Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-30 / 39. szám

A középiskolai szakosztály ügyeit Apostol Pál terjesztette elő. Ennek során a kerületi közgyűlés a megfelelő bizottságok elé utalta azt az indítványt, hogy a nem református középiskolákba járó növendékek vallásoktatásának felügyeletére külön szakfelügyelői állás szerveztessék. Nem járult hozzá a közgyűlés a kecskeméti főgimnáziumi tanárok ama javaslatához, hogy az igazgatóválasztási szabályrendelet az Egyházi Törvényektől eltérően ' magyaráztassék, illetve kiegészíttessék. A tanárikar ilyen irányú indítványát átteszi a zsinatelőkészítő bizottsághoz. Minthogy a Baár-Madas felső leányiskolában az ev. növendékek is a ref. vallástani órákra járnak, a közgyűlés méltányosnak találja, hogy viszont az aszódi ev. iskolában a mi növendékeink továbbra is az ev. vallásórákra járjanak. Az első napi ülés végén örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy Darányi Ignácz főgondnok szülei emlékére tízezer koronás alapítványt tett a kecskeméti Madas-intézetnél. K. A lelkészválasztási törvény revíziója. I. Egyesületi és disztriktuális egyházi lapjaink hasábjain sok szép és tartalmas czikk foglalkozott már a lelkészválasztási törvénnyel. Különféle s sokszor egészen ellentétes nézetek kerültek felszínre, sőt akadtak olyan közlemények is, a melyekben kálvini egyházalkotmányunk fundamentális elveivel össze nem egyeztethető felfogás nyilvánult meg. Abban azonban valamennyi czikkíró megegyezik, hogy a lelkészválasztási törvény feltétlenül revízió alá veendő. S tény, ha bármennyit tárgyaljuk, feszegetjük is e kérdést, a konklúzió mindig ugyanaz, hogy egyházunk érdekében parancsolóbb szükségesség nincs, mint úgy egészében, mint részleteiben teljesen új választási törvény kreálása, a miért is az ez év folyamán összeülendő zsinatnak ez a kérdés kell hogy elsőrendű tárgyát képezze. Már rég tervbe vettem, hogy hozzászólok ez ügyhöz, de csak nem fogtam hozzá, mert arra vártam, hogy szakavatottabb kezek bonczolgassák és fejtsék ki az egyházunk testén tátongó sebet, a mely nem mielőbbi, hanem azonnali orvoslásra vár. Miután azonban a megjelent fejtegetések mindennel inkább foglalkoztak, mint a lényeggel és senki tisztába nem jöhetett azzal a kérdéssel: miért is kell tulajdonképen a revizió ' szükségességéről beszélni, miért nem tartható fenn a jelenleg érvényben levő lelkészválasztási törvény: kénytelenítve érzem magam, hogy csekélységemtől telhető módon kifejtsem szerény nézetemet. Ha volt valaha szerencsétlen, fejtetőre állított törvény a világon, akkor az 1904: II. t.-cz. az. Az ember igazán nem tudja, vájjon az előrelátás teljes hiánya, vagy a gyakorlati élet nem ismerése hozta-e létre. E felett ugyan már hiábavaló töprengenünk, csak sajna, hogy 1907 óta e lehetetlen törvény szabja meg kérlelhetetlen szigorúsággal a lelkészválasztás körüli eljárást. Nem lehet kétségbevonni, hogy a zsinati atyák szeme előtt egyenesen nagyszerű eszme lebegett: egyrészt a lelkészválasztás elvét a kerületi elszigeteltségből kivonva egyetemes alapra helyezni, másrészt a választásokkal együttjáró visszaéléseket meggátolni és lehetőleg kiküszöbölni. Az egyetemesség elve, ragyogó dísze, ékessége lett volna egyházunknak és soha senkinek közülünk eszébe nem jutna elkívánni a római kath. egyház kinevezési rendszerét, a hol a püspöki dioecesisek szűk keretében szoríttatik össze a püspök kinevezési és a parokusok elhelyezkedési joga. Már gondolatnak is remek: a hazai ref. egyház papjai szabadon, megkötés nélkül vállalhatnak szolgálatot az ország vagy az egész világ bármely eklézsiájában, a gyülekezetek bárhonnan választhatják szabadon lelkészüket (II. t.-cz : 1). A másik eszme hasonló az elsőhöz. A választások tisztasága. Kizárni minden hitványságot, a papi állás tisztességével inkompatibilis visszásságot, erkölcsi defektust. Csakhogy amint megvalósíthatatlanná tették maguk a zsinati atyák egy torzszülött törvénnyel az egyetemesség elvét, ép úgy kétségbeejtő zűrzavarnak és hallatlanul botrányos választási visszaéléseknek lett hivatalos telepévé az 1904 : II. t.-cz. Miért? Hol a hiba? Ez a kérdés. Rámutat erre a II. t.-cz. 19. §-a, a mely így szól: „a választók a jogosult pályázókat ezek szolgálati helyén, saját költségükön meghallgathatják" ; és a 20. § büntető rendelkezése: „a pályázóknak vagy pályázni szándékozóknak . . . más egyházközségekben, a hol a választók esetleg meghallgathatják — a jelölt szolgálati helyén kívül —, szónoklat tartása az illetőknek a választásból való kizárásával jár." Ez a hét pont teszi illuzóriússá az egyetemesség elvét és nyújt tág teret a rendellenességre. Vegyük szemügyre először a „szolgálati hely" kérdését. A „szolgálati hely" nagyon relatív valami. Tegyük fel, hogy alsó Baranyában megüresedik egy lelkészi állás. A pályázat meghirdetése után az illetékes esperest szinte ellepik a kérvények, mert a kinek csak valami úton-módon tudomására jut a pályázati hirdetmény és jobb dotáczióhoz kíván jutni, az mind (ha még fájdalmas tapasztalata nincs) titkos reménységgel adja postára az okmányait. Az egyik pályázó szolgálati helye a máraniaros-ugocsai, a másiké a kézdii, a harmadiké a komáromi egyházmegye területén, a negyediké a szóbanforgó üres eklézsia tőszomszédságában. Körülbelül előre meg lehet mondani, melyik kerül ki győztesen a választásból. Az a gyülekezet ugyanis, a mely papot akar választani, bizonyára nem fogja végigutazni az egész szép Magyarországot, részben, mert arra ideje nincs, részben, mert amúgy is fázik természettől fogva minden hosszú úttól. Főleg, ha a fejére olvassák a 19. § kijelentését: „saját költségükön". Feltétlenül biztos hogy a