Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-28 / 43. szám

emléknapján reggel fél 9 órakor ifjúsági istentisztelet, délelőtt 10 órakor jubileumi hálaadó istentisztelet. Dél­után 5 órakor díszközgyűlés. Minden kedden és szom­baton este V4 7 órakor bibliamagyarázattal egybekötött istentisztelet van. A zsinati istentiszteleten a Református Katonák Lapjára 461*14 K perselypénz folyt be. Az osztrák tanítók és papok drágasági pótléka. Seidler miniszterelnök a keresztyén szoczialista párt elnökének kijelentette, hogy a papság drágasági pótlé­kát november elsején július l-ig visszaható erővel folvó­síttatni fogja. Ezután bejelentette, hogy legközelebb javaslatot terjeszt elő a kongrua reformjáról, végül pedig tudatta, hogy a kormány a tanítóknak hatvan millió koronát fog előlegezni drágasági pótlékra, A lelkészek ruhabeszerzési és családi pótléka ügyében Geduly Henrik ev. püspök felterjesztést intézett a kormányhoz, a melyben kéri, hogy azok a lelkészek is részesüljenek ebben, a kiknek fizetésük 3000 koro­nán felül van. Igazán valami nagy együttes akczióra lenne szükség ebben az ügyben ! Értesítés. Tisztelettel tudatom az érdekeltekkel, hogy a katonai szolgálatból hazatérvén, a pesti egyház­megye nyugdíjintézeti és közalapi pénzkezelői hivatalát, a melyben eddig engem Forgács Gyula péczeli lelkész helyettesített, november hó elsejével ismét átveszem. Dunabogdány (Pest m ), Orv Lajos. ISKOLA. Theologiai magántanári vizsga. Forgács Gyula péczeli ref. lelkész, a dunamelléki ref. egyházkerület theol. tanárvizsgáló bizottság előtt „A misszió elmélete" cz. elfogadott dolgozata alapján szept. 20-án a gyakorlati theologia és egyházjogtan tudománycsoportból sikerült szóbeli vizsgát tett. A vizsgálat Petri Elek püspök elnök­lete mellett folyt le; a bizottság tagjai közül jelen vol­tak: Takács József ker. főjegyő, dr. Szabó Aladár tanács­bíró és a theol. tanári kar. A budapesti ref. theol. akadémia november hó 4-én délután 6 órakor tartja a theol. akadémia dísz­termében (IX., Ráday-utcza 28) reformácziói jubileumi emlékünnepélyét a következő programmal: Karének: „Erős várunk". Előirnát mond Petri Elek püspök. „A reformáczió kulturális jelentősége" czímen előadást tart: dr. Pruzsinszky Pál theol. igazgató. Utóimát mond: B. Pap István theol. tanár. Karének: „Térj magadhoz drága Sión". Ezenkívül lesz: szólóének, szavalat és zeneszám. Nyugtázás. A dr. Szöts Farkas alapítvány'1 -ra küldött újabb adományok: dr. Szőts Farkasné 500, Berta Imre 10, Hegedűs Lóránt 100, Szabadi Adolf 50, Máday Izidorné 10, dr. Szabó József 50, Balogh Elemér 50, Takáts Lajos 10, Elek Pálné 100, Prém Margit 10, dr. Szőcs Ferencz 10, özv. Bálint Sándorné 20, az ifjúság 1000 koronájával együtt eddig befizettetett 1920 korona. Az adományozók fogadják ezúton is hálás köszönetünket. A budapesti theol. akadémia internátu­sának ifjúsága nevében: Csekey Sándor szénior. A budapesti középiskolai ifjúság részére a Kálvin­téri templomban ökt. 31-én délután 4 órakor rendez a hitoktató testület ünnepélyt a következő sorrenddel. XC. Zsoltár 1. v. „Erősivár a mi Istenünk". Ünnepi beszéd: Gombos Ferencz, a Diákszövetség középiskolai titkára. Liszt: Angelus. Orgonán előadja Árokháty Béla. Ünnepi költeményt szaval; Széli Sándor. 137. dics. 6. 7. v. Egyházi beszédet mond: Gál Lajos. Gályarabok éneke* Az elemi iskolákba járó ref. gyermekek számára Okt. 31-én d. e. 11 különböző helyen lesznek emlékisten­tiszteletek, a melyeken a hitoktatók tartanak ünnepi beszédeket. Tanévmegnyitás. A pápai theol. akadémián a tanév ünnepélyes megnyitása okt. 7-én volt. Közének után Czeglédy Sándor theol. tanár imádkozott. Pongrácz József igazgató pedig „Luther nézetei az újszövetségi kánonról" czímen értekezést olvasott fel. Kiss József főiskolai gondnok buzdító beszéde után közének zárta be az ünnepélyt. A theologia jelenlegi létszáma: I. éves 1, II. éves 7, III. éves 1, IV. éves 13. A budapesti ref. főgimnázium október 30-án, kedden d. e. 10 órakor a Kálvin-téri templomban I. a reformáczió négy százados évfordulója alkalmából, II. a világháborúban elesett hősök emlékére együttes ünne­pélyt rendez a következő programmal: Erős vár a mi Istenünk. Oláh-Krausz. Négyszólamú vegyeskar. Énekli a ref. theologia és a ref. főgimnázium egyesített ének­kara Krausz Gusztáv zenetanár vezetésével. Imádkozik Máthé Elek főgimn. h. tanár. Emlékbeszédet mond Csű­rös István vallástanár. A reformáczió négyszázados év­fordulójára. írta Vargha Tamás. Szavalja Matolcsy Tamás VII. o. t. A világháborúban elesett hősökről emlékezik Kiss Ödön főgimn. r. tanár. A XC. zsoltár első ós má­sodik verseit énekli a gyülekezet. A Baár-Madas ref. felső leányiskola és nevelő­intézet 1917. okt. 28-án d. e. fél 11 órakor tartja re­formácziói emlékünnepét. Műsor: Térj magadhoz drága Sión. Éneklik az intézeti növendékek. Várady: A gálya­rabok. Szavalja: Trombauer Edit III. oszt, növ. Mozart: Szerenád. Zongorán előadja Rócsey Irén VI. oszt. növ. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Patay Pál, az intézet vallás­tanára, Porkoláb: Október 31-én. Szavalja Schilling Júlia VI. oszt. növ. Erős várunk a mi Istenünk. Ének­lik az intézet összes növendékei. EGYESÜLET. A budapesti protestáns nöegyesiiletek november hó 2-án, * pénteken d. u. 6 órakor a vármegyeház nagy­termében tartják reformácziói ünnepélyüket. Sorrend: Közének: Erős vár a mi Istenünk. Imádkozik: Petri Elek ref. püspök. Mit köszönhet a nő a reformácziónak? Dr. Vargha Gyuláné. Alkalmi költemény: Szavalja: Kayser Margit. Karének: Magyar gályarabok éneke. Férfikarra átírta Árokháty Béla. Előadja a ref. theol. ifjúsági énekkar.' Mit vár a reformáczió egyháza nőtagjaitól? Dr. Ravasz László. Winter: Dicsének. Előadja a budai evang. konfirmált leányok énekkara. Imádkozik: Raffay Sándor ev. lelkész. Himnusz. GYÁSZROVAT. Dúzs Sándor, a budapesti ref. főgimnázium áldott emlékű nyug. tanára, életének 84-ik évében, nyugalomba vonulásának 20 ik évében, október 18-án Hódmezővásár­helyen elhunyt. Orszentmiklóson temették el f. hő 20-án. A gyászoló családon kívül a budapesti ref. főgimn. igazgatótanácsa és tanárkara is adott ki gyászjelentést. Az utóbbi rövid szavakban találó jellemzést ad az el­hunytról : Összesen 38 esztendeig munkálkodott a tanári pályán s ebből 24 esztendőt intézetünk szolgálatában töltött el. — Tanári és emberi jellemző vonásai voltak egész életén át: páratlan kötelességteljesítés, becsület

Next

/
Oldalképek
Tartalom