Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-02 / 48. szám

emlékeztetnek. „A hittérítő egyúttal iskolaalapító — írja hazai irodalomtörténetünk egyik művelője —; nem elégszik meg azzal, hogy elfogadtatja a tanokat a községgel, meg is akarja benne .gyökereztetni, épen azért, mielőtt más falu vagy város felé venné útját, előbb a földesurat vagy a föld népét iskolaalapításra és az új hittől áthatott tanító fogadására bírja. így keletkezik a szepesi és szász városokon kívül Sárospatakon ós Debreczenben, Nagyváradon és Kolozsvárt, Tolnán és Sárvárt magasabbrendű iskola, ha a százával előállított elemi iskolákat nem is említjük." (Beöthy.) De megragadta az önfeláldozó munkásság az egykorúak ügyeimét is. íme Melanchton, Németország tanítómestere, levélben üdvözli Nádasdy Tamást, a magyar iskolaalapítót. Csodálatát fejezi ki az e téren kifejtett munkásság felett, „mely — úgymond —- annyival nagyobb dicséretet érdemel ma, midőn a háborúk a tudományos életet a szomszédos országokban elfojtják". Folyik a munka mindenfelé európaszerte, a hol a reformáczió gondolatai visszhangra találtak; a pezsgő reményteljes iskolai élet, a jobb jövő reménye mindenütt. Sárospatakon épen úgy, mint Montaubanban, Debreczenben úgy, mint Glasgowban és Edinburgban. Mekkora a buzgóság az ízig-vérig tanítók körül! Alig is lehet könnyű szerrel erről az egykorú írásokból fogalmat nyújtani. Genfben a tanulók között vannak francziák, olaszok, angolok, spanyolok, „sőt oroszok is". Vannak ifjak, vannak öregek: papok, kereskedők, ügyvédek, magánosok. Béza Tódor Buttinger-hez intézett levelében (1564 május 4) arról tudósít, hogy „a május elején megejtett promóczió alkalmával 1200 kollégiumi hallgatót és 300 akadémiai hallgatót számoltunk össze és e szám naponkint növekszik". Ha ezek a sorok felkeltik a sejtelmét annak, hogy a reformáczió hívei meg akartak felelni a feladatnak, az embert nemcsak jogilag, hanem valósággal nagykorúsítani igyekeztek, felkeltik sejtelmét annak is, hogy az a kor őket megértette. Es az iskoláknak hatása a távol nyugaton, úgy mint hazánkban, egész nagyságában tárja fel a reformácziőnak e téren jelentkező következményeit. Azok, a kik a hollandi kálvinista iskolákról beszélnek, bemutatják a professzorokat, „a kiket a tanulóifjúság nagy csapatokban özönlött körül ... a kik nem elégedvén meg a rendes tanítással, mutogatták az utakat és módokat, a melyen haladva czélhoz jutnak". Beszélnek lelkes professzorokról, a kik tudnak adni, nem bocsátván útra hallgatóikat hitvány útravalóval, adnak lelket., mely megelevenít s ilyenformán élesztői a kálvinista tudatnak; életmódban, világfelfogásban tőrőlmetszett atyafiai a genfi papnak. A svájczi írók a reformáczió nyomán keletkezett iskolákról szólván, hatásukat más oldalról mutatják be. A genfi iskola például idők folyamán egy egész intelligens társadalmat teremt Svájczban, a hol a polgárok az iskolában szerzett ismereteik alapján bő mértékben rendelkeztek azon műveltséggel, a mely az állam ügyeinek intézésére szükséges. „Elüljáróságát... a társadalom bármelyik osztályából választhatta: a gyáros, a kereskedő, az iparos megszakítván rendes foglalkozását, a közügyekben el tudott járni, mert mindenkinek volt reá komoly és alapos előképzettsége ... Kálvin városában egyetlen egy aristokratia létezhetett: az, a melynek alapja 'a szellemi tehetség, erkölcsi erő és honfiúi erények (Gaberel.) Mikor a protestáns iskolák hatásáról esik szó, egy nevezetes dolog ne kerülje ki a figyelmet: azok az iskolák nagy mértékben ápolták és növelték a geográfiai nemzetiségi határokon túl is az összetartozás érzetét. Az, a mit a nagyenyedi kollégium főelv gyanánt állított föl „Unum cor, una eademque sit voluntas," bizonyos tekintetben vezetőelve volt e földrész összes protestáns iskoláinak. Az összetartózandóság emez érzetének kifejlődése egyik legnagyobb jelentőségű következménye a reformáczió által fölkeltett új szellemnek. Iskolái, közös műveltsége révén hatalmas védőgát épült fel, mely Európa protestáns közönségét a nemzetiségi, geográfiai korlátokon túl szellemi közösségbe vonta, a melyen megtört a reakczió minden erőfeszítése. A protestáns iskolák európaszerte közszellemet teremtettek, a melybe épen a protestáns iskolák révén belekapcsolódott a magyar protestáns világ. A .magyar protestáns ifjak támogatására több mint 120 alapítvány tétetett {1. P. Szatrriáry Károly „A gyulafehérvár—enyedi főtanodatört." 104—7. 1.). Oxford, Cambridge, Utrecht, Franekera, Gröningen, Amsterdam, Heidelberg,' Herborn, Bréma, Marburg, Frankfurt (mind a kettő), Halle, Erlangen, Bázel, Zürich, Bern, Schaffhausen stb. versenyeztek stipendumaikkal a magyar ifjak fölsegélyezésében. Ezen alapítványok és ezek kapcsán a külföldi iskolázás jelentősége világos, hiszen még akkor is, a mikor a nyomás a legnagyobb volt, a magyar protestáns ifjúság sűrűn kereste fel azokat. A XVIII. század folyamán, a mikor a kormány gyanúval kísérte a protestáns deákok „exkurzióit", a mikor azokat tőle telhetőleg akadályozta — több mint 700 magyar prot. ifjú tanult külföldön. (Fináczy „M. O. Közokt. M. Ther. korában.") A mi bennünket, magyarokat illet, multunkat a szóbanlevő iskolák hatásának számbavétele nélkül alig is lehet megérteni. Abban a tényben, a mit. Petőfi így fejez ki: „Isten csudája, hogy áll még hazánk," valamiképen részük van a protestáns úgy hazai, mint külföldi iskoláknak. Ezekből az iskolákból nemzedékek kerültek ki, a melyek'a genfi pap puritán életfelfogásában megerősödve, tudtak tűrni, sebeket elviselni, de tudtak vissza is vágni, nemzedékek, a melyekben volt valami a spártai vonásokból. Valahányszor szóba kerül a régi karakter, melynek nyomait az egykori tanácskozások, alkotások magukon hordják, az, a mely „feláldozza magát s nem várja senkitől érdeme jutalmát, mert azt önmagában érzi"—szóba kell kerülniök a régi protestáns iskoláknak, mert, mint azt egyik pedagógusunk is (Fináczy) kiemeli, a kálvinista