Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-28 / 43. szám

Te vagy a bánat s lelkek tiszta pírja, Szent nagyságodnak egy sngára én". . . . Titkos betűkkel ez lehet felírva Az elveszett sír láthatlan kövén. S mikor a szívünk mindent odavesztett, — Halott ment át a koporsó-kapun, — Es átölelünk egy kopott keresztet, Mikor zokogó sírkövek vagyunk; Hiú kis nádak mikor összetörtünk, Mikor a föld csak bánatot ígér, ... A Kálvin sírja világít mögöttünk, Mint a Sión-hegy, — az Istenig ér . . . Itt hallod zúgni a végtelen lelkét! Örök világból egy szent dallamot. A puszta sír egy szásszor drága jelkép : Hogy nagy az ember és nincsen halotti A kit az Úr elrendelt jó előre, Megdicsőíti végtelen kegye; . . . Kálvin sírjának nincs szüksége kőre. Alleluja! ez a Sión hegye! Ez a Sionhegy! Itt egymásra leltek A szent alázat, nagyság és erő! Borús nagyságunk, mely a porba verhet S szent kicsiségünk, mely felemelő! Szabadság, a mely tud szolgálni halálig És szolgaság, mely örökké szabad! . . . ... A Kálvin sírja szent intéssé válik Négyszáz esztendő bús ege alatt! Muraközy Gyula. Uniótörekvések a magyar protestáns egyházban. A kiváló német tudós A. Harnack nyiltan kifejezte azon meggyőződését, hogy igazi történetet írni csak határozott álláspontról lehet. „Neuere deutsche Geschichte vom preussischen Standpunct zu schreiben, das ist die wahrc Geschichte Deutschlands, Kirchengeschichte vom Standpunkt der Reformation zu schreiben, das ist die' wahre Kirchengeschichte." Az egyháztörténelem*részletkérdéseinek tárgyalásánál is bizonyos álláspontot kell elfoglalnunk. A magyar prot. uniótörekvésekről megjelent dolgozatok írói az egy Filó Lajosnak a kivételével, lelkes hívei az uniónak. Nekem az a meggyőződésem, hogy a dogmatikailag és szervezetileg keresztülerőszakolt unió prot. egyházi életünk elszíntelenedését és az uniált egyház mellett ó-lutheri és ó-kálvini egyház alakulását vonta volna maga után. Nálunk az uniótörekvések mindig felülről indultak meg, teológusok és világi vezetők voltak a mozgatói, maga a nép nem foglalt állást mellette, legfeljebb ellene. A polémizáló módszerrel dolgozó iskolai és templomi nevelés erős felekezeti öntudatra juttatta úgy a lutheránus, mint a kálvinista egyház híveit; nyugodtan állíthatjuk, hogy a konzervatív magyar és tót paraszt ma sem barátkoznék meg az unió gondolatával s több zavar kelne az unió nyomán, mint áldás. Az uniótörekvések fontos részét alkotják az egyház belső történetének. A mikor az uniótörekvések előtérbe jutottak, pártolói és ellenzői egyaránt a marburgi kollokviumra irányították figyelmüket és pártállásuknak megfelelően emeltek ki, vagy hagytak el egyes részleteket. Kétségkívül a marburgi kollokviumtól sok függött nemcsak Németország és Svájcz megtisztított egyházi életére nézve, hanem a magyar reformált egyház jövőjére nézve is. Ha nem is írjuk alá Achelis nézetét, a ki szerint úgy Luther mint Zwingli titkos játékot űztek Margburgban: „Sowohl Luther als Zwingli trieben in Marburg ein verstecktes Spiel", annyit el kell fogadnunk, hogy politikai okok is hozzájárultak az egyeztetési kísérlet meghiúsulásához; de nem ez volt a főok, hanem a különböző meggyőződése a két vezérnek : Luthernek és Zwinglinek. A skolasztikus filozófia belső ellenmondása csúcsosodott ki a két különböző műveltségű vezérnél. Luther inkább azon az állásponton volt, hogy credo, quia absurdum, Zwingli pedig ezen: credo ut intelligam. A protestántizmus alapelve a lelkiismereti szabadság, nem kárhoztathatjuk tehát egyik reformátort sem, hogy meggyőződéséhez hű maradt. A német protestáns unió híve, D. Julius Müller, azt mondja könyvében, hogy az az unió, a melyet Luther visszautasított, semmiképen nem az, a mit ők visszaállítani szeretnének. Luthert Melanchton soha-soha nem fogja kiszorítani a német nép szívéből. Kálvin jellegzetes alakja épen olyan mélyen él a református egyházak híveinek lelkében. Hazánkban a lutheri reformáczió a magyaroknál rövidesen melanchtoni irányt vett, majd később a kálvini irányban szilárdult meg. A teljes szétválást a Méliusz által alkotott nagy egyházi konföderáczió vitte végbe. Erdélyben a fejedelmi akarat volt az uniókísérlet mozgatója, nyilvánvalóan politikai szempontból, de eredményt nem ért el. Őseink a németek példáját szinte lemásolták idehaza. A mikor külföldön a prot. theológusok egymást épen olyan elkeseredetten támadták, mint a trienti zsinaton zárt egységbe tömörülő katholiczizmust, idehaza is megkezdődnek a theológiai küzdelmek, legtöbbször a személyeskedésbe átcsapva. A XVÍ. század theológusaiban szinte megújult, illetőleg folytatódott a régi zsinati atyáknak felfogása, a kik az orthodoxus, igazhitű tant tartották mindenek felett valónak, az eretnekséget halálos bűnnek bélyegezték, ezért nem lehettek syncretisták, unió-barátok. Ez a magyarázata az uniókísérletek hiábavalóságának. Nekik nem mindenekfelett unió, hanem orthodoxa religió kellett. A mint nem ítéljük el a Béza hitvallását, úgy nem tartjuk olyan átoknak a Formula Concordiaet sem, a mely a még meglevő egységet dunántúl szétszakította. A csepregi kollokviumon nem az elvi küzdelmek szégyenletesek, hanem a keresztyéntelen személyeskedések,