Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-11 / 45. szám

selni és érvényrejuttatni, a melyek a XVI. század nagy emanczipátórius művét diadalra juttatták. Azzal a reménnyel, hogy így fogjuk fölfogni hivatásunkat mindnyájan, azzal a reménnyel, hogy ettől az érzülettől áthatva hasznos munkát fogunk végezni a jövőben Krisztus Urunk szolgálatában, de egyúttal a magyar nemzeti kultúra szent ügyének szolgálatában is, a díszközgyűlést megnyitom. AZ O. R. L. E. FELHÍVÁSA A GENFI NEMZETI PROTESTÁNS EGYHÁZ LELKÉSZ-TÁRSASÁGÁHOZ.* „A magyar református lelkészeknek kétezer tagot számláló országos egyesülete a reformáczió négyszáz ados évfordulóját ünnepli. A milyen boldogan emlékezik a Szentlélek második kitöltetésében világossággal, szabadsággal és szeretettel megjelent mennyei áldásra, olyan szomorúan látja a világnak sötétséggel, lenyűgözöttséggel és gyűlölettel eltorzult képét, a mit a világháborúban öltött magára. A reformácziót az evangéliumi igazságokért szellemerkölcsi fegyverekkel folytatott megváltó küzdelemnek tartja; irtózattal kell tehát elfordulnia az erőszak pusztító fegyvereitől, a melyek a támadás szolgálatában állanak. A világháború kezdésének felelősségét nem kívánja bolygatni; hanem a benne földreszakadt bűnnek és szerencsétlenségnek óhajt gátat vetni a minden áldást magában foglaló szeretettel. Ez a szeretet nem ítélkezni akar, hanem megbocsátani és elfeledni. Egyesületünkben él az a remény, hogy az ellenséges országok protestáns papjai sem vetették ki lelkűkből a velünk maradandó három lelki áldás legnagyobbját: a szeretetet, a mely az egyedül közös tulajdonság Isten és ember között. Ez építheti csak föl a romokat, ez gyógyíthatja csak be a sebeket; ez állíthat a tömérdek gyász helyébe új örömöt. Hivatalos hirdetőiül és példaadóiul minket: papokat állított a belső és külső hivatás. Ha lelkiismeretünkkel és Istennel vitába nem akarunk szállani, teljesíteni kell kötelességünket a szeretet szolgálatával, mely békességre vezet. Szeretnők magunkat megpróbálni a hivatás mérlegén, hogy könnyűnek nem találtatván, a példaadás leghathatósabb erejével taníthassuk, vezethessük a reánk bízottakat a nyomorúságból megváltó békesség felé. Kérjük tehát Önöket, a reformáczió klasszikus földjének örököseit, a pártatlan igazság tisztalátású bíráit, hogy hívjanak össze minket: a semleges és ellenséges államok protestáns lelkészeit testvéri találkozóra. * Az 0. R. L. E. november 2-án tartott közgyűlésének határozata alapján a napokban küldötte el dr. Baltazár Dezső ezt a fölhívást — franezia fordításban — a Genfi Nemzeti Protestáns Egyház Lelkész-Társaságának elnökéhez. Vizsgáljanak meg, hogy hű sáfárjai vagyunk-e az építő szeretet talentumainak? Tanítsanak meg mindnyájunkat arra az igazságra, hogy a szeretet és béke műveivel kötelességünk szolgálni az emberek javát és Isten dicsőségét. Szerezzék meg Önök ezzel a legméltóbb ünneplést a négyszázados évfordulónak. Olyan forrást nyitnak meg ezzel, melyből arany lánczszemek kapcsolódásával fog jönni az áldás a megpróbált s még győzelmeikben is vesztes népekre és nemzetségekre. Önöket a mult sokra kötelezi; mi pedig kérjük, hogy e sokból teljesítsék a legszebbet: a békességre törekvés és szeretetre vezérlés evangéliumi föladatát." BELFÖLD. Az O. R. L. E. jubiláris közgyűlése. November 2-án tartotta a Református Lelkészek Egyesülete jubiláris közgyűlését ugyancsak az Újvárosháza nagy tanácstermében. Kétszeresen jubiláris volt ez a közgyűlés: egyfelől a reformáczió négyszázados évfordulójával, másfelől az Egyesület tízéves fönnállásával volt kapcsolatos. A Lelkészegyesület tagjai — a rémséges útazási és a nehéz megélhetési viszonyok daczára is — több százan sereglettek Össze ez alkalommal is az ország minden részéből, hogy részesei legyenek a lélekemelő ünnepségnek. A közgyűlés d. e. 9 órakor istentisztelettel kezdődött a Kálvin-téri templomban. Haypál Benőnek, a budaiak ékes szavú papjának, az Efez. 4:23. alapján a lelki megújulásról tartott beszédében gyönyörködtünk ez alkalommal. A közgyűlés 10 óra után vette kezdetét Baltazár Dezső püspök nagyhatású elnöki megnyitójával. Mindenekelőtt rámutatott az Egyesület tízéves sikeres munkásságára, majd a lelkészek nehéz viszonyairól beszélt. „Sok szép terv ós számítás előtt állott készen a lelkünk, mondotta, de az anyagiakban levő nyomorúság erőtelenné tette a kezünket. Es itt vessen magára a magyar állam, kormányától kezdve törvényhozó tanácsán keresztül a trónig, mert nem bírták fölismerni, értékelni, megbecsülni, méltányolni sem a kálvinista papságban, sem magában a magyar ref. egyházban azt a pótolhatatlan tényezőt, a melyre békében és háborúban mind az állam nemzeti ereje, mind a trón szilárdsága föltétlen bizonysággal számíthatnak. Minket nem úgy nevelt sem az ősi hitünk, sem az ősi vérünk, hogy könyörögjünk koldús módjára az „ékes kapu" előtt: mi egyenes tartással vallunk hódolatot, hűséget nyíltsággal fogadunk s áldozatokkal pecsételünk, épen ezért van jogunk megmondani fölfelé is, hogy a magyar református egyház önkéntes és teljes igazságot sohasem látott magával szemben a történelmi igazságszolgáltatás mérlegén. Vájjon mi lett volna e hazának s a trónnak a sorsa, ha a mérleg megigazítását e véres viharban úgy kerestük volna, a hogy