Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-28 / 4. szám

itthagyott földi javaiból, mit úgy is csak isteni 'segítséggel szereztetek, benne való megnyugvással, az ő neve alatt adjatok az istenháza felépítésére, a mennyi tőletek telik. Nincs olyan szegény, nincs olyan árva, nincs olyan gazdag és olyan boldog, a ki nem az Istentől várna és kapna minden jót. Úgy-e milyen jól esik egy-egy szívből fakadt imát elmondani, ha örül és könváztatott arczczal fohászkodni, ha bánatos gondoktól terhes a szív. Gondoljátok el, ha összeomlott templomot találnátok, hogy esne az a ti lelketeknek ? Ti is kis árvák, vegyetek egy-egy téglát és tegyétek fel az Úr oltárára, édes apátok nevében. Ti gyászos özvegyek, itthagyott arák, a boldogult kedveseitek emlékére, mintha az ő keze adná, az ő nevében emeljétek szintén ama falakat, a melyeken belül minden imádságotok kedves lesz és meghallgattatásra talál az Úr előtt. Boldoggá tesztek egy szegény, lelkes kis gyülekezetet. Almait beteljesítitek egy sokat szenvedett öreg lelki atyának és minden emberfeletti boldogságot megadtok egy szerető, gyermekeiért élő édesanyának. Az önök lapja olyan erővel bír, mint a Mózes veszszeje, vizet fakaszt a sziklakőből. Engedje remélnem, hogy az önök lapja ezt fogja eszközölni, de megfordítva, a vízből, az asszonyi könnyből fakaszt köveket, a miből felépül egy templom, az elhunytak emlékéből, az élők lelkének épülésére. Szívből üdvözli egy öreg papné. * Erre a valóban Istennek tetsző czélra Lapunk is szívesen közvetít adományokat, A szerkesztőség tagjai közül dr. Kováts István 50 K-t ad erre a czélra. További adományokat köszönettel fogadunk, Lapunkban nyugtázunk és rendeltetési helyére juttatunk. A MI ÜGYÜNK. Szövetségünk II. téli konferencziája. i. Konferencziáink szükségességének igazi próbaköve volt ez a mostani.- Ha ilyen rémséges utazási és ilyen nehéz élelmezési viszonyok mellett is elegendő résztvevő akad, akkor a lelkek mélyén valóban otf él eme konferencziák szükséges voltának a tudata. — És jöttek a résztvevők az ország minden tája felől. Jöttek még nagyobb számmal, mint tavaly. Pedig az idén a theologia internátusa is bezárta előttük ajtait, nem terítette meg számukra asztalait . . . Jöttek a tavalyi téli konferenczia, jöttek a májusi losonczi konferenczia résztvevői csaknem teljes számmal. A kik nem jöhettek, azok is nagyrészt meleghangú levelekben mentették ki elmaradásukat, fejezték ki e fölött érzett fájdalmukat ós kiildötték el áldáskívánásaikat. Újak is jöttek szép számmal. Egyiken-másikon még meglátszott az első nap, hogy új nékik ez a légkör. De a második nap már észrevehetően megkezdődött, a harmadik nap befejeződött s az utolsó nap, a lelkészek külön gyűlésén megpecsételődött a lelki eggyéforradás. Csodálatos közeledést láttunk olyan irányzatok képviselői közt, a melyek eddigelé alig akarták megérteni egymást. Csoda-e, ha ilyen légkörben az érdeklődés a tárgyak sokasága daczára sem csappant, hogy a napi hét órai tárgyalási időt még meg is toldottuk önként több ízben ? Csoda-e, ha még a negyedik napon, a lelkészek külön gyűlésén is meghaladta a résztvevők száma a százat? A világiak érdeklődése is szinte versenyre kelt a lelkészekével. Első délelőtt még csak kevesen voltak. Azután egyre nőtt a számuk. A harmadik este már anynyian voltak, hogy a theologia hatalmas díszterme szorongásig megtelt. Bár a betegségek alaposan beleszóltak konfer«ncziánk rendezésébe, a programmot sikerült az utolsó pontig betartanunk. Mindössze a második reggeli áhítat zsugorodott imádsággá, Még a mindannyiunk fájdalmára a legutolsó perczben súlyos lázba eső Szabó Aladár dr. sorozatos előadását is megmentette számunkra ifj. Viktor Jánosnak valóban legteljesebb elismerésünkre méltó s a mily merész, éppoly sikerült vállalkozása. Az előadók valamennyien tudásuk legjavát adták. Sőt talán még többet: tudásuk mellett szívüket, lelküket is belevitték előadásaikba. Epen ezért mélységes sajnálattal kell megállanunk a mellett a szomorú ..tény' mellett, hogy a „rémes" nyomdai árak ez alkalommal sem engedik meg, hogy a konferencziánkon elhangzott előadásokat az első konferencziáéhoz hasonló emlékkönyvbe foglaljuk. Meg kell tehát elégednünk azzal, hogy néhányat közülük — részben különlenyomat alakjában külön füzetekben kiadunk. A többieket fájó szívvel sorsukra kell bíznunk . . . Itt önkéntelenül eszünkbe jut, hogy nem kellene ennek így történnie, ha nékünk is lenne már itt Budapesten nyomdánk! Ha eszünkbe jutna, hogy a magyar protestánsoknak huszonhét nyomdája volt már hazánkban. mikor a róm. katholikusok a XVI. század vége felé első nyomdájukat állították föl Nagyszombatban : összefognánk, hogy mihamarabb megszüntessük mai szégyenletes zsellér-állapotunkat! S ha nyomdánk lenne, akkor annak évi nyereségéből mindig telnék ilyen ébresztgető és igazi kálvinista öntudatot sugárzó munkák kiadására is. Ez a gondolat ott ég, ott forrong már többünk lelkében. Nem is nyughatunk meg addig, a míg testet nem ölt! Első nap : január ló. Konferencziánkat 16-án, kedden d. e. 9 órakor kezdettük meg a „Jövel Szentlélek Úristen ..." eléneklésével. Ezután Petri Elek püspök vezette a lelkünket buzgó imádságban Isten elé, majd Luk. 12: 32 alapján arról a valóban alkalomszerű textusról tartott elmélkedést: „Ne félj kicsiny sereg, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy adjon néktek országot".