Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-30 / 39. szám

Ha nem folytatjuk a reformácziói, akkor hiába folyt el felettünk ez a 400 esztendő ! Ez az ünneplés tehát, a kegyeleten kívül, méltán kérdezi: mit cselekedtetek 400 év. alatt az üldöztetéseken, szervezkedésen kívül ... a lelki ügyekben? A fejlődő emberiséget épen úgy tejnek italával akarjátok-e táplálni ma, mint 400 év előtt? Ott üldögéltek-e, a hol munkálkodott Luther és Kálvin ? vagy folytattátok az ő megkezdett reformácziós munkájukat ? Fejlesztettétek-e az ő nagyszerű műveiket a korok igényei szerint, vagy pedig kényszer zubbonyt húztatok az elmékre ? Igen. Eeformálás, Ezzel tiszteljük meg az ő emléküket. Ezt az utat gázolták ki ők számunkra; ezen kell nekünk haladni. Megállapodás nincs. Az élet folytonos reformálás. A megállás: halál. Örök időkre megállapított tantétel nincs. Még a tridenti zsinat tanai is lazultak. Ha az egyházba új elevenséget akarunk önteni: akkor új reformáczióba kell belemenuünk. Tudom, hogy a mostani idők zűrzavarában nincs ideje a dogmák bolygatásának, de ha visszatérünk a rendes mederbe, ki kell bontani a megkötözött szárnyakat, le kell rázni a megrozsdásodott bilincseket; reformálnunk kell, ha el akarjuk távoztatni a teljes közömbösséget, elhidegiilést, vagy elszakadást. Kettőt azonban ma is megvalósíthatunk: a czímzés és egyenruha eltörlését. A református egyház szervezeténél, szelleménél fogva a demokrácziát képviseli s ez szuggerálta azt az összes nemzetek lelkületébe. Ámde a sokfélé czímezgetés kompromittálja azt; a világiak között is (bosszantó megkülönböztetés), de még inkább az egyháziak, azaz a lelkészek között. Ellenkezik a testvériességgel, kollegialitással. A fokozatos czímezgetés bántó, elrejtett idegenkedést kelt. Tiszteletes, ndö, ntü, ftü, pláne mgs (szegény gályarabok!) megszólítások helyett mennyivel testvériesebb lenne Lelkész úr, Tanácsbíró úr, Esperes úr, Püspök úr megszólítás, és a társadalom is el tudna rajta igazodni. (Ebben a lapban részletesen írtam erről 10 év előtt „A zsinat figyelmébe" czímű czikksorozatomban.) Ezzel kapcsolatban eltörlendő az „alázatos szolgája", „kész híve", „mély tisztelője" stb. levélbeli hízelkedések. Az egyenruha is eltörlendő. Beismerem, hogy ezelőtt 45 esztendővel én indítványoztam ebben a lapban annak behozatalát. Hja! akkor még tejnek italával éltem. Az én akkor még fiatal elmémben igen motoszkált a „röndnek muszály lönni". Azóta sokban felvilágosított az évtizedek tapasztalata. Rájöttem arra, hogy minden egyenruha zsarnoki érzést, büszkeséget plántál annak viselőjébe; nem is említve, hogy kibeszélhetetlen vér és átok tapad ahhoz. A régi, egyszerű, szerény palástot felváltotta a drága, bő, selyem palást, melybe a ki (bárki legyen) beleburkolózik : arczára kiül az a követelő, elbizakodott mosoly: hátrább az agarakkal minden teremtett állat! El előlem, paraszt! A reverenda elmaradt. Maradjon el a palást is. Már csak azért is, hogy minél előbb megszűnjék az a megkülönböztetés, melgel a társadalom elég balgatagul felállított a világi és egyházi polgártárs között. S a mint felállította, azonnal megkezdődött köztük a soha meg nem szűnő nyilt vagy titkos versengés. A palástot helyezzük régiségtárba a reverenda mellé. A kucsmáról csupán annyit mondok, hogy mikor azt egy deli termetű lelkész fején látom: Tuhutumi gondolatok ébrednek bennem, — még darutoll nélkül is, — mikor pedig egy alacsony termetű, vékony dongájú kolléga fején látom, olyan komikusnak tűnik fel, mint mikor a kis gyermek apja köcsögkalapját nyomja a fejére. Már most, ha késő utódaink a másik 400 éves jubileumkor azt kutatják, hogy mi mit hagytunk nekik örökségül? folytassuk-e az első reformátorok munkáját? javítottunk-e, újítottunk-e, a kor kívánalmaihoz alkalmazkodtunk-e ? fejlesztettük-e a. 400 évi fogalmakat, megállapodásokat? arra a sovány tapasztalatra jönnek, hogy nem reformáltunk semmi mást, mint a palástot annyiban, hogy az egyszerű szerény palástot drága selymű bő palásttal váltottuk fel. Kit ünnepeljenek hát akkor? mert valakit muszáj mindig ünnepelni! Hát nem fognak találni mást, mint az egyetlen palást-reformátort: ifj. Szántó József becsületes szabómestert, Hódmezővásárhelyen.* Hetessy Viktor. BELFÖLD. A dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése. I. Szeptember 22-től 24-ig tartotta egyházkerületünk őszi rendes közgyűlését a budapesti theologia dísztermében. Két nap alatt végzett az egyházkerület a több mint 180 tárgyat felölelő hosszú tárgysorozattal. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a közgyűlést megelőző három napon át tartó bizottsági üléseken beható megbeszélés tárgyává tették és kellőkép előkészítették a szőnyegre kerülő ügyeket. A közgyűlés 22-én, szombaton, délelőtt 10 órakor kezdődött Petri Elek püspök bensőséges és a reformáczió négyszázados áldásairól megemlékező imájával. A gyűlés megalakulása és a távolmaradók igazolása után Darányi Ignácz főgondnok tartotta meg Lapunk más helyén közölt nagyhatású megnyitó beszédét. A püspöki jelentés bemutatása és a bírósági ülések kitűzése után Takács József főjegyző különböző jelentéseket terjesztett elő. A zsinati tagok választásáról szóló jelentés tudomásul vétele után egy lelkészi és három világi tanácsbíró választásáról tett jelentést. Az új tanácsbírák * Közöltük ezt a czikket, bár a dogmákra és a palástra vonatkozó nézeteivel nem értünk egyet.