Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-28 / 43. szám
az Emlékezzünk, Ünnep után, Pihenőórában Cz. rovatokba osztotta be. Az első részben olvassuk a gyengélkedő dr. Kenessey Béla „A reformáczió alapgondolata" cz. czikkét, a ki ennek megírásáért kelt fel betegágyából. Kapi Béla püspök, báró Podmaniczky Pál, B. Pap István czikkei mellett értékes dolgozat a B. Major János hitoktató segédlelkészé, a ki Alvincziről, mint a prot. unió úttörőjéről emlékezik. Vargha Gyula szép elbeszélő-költeménye Czeglédi Istvánról zárja be az első rovatot. A másodikban Nyáry Pál, Pongrácz József, Deme László, Keck Zsigmond, Victor János, Gombos Ferencz, Forgács Gyula, Konrád György dolgozataival találkozunk. A Pihenőórában cz. részbe Muraközy Gyula, ifj. Benkő István, Csűrös István írtak. Vargha Gyuláné „Tsten végső czélja a reformáczióval" cz. czikke fejezi be az értékes emlékkönyvet, a melyet melegen ajánlunk az ünnep utáni időre is. Ára 4 K; díszesebb kiállításban 5 K. Megjelent: Háborús följegyzések a görgényi ref. egyházmegyének az 1916. évi oláh betöréskor menekült egyházairól. Ára 5 K. Megrendelhető Cseleme Ferencz esperesnél Gernyeszeg, Marostordamegye. EGYHÁZ, Kuyper nyolezvan éves. Bizonyára sokan fogják örömmel olvani a hírt, hogy dr. Kuyper Ábrahám 1917 október 29-én ünnepelte 80-adik születésnapját. A páratlan energiájú és munkabírású nagy theológus és politikus ma is épen olyan fiatalos erővel dolgozik, mint akár negyven óv előtt. Napilapjába és egyházi lapjába ma is ő írja a vezérczikkeket. Külföldi útjairól sem mond le és Magyarországra tervezett útjával is foglalkozik. Hollandia református népe impozáns módon emlékezett meg már 70-edik születésnapjáról, annál hatalmasabb lehet a mostani jubileum. Mert Kuyper még mindig nem a mult embere, hanem a jelené mindenképen. Mi szeretettel és tisztelettel hajtjuk meg zászlónkat a kálvinizmus e nemzetközi nagysága előtt s Isten gazdag áldását kívánjuk eredményekben annyira gazdag életére. A Kálvin Szövetség nevében dr. Bernát István üdvözölte a jubilánst meleghangú levélben. Reformácziói ünnepélyek. A budapesti ref. templomokban 28-án d. e. lesz a református jubileumi emlékünriepéiy. Az istentiszteletek után minden paróchiális kör ünnepi ülést tart. A kőbányai paróchiális kör ízlésesen kiállított levélben tudatta az egyháztagokkal, hogy d. u. 5 órakor vallásos estély lesz a következő programmal: Gyülekezet éneke: Te benned bíztunk eleitől fogva . . . Ima: Szabó Pál s.-lelkész. Templomban. K. F. -— I)r. Kováts Lajos. Énekli Gergely Dezsőné. Orgonán kíséri Takaró Gézáné. A reformáczió négyszázados évfordulójára. Irta Vargha Tamás. Szavalja Gál István theologus. a) Schubert: Preghiera. b) Bach: Loure. Gordonkán Kernács István theologus. Orgonán Takaró Gézáuó. Hány éves a reformáczió ? czímen előadást tart Major János vallástanár. A gályarabok énekelnek. Muraközy— Árokháty, Énekli Gál István theologus. Czeglédi István. Elbeszélő költemény. írta Vargha Gyula, Felolvassa Takaró Géza. Magyar gályarabok éneke. Régi magyar ének. Orgonakíséret mellett énekli Gergely Dezsőné és Pilder Mária, aj Pugnani—Kreisler: Praeludium. b) M. Bruch: Op. 26. Concert Adagio Hegedűn játsza Kernács Pál. Orgonán kíséri Takaró Gézáné. Bibliamagyarázat. Csűrös István főgirnn. tanár. Himnusz. Énekli a közönség. Ünnepélyek és gyűlések. Október 30-án d. u. 4 órakor az Országos Református Tanáregyesület gyűlése az újvárosháza termében. Október 31-én d. e. 9 órakor a zsinat istentisztelete a Kálvin-téri templomban, utána a zsinat ünnepi ülése ugyanott; 7.12 órakor az újvárosháza tanácstermében az együttes reformácziói ünnepély ; d. u. 4 órakor ugyanott a Prot. Irodalmi Társaság ünnepi ülése. Nóv. 1-én d. e. 10 órakor ugyanott a Protestáns Szövetség alakuló gyűlése; 12 órakor ugyanott a Protestáns Irodalmi Társaság közgyűlése. Nov. 2-án cl. e. 9. órakor az Országos Ref. Lelkész' Egyesület ünnepi istentisztelete a Kálvin-téri templomban, d. e. 10 órakor az 0. R. L. E. kongresszusa az újvárosházán. D. u. 4 órakor a tábori lelkészek értekezlete ugyanott. Aznap, nov. 2-án d. u. 6 órakor a budapesti prot. nőegyesületek reformácziói ünnepélye a Vármegyeház termében. Nov. 4-én d. u. 6 órakor a Ráday-utczai díszteremben a theol. akadémia reformácziói ünnepélye. Papok és tanítók párbére. A papok, felekezeti tanítók és kántorok tudvalevően gabonában és más terményekben szokták megkapni a községektől fizetésük egy részét. ~E párbérre vonatkozóan nem intézkedett a Közélelmezési Hivatal s több község lelkészei, tanítói és kántorai most azzal a kéréssel fordultak Hadik közélelmezési miniszterhez, hogy oldja fel a nekik járó gabonát a zárlat alól. Most a miniszter úgy döntött ebben az ügyben, hogy a párbér-gabonamennyiséget ki kell szolgáltatni, de a megengedett mennyiség többletét be kell jelenteni a Haditermény Részvénytársaságnak. Az újpesti református egyház a reformáczió négyszázados évfordulója alkalmából 1917 október 28-án és 31-én a ref. templomban istentiszteletet és vallásos ünnepélyeket rendez. Október 28-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet lesz. Délután 5 órakor vallásos estély. Közének: XC. zsoltár 1. verse. Imádkozik: Mády Lajos lelkész. A magyar gályarabok énekét előadja a ref. énekkar. A magyar reformáczió bajnokairól előadást tart dr. Pruzsinszky Pál. a budapesti ref. theol. akad. igazgatója. „Kálvin". írta Szuhay Benedek. Szavalja: Szőke Julcsika, Luther énekét előadja a ref. énekkar. Bibliát magyaráz és imádkozik Koszorús István hitoktató. Közének: 137. dics. 6. verse. Október 31-én, a reformáczió