Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-15 / 28. szám
Két megoldási módot vélünk erre nézve. Az egyik a közalapi-járulékok újabb megállapítása, a másik milliókra menő egyházi alapjaink gyümölcsözőbb kezelése. A közalapi járulékok mai egységes rendszerét nem tartjuk méltányosnak. Lehetetlen állapot szerintünk, hogy a megállapított egyházi adókulcs szerint adózó kis kongruás egyház is épen annyi közalapi járulékot fizessen minden lélek után, mint a híveitől egy fillér egyházi adót sem kívánó, százezrekkel, milliókkal rendelkező egyház. A közalapi járulékok kiszabásánál legalább három fokozatot kellene megállapítani: a) a mai összeget a törvényes adókulcsot a maga egészében fizető gyülekezeteknél kellene csupán meghagyni; b) az ennek felénél több adót nem fizető gyülekezeteknél a közalapi járulékot a mainak a másfélszeresére lehetne emelni; c) egyházi adót egyáltalán nem fizető vagy 1%-nál kevesebbet fizető gyülekezeteknél ennek kétszeresére lehetne fölemelni. Viszont a rendes adókulcsot a pótadóval együtt legalább kétszeresen meghaladó egyházi adót fizető gyülekezeteknél a közalapi járulékot időlegesen a mai öszszeg háromnegyedére, sőt felére is le lehetne szállítani. Ezzel az egyetemes közalap annyival volna növelhető, hogy abból a lelkészeknek a kor követelményeinek megfelelő fizetésrendezése nagyrészt eszközölhető volna. Természetesen, a törvényes adókulcsot a maga egészében nem fizető gyülekezeteknek lelkészeik javadalmát a maguk erejéből kellene fodözniök és csak kivételesen nyerhetnének erre segélyt a közalapból. Tetemes összegre tehetne szert egyetemes egyházunk évről-évre úgy is, ha milliókra rúgó alapjait nem a Földhitelintézetnél helyezné el csekély 3'257ü -os kamatra, hanem — miként a r. kath. káptalanok jó része is teszi — önmaga gyümölcsöztetné azokat szigorúan megállapított biztosítékok mellett. Erről a kissé kényes és a jövőben előreláthatólag még sok vitát előidéző kérdésről külön kívánunk megemlékezni. K. A BIBLIA A FŐRENDIHÁZBAN. II. A bibliás erkölcsöt másfelől szocziális munka által kell népszerűsíteni. Közhellyé vált megállapítás az, hogy a mai embert hidegen hagyja a keresztyén életideál, mert leszokott róla, hogy a vallásos erő régi forrásait fölkeresse. Ha a tömegekre nézve elvesztette varázserejét a templom, ki kell vinni a keresztyén gondolatot a mindennapi munka mezejére, az élet piaczára, hisz' ott kezdte szédületes pályáját! Első szárnycsapásai ott suhantak el a G-enezáret partján, hálót foltozó halászok fölött, a jeruzsálemi piaczon, az athéni areopagon lótófutó, lármás emberrajok között. Ha e merész szárnysuhogásra fölneszeltek az akkori ösztönember nagy tömegei s fölismerték benne a jövő zenéjét, a mely áldott bűvölettel fékezett le vad energiákat: ki meri állítani, hogy ez a modern emberre nézve lehetetlen ? Ki próbálta meg komoly akarattal, hogy például a szocziálizmus egyház- ós vallásellenes fészkeibe, a gyárnegyedekbe kivigye az evangélium világfelfogását ? Azt mondta nekem egy szocziálista apostol: — Ismerem a bibliából azt a keresztyén tant, a mely a lélek újjáteremtéséről szól. Magam is gyakorlom ezt az — igaz, hogy másfajta —• újjáteremtést, a mikor a külvárosi iebújban leülök egy szurtos alak mellé s megérttetem vele, hogy ezt a korhadt, régi alapokon nyugvó világot föl kell fordítania fenekestül. S a mikor a korcsma alkoholgőzös homályában ennek a sötét alaknak két szeme vörösben izzik, mint a macskáé a sötét szobasarokban : ez aztán az én diadalmas új teremtésem!. . . A legtermészetesebb dolog a világon, hogy az e fajta újjáteremtéssel szemben a keresztyénségnek is ki kell küldenie a maga modern apostolait, nem párturalom vagy kasztok érdekében, hanem az általa képviselt erkölcsi rend védelmében. A munka természeténél fogva az egyház maga, mint hivatalos testület ilyen vállalkozásba nem foghat a siker kilátásával. Ez csak önkéntes társadalmi tömörülés feladata lehet. A Kálvin-Szövetség miszszionáriust állít be ily munkára, s miután e vállalkozás jelentős anyagi áldozatokkal jár: határozottan számít a kálvinista-keresztyén társadalom támogatására. Korunk csak annyiban hajlandó komolyan venni a keresztyénség társadalmi súlyát, a mennyiben irányítani képes a nagy tömegek erkölcsi fölfogását, közgondolkozását, életirányát. A vallásos eszme jegyében induló modern szocziális munka sorsáért felelős lesz a keresztyén társadalom. Ha a vállalkozás anyagi eszközeit megadja: oroszlánrésze lesz a sikerben; ha e munka eszközök híján vergődésbe fullad: osztoznia kell a kudarcz szégyenében. Ha a keresztyén világfölfogás elesik a porondon: a jövő tetemrehíváshoz fogja idézni azt a társadalmat is, a mely közönnyel nézte élethalál-harczát. A Kálvin-Szövetség szocziális missziójáért is felelős lesz a kálvinista-keresztyén társadalom. Ha minden eszköz rendelkezésünkre áll is, ez a munka akkor sem lesz könnyű, s máról-holnapra szembeötlő eredményeket nem várhatunk tőle, mert a szocziálizmus a vallásos erkölcs czéltudatos gyűlöletében neveli a maga tömegeit évtizedek óta s ott tartunk már, hogy a fizikai lehetetlenségek közül való az olyan szándék, a mely a keresztyén gondolatot csak a szó lenge ruhájába öltöztetve akarná bevezetni a munkásnegyedek tömeglakásaiba. A keresztyén testvériségnek szemléltető oktatást kell nyújtania önmagáról e hitevesztett világ számára és pedig: szocziális alkotásokban, népjóléti intézményekben. A Kálvin-Szövetség addig nem foghat bele a maga keresztyén szocziális mondanivalójába, a míg a tett ékesszólásával meg nem kezdte bemutatni a vallásos lélek gyakorlati megtestesülését, ugyanabban a munkásnegyedben, a hol szóhoz akar jutni. Szószéke mögül a szemlélő elé kell merednie a testbe öltözött keresztyén gondolatnak, a krisztusi szeretetni unkának! A Kálvin-Szövetségnek a szocziális munkája teréül kiszemelt külvárosban
