Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-18 / 46. szám
már jelezni kellett volna a czélt s az egész programmot a következő csoportokra osztani fel: 1. a tábori lelkészekről szóló törvényczikk-tervezet; 2. panaszok ; 3. szükséges intézkedések és reformok. Ebben a keretben mindenki elmondhatta volna a maga mondanivalóját s nem kellett volna félórás előadásokat hallgatni a tábori lelkészség ABC-jébe tartozó dolgokról s nem lett volna kénytelen egy-két tábori lelkész néhány reá nézve olyan fontos kérdésről és panaszról hallgatni, a melyekre pedig szeretett volna választ kapni. Nagy kár, hogy a konferencziát vezető felügyelő-püspök, dr. Baltazár Dezső, nem kezelte teljes szigorral az elnöki csengőt s az állandóan elkalandozókat nem szorította a tárgyra. így utólag most már csak akként lehetne segíteni a dolgon, ha a tábori lelkészek körkérdéseket kapnának s arra megfelelve szolgáltatnának anyagot az új törvényczikk számára. A vértesaljai ref. egyházmegye aug. 22-én tar totta a reformácziói jubileum alkalmából díszközgyűlését Az ott elhangzott imákat, a melyeket Lévay Lajos esperes és Kuliffay László abai lelkész mondott, az esperes megnyitó- és Kiss Dániel sárbogárdi lelkész ünnepi-beszédét, valamint Nagy Vincze töki lelkész alkalmi költeményét az egyházmegye most emlékfüzetben is kiadta az egyházmegye közönségének építésére. A párbaj ellen. Örömmel olvastuk a királyi rendeletet, a mely eltiltja a hadsereg körében a párbajt. Hisszük, hogy ez a rendelet halálos csapást mért erre a középkori tűz-, víz- és tüzesvaspróbákra emlékeztető „lovagias" intézményre. Reformácziói ünnepélyek. A szekszárdi egyház a reformáczió 400-ados évfordulóját ünnepies istentisztelet és egyházközségi gyűlés keretében ünnepelte meg. Az ünnep valóban az egész gyülekezet ünnepé volt. Az egyháznak szinte kiesinyje, nagyja ott énekelt, ott ünnepelt mind, a teljesen megtelt templomban. Hogy azonban a nagy évforduló szemmel is látható és folytonosan figyelmeztető emléket hagyjon maga után, az egyház presbitériuma elhatározta, hogy a nagy évfordulón, Isten iránt való alázatos nagy hálájának kifejezésére, a következő alkotásokat létesíti: 1. Egy jubileumi egyházfenntartási alapot, a melynek kamatai a reformáczió 500-ik évfordulójáig állandóan tőkésítendők. Attól kezdődőleg a felszaporodott tőke kamatai 50%-ban az egyház közszükségeinek fedezésére, 50°/0 -ban az egyházi tisztviselők javadalmának emelésére fordítandók. 2. Egy nagyobb alapítványt oly czélból, hogjr annak kamataiból egy szekszárdi szegénysorsú ref. család tehetséges gyermeke tudományos (lehetőleg lelkészi vagy tanítói), vagy ipari palyára készülhessen. 3. Egy nagyobb összeget arra fordít, hogy a háborúban hősi halált halt egyháztagok reve, ha az egyházkerület erre vonatkozóan másként nem határoz, a templom homlokzatán márványtáblával örökíttessék meg, hogy így a haza szabadságáért vívott küzdelemben elhunyt hívek áldott emléke a lelkiismereti szabadság ünnepével kapcsoltassék össze. Ez alkotások létesítéséhez eddig a következők járultak hozzá : Elhalálozás utánra végrendeleti hagyományokat tettek: üarin Lídia 4000 koronát.. (Ez lesz az 1. pont alatt megjelölt jubileumi égy házfenntartási alap.) Sörös Sándor és neje 1000 koronát, Csötönyi Pál Tóth és neje 2000 koronát, Csanádi Mihály és neje 1000 koronát. Mészáros Pál Komáromi és neje 2000 koronát, Ohn György Csanádi és neje 500 koronát; Eddigi összes hagyaték 10,500 korona. Adományokat-adtak: Kovács Sebestény Endre 500, Tóth Károly 1000, dr. Kiss Ernő és neje 200, Töttős, János egyházgondnok 300, Vági Ferencz 200, Töttős Pál Majsai 500, Mohai Sándor 200, Bodnár István 400, özv. Török Józsefné és családja (Kocza József és neje Török Erzsébet) 500, Kalmár János 100, Bíróy Béláné Pap Sárika 400, Kovács Pál Majsai 10, id. Cseri István 200, ifj. Cseri István 200, Kiss István (Czéczéről) 50, Kovács Pál Töttős 50, Domonyai Péter 100, Fodor István Fodor 100, özv. Kovács Józsefné Szászi Anna 100, Kovács József Kocsis 150, dr. Albers Rezső 300, Osvald Pál Domonyai 50, Keresztes Jánosné Debreczeni Zsuzsánna 10, Kovács János Gruner 50, Kovács Pál Bálint 10, özv. Korbonits Dezsőné 50, özv. Dömők Péterné 100, Bálint György 50, ifj. Katona István Kutas és neje 500 és Mészáros László 20 koronát. Az okt. 31-iki templomi perselypénz 52 korona 16 fillér. Összesen 6452'16 korona. Ezenkívül Török Pál és neje Majsai Éva egy márvány úrasztalának készíttetését, Majsai István és neje Töttős Anna a katedrának és a Mózes-széknek átalakítását, Göcle Lajos lelkész és neje pedig egy márvány keresztelő medenczének készíttetését ajánlották fel. A gyűjtés a szép alkotásokra még folyik. — A dombóvári ref. egyház okt. 28-án reformácziói emlékünnepélyt tartott, melyen Papp Gusztáv h. lelkész alkalmi előadást tartott és bibliát magyarázott. Dobos István vasúti tisztviselő a magyar gályarabok éhekét, a főgimnázium és polgári iskola növendékei pedig „Tehozzád szól énekem én jó magyar népem" éneket adták elő. Az ünnepélynek örök emléket adott dr. Jakab Lajos ügyvéd 1000 K-ás adománya egyházi szélokra. — A poroszlói ref. gyülekezetben is lelkesen ünnepeltek. Gaál Ferencz lelkész kezdeményezésére egy szeretetház felállítását határozták el; ebben lesz a gyülekezeti nagyobb terem és egy kisebb a bibliaolvasókör részére. A gyűjtés már megindult, — A rétéi (Pozsonym.) ref. 360 lélekből álló gyülekezetben Galambos László lelkész buzdítására házankénti jubiláris emlékalapot gyűjtöttek. Eddig 2000 korona van együtt. — A mezőtúri ref. egyház október 31-én tartott presbiteri díszgyűlésén dr. Ádám Sándor gondnok indítványozta, hogy az egyház tegyen nagyobb alapítványt az egyháznak több munkaerővel való ellátása czéljából. Ő maga feleségével felajánlt e czélra 10,000 koronát. Utána egy presbiter, Bódi István, is 10.000 koronát ajánlt fel erre a czélra. — A pápai református főiskola a reformáczió négyszázados évfordulója alkalmából a nagy idők emlékére szavalatokkal, ének- és zeneszámokkal egybekötött előadásokat rendez. Az előadások sorrendje: Október 31. Pongrácz József theol. akad. tanár: A reformáczió okai. November 11. Dr. Yass Vincze theol. akad. tanár: A reformáczió hatása az erkölcsiségre. November 25. Lic. Rácz Kálmán főgimn. tanár, theol. m. tanár: A reformáczió hatása a nevelésre. Deczember 9. Szűcs Dezső főgimn. tanár: A reformáczió és a szellemi fejlődés. Január 13. Dr. Trócsányi Dezső főgimn. tanár: A reformáczió és a társadalmi haladás. Január 27. Czeglédy Sándor theol. akad. tanár: A reformáczió jövője. Az első előadás a ref. templomban volt, a következők délután 5—6-ig a főiskola dísztermében (I. emelet) tartatnak meg. A részletes műsort minden egyes alkalommal külön fogják közzétenni. — A sárospataki református főiskola nóvember 4-én ünnepelte meg a reformáczió négyszázados évfordulóját. Délelőtt 10 órakor a sárospataki egyházközséggel együttesen ünnepi istentisztelet volt, melyen az ^egyházi beszédet dr. Makkai Sándor theol. akad. tanár, főisk. lelkész mondta. Délután 5 órakor a főiskolai tápintézet helyiségében emlékünnepély volt, melyen Rohoska József theol. akad. tanár „A folytonos reformáczió" czímen tartott ünnepi beszédet. Ezenkívül részint a főünnepélyt követőleg, ré-