártoló szeretetre talál; ha egyháztársadalmunk karjaira vette volna itt és másutt az ifjúság keresztyéni és igazi nemzeti nevelésének ezt a mindenütt bevált hatalmas eszközét. Mert a faluról most nem szólva, mi történt eddig nálunk az iparos ifjúság keresztyén és nemzeties nevelése körül? Hova lesznek itt a fővárosban és más városokban a mi iparos ifjaink ? ! Ki veszi fel ezeknek gondját; kik teszik rájuk kezüket, a konfirmácziói kézretétel után, kik fogadják be őket, a mikor „búcsút veszünk" tőlük a templomi kézfogással ?! Hol gyűlhetnek össze a városok iparos ifjai, hol van számukra meleg, barátságos, tiszta otthon, a hol keresztyénekhez méltó lelkitáplálékban, nemes szórakozásban részesülhetnek ? ! Milyen szomorú a felelet mindezekre a kérdésekre, mily nagy mértékben fel kellene ébredni bennünk a felelősség érzetének, ha ezeket komolyan mérlegeljük. A Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesület a maga munkájával, szerény, 21 iparosifjúnak otthont is nyújtó helyiségeivel útmutatásul óhajt lenni arra nézve, hogy mit kellene és lehetne tennünk ezen a téren. A ki külföldi protestáns városokban érdeklődött az ifjúsági egyesületek