Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-04 / 5. szám

Ekkor nehéz megállani. Ekkor csendüljön föl a lélekben : „Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor !" A hangsúly ezen a szón van: mindenkor. Sokan ideálizmussal a szívökben elindulnak fáradozni a jóban, s ilyen válságos fordulók mellé kerülnek. Sok ifjú pásztornak tragédiája itt kezdődött. Igaz, hogy jó a férfiúnak, ha ifjúságában igát hordoz, de jó, ha ilyen válságos pillanatokban nincsen is egyedül, hanem megfogja kezét a pásztorok Pásztorának, így szólván: „Fogjad kezem, oly gyönge vagyok, érzem, Hogy nálad nélkül járni sem tudok. Fogjad kezem, különben révedezvén, Az igaz útról is letérhetek. mk. AZ ÚRVÁCSOKAI KEHELY KÉRDÉSE. i. Dr. Hetessy Kálmán ókéeskei lelkész bevezető előadása a Kálvin-Szövetség konferencziájának január 18-iki esti ülésén. Az úrvacsorai kehely kérdése gyakrabban foglalkoztatja újabban egyházi köreinket. Felszínre vetődik ez a megoldásra váró kérdés itt-ott kisebb lelkészi körökben s az utóbbi években az egyházi sajtóban is. Első nyilvános megbeszélése csak á mult évi losonczi konferenczián volt. Azóta a kérdés felszínen maradt s megbeszélése újra kitűzetett mostani konferencziánk egyik tárgyául. Ez a körülmény bizonysága annak, hogy olyan kérdéssel állunk immár szemben, mely föltétlenül megoldásra vár. Majdnem általános a felfogás, hogy az úrvacsorának közös kehelyből való kiosztási módja reformálandó. Mikor ezt a felfogást kinyilvánítjuk — akár mellé állunk, akár ellene foglalunk állást —, elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy ellenkezik-e ez a felfogás az úrvacsora lényegével ? Tehát dogmatikai szempontból megállj a-e a helyét? Erre vonatkozólag megnyugtathatjuk reform után vágyó lelkeinket, mert az úrvacsoraosztás módjának reformjával, nem jutunk ellentétbe Krisztus akaratával, az úrvacsora lényegével. Igaz, hogy a szereztetés igéi mind az evangélistáknál, mind Pál apostolnál ezt a kifejezést használják: e pohár... igyatok ebből mindnyájan, de ott van mindjárt az indokolás is: mert ez az én vérem. Tehát világos, hogy a pohár kifejezésen annak tartalmát kell értenünk. Már pedig a tartalma: a bor közös. Ebből isznak mindnyájan. A megbeszélés bevezetésére kiszabott idő rövidsége miatt éltből a szempontból nem bocsájtkozom részletesebb fejtegetésbe, hiszen könnyen megállapítható, hogy dogmatikai szempontból nincs akadálya az úrvacsoraosztás reformjának. Foglalkozzunk tehát e reformmal, még pedig három kérdésben: 1. Szükséges-e az úrvacsoraosztás reformja és miért ? 2. Keresztülmhető-e kálvinista népünk hagyományos szokásaihoz való ragaszkodásával szemben ? 3. Mi volna a legczélszerübb megoldási mód? 1. Szükségés-e az úrvacsoraosztás reformja? Igaz, őszinte meggyőződésem az, hogy nemcsak szükséges, de annak oka parancsolólag kényszeríti egyetemes egyházunkat, hogy szüntesse be a közös kelyhekből való úrvacsoraosztást: egészségügyi szempontból. Száz meg száz ember iszik egymás után ugyanabból a kehelyből s hány ember adja tova egymásnak a különböző betegségek fertőző csíráit! Vegyük csak figyelembe azt a körülményt, hogy hivő keresztyén testvéreink, ha érzik, hogy életük fonala nemsokára megszakad — tehát már a betegség, a gyilkos kór ott lappang szervezetükben — a közeli halál érzetének hatása alatt, az Istennel és az emberekkel való megbékélés gondolatától vezéreltetve, így. sóhajtanak fel: „Elmegyek az Isten házába, hogy még egyszer fölvehessem az úrvacsorát, többet én már úgy sem mehetek a szent asztalhoz!" És ezek a beteg, szervezetükben megtámadott hívek fölveszik a közös kehelyből az úrvacsorát s a szervezetüket romboló baczillnsokat áttelepítik az egészséges emberek szervezetébe is. Nem vagyok hivatott és képesített arra, hogy szakértői véleményt mondjak, hiszen avatott ajkaktól fogjuk hallani a szakvéleményt, de az eddigi szakvéleményekből is megállapítható, hogy bizony a közös kehely használata alkalmas a különböző betegségek terjesztésére. És ezt már tudják híveink — és pedig igen sokan tudják. Az úrvacsora magasztos sakramentumának fölvételéhez teljesen odaadó lelkihangulat és harmónia sziiksé| ges. Ott. a Krisztussal való lelkiegyesülés magasztos pillanatában semmi ellentétes érzésnek nem szabad keletkeznie. Pedig keletkezik, mert feltámad a hívő lélekben — s ezt buzgó keresztyéntől hallottam — az a gondolat, hogy míg lelke ott az örökélet forrásánál bűnbocsánatot, üdvöt keres, addig talán testi gyötrődést vagy épen halált szerez. Vagy ha nem is támad lelkében ennyire aggasztó gondolat, de korunk finomult érzésvilága nem száll el észrevétlenül a mellől a körülmény mellől, hogy más után kell innia! Ez a körülmény is képes arra, hogy az úrvacsora vételéhez föltétlenül szükséges lelkiharmóniát az a bizonyos zavaró érzés — igazi nevét nem akarom használni — megbontsa. A reform tehát indokolt. 2. Keresztülvihető-e ez a reform magyar kálvinista népünk hagyományos szokásaihoz való ragaszkodásával szemben megrázkódtatás nélkül ? Erre is igennel felelek. Keresztülvihető! Mert hiszen tulajdonképen nincs is közös kehely. A legtöbb helyen két, sok helyen négy kelyhet használnak. Tehát a hívek nem ugyanabból a pohárból veszik az úrvacsorázó bort. Tehát a közös kehely gondolata nincs népünk hitvilágába gyökerezve. Ha lehet két vagy négy pohárból osztani az úrvacsorát, akkor könnyen belenyugszik abba, hogy 100—200 vagy pedig mindenkinek külön pohárból osszák az úrvacsorai bort. De megérti népünk a külön kehelyből való úrvacsoraosztás okát épen a világháború tapasztalataiból. Látta mind hadakozó, mind itthon maradt népünk azt a való-