Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-15 / 28. szám

egyelőre egy csecsemő- és gyermekgondozó otthon-mű kell megkezdeni a munkát," a hol a napi robottal röghöz kötött munkásasszony reggeltől estig elhelyezve tartja kicsinyeit. A főváros területén ilyen napközi otthonoknak egész tömege működik —„községi" kezelésben. Ha majd a proletárcsalád ilyen intézményünkön át megérzi, hogy milyen más a keresztyén lélek, s mennyivel melegebb itt a testvéri kéz . . . kell-e ennél áldottabb kapcsolat, a melyen át közelmegy hozzá az anyaszentegyház, Krisztus nevében! A társadalmi anarchizmus mesgyéjére tévedt radikalizmus már leplezetlen gyűlölettel tekint föl templomainkra s el tudjuk képzelni, jöhet idő, a mikor egyházi intézményeinkkel szemben ez a gyűlölet tetté fajul, de bizonyos, hogy a keresztyén felebaráti szeretet házai előtt mindenkor megtorpan ez a forradalmi démon. A szocziális munkának itt vázolt módja bevált és sikerek reménységére jogosít. Példa rá az erzsébetfalvai szövetségi fiókunknak ilyen irányú, egyelőre szerényebb keretekben mozgó vállalkozása. A főváros területén megindítandó szocziális vállalkozáshoz csak az úgynevezett „üzembehelyezés" stádiumáig legalább huszonötezer koronára van szüksége a Kálvin-Szövetségnek. Ezt a szerény összeget a kálvinista társadalom olyan rétegeitől várjuk, a melyek megértik e vállalkozás horderejét. Bizalommal várjuk az adakozásokat s eredményeit lapunkban nyilvántartjuk. E fölhívás sorsát aggódva váró kishitűség szemébe merész optimizmussal nézünk. Nem igaz az, hogy kiapadtak a keresztyén áldozatkészség csatornái, csak a mieinknél élelmesebb, jobban reklámozott mutatós jótékonyság rezervoárjaiba ömlenek bő zuhatagokban, olyanokba, a melyeknek gazdag tartalmát senki sem tartja már keresztyén humanitás eredményének. Sőt olyanokba is ömlenek, a melyek az övével ellentétes eszmék dicsőségét- zengik. Es ha tegyük fel — csakugyan igaz az, hogy a magát keresztyénnek valló társadalom (felületes és felelőtlen általánosítással legyen mondva) nem áldozatkész . . . hiszen akkor elég tettre sarkaló példát, sőt leczkét kap a vallásellenes csoportosulások jótékonysági évkönyveiből vagy épen :

— a szakszervezetek pénztári jelentéseiből . . . Minden forradalmi radikalizmusnak annyi létjoga lesz, a mennyire a keresztyén társadalom tehetetlensége módot ad neki. Ezt a kemény igazságot ezennel mérlegre tesszük s a kálvinista társadalom közönyéről és tehetetlenségéről szóló régi babonát találkozóra hívjuk. Bizakodva várjuk, hogy társadalmunk széles köreiben megszólaljon a tettek keresztyénsége s azt a köszöntést, a mely az ország legfőbb tanácsában élénk éljenzéssel tisztelte meg a keresztyén gondolatot: méltó gesztus kövesse. Fiers Elek. Ellenség a front mögött. tonák számára. A Kálvin-Szövetség kiadványa. Ára 30 fill. Megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkárságánál (IX., Ráday-u. 2&). BELFÖLD. Egyesüljünk ! . . . Az Örökszeretet vallásának követői közül a protestáns egyház hívei nagy ünneplésre készülnek. Hitvallásunk keletkezésének négyszázadik évfordulóját fogják ez év október havában megünnepelni. Bizony-bizony, nagyjelentőségű évforduló ez! Mennyi édes, édesbús, magasztos, fájdalmas és felejthetetlen érzés, meg emlék tölti el mindazok lelkét, a kik megfelelő történelmi ismerettel bírva állanak meg a századok eme határdombjánál! A kik visszatekintve az életnek és haladásnak, a családi, társadalmi, egyházi és nemzeti törekvéseknek, mozgalmaknak, küzdelmeknek négyszáz éven át taposott országútjára; visszaidézhetik emlékezetükbe egyszersmind azokat a nevezetes viszonylatokat, testi és lelki küzdelmeket is, melyek őket elődjeikkel együtt eme nagy időköz eseménygazdag ösvényeihez kapcsolják. Mily sok „lánglelkű és mélyenérző anya", kegyeleti példa gyanánt élő és munkálkodó férfiú járta végig ez utat, haladva előre a valláserkölcsös élet területén! . . . S a midőn mi a hagyományoknak eme változatos területén megállva, egy új emlékoszlopot óhajtunk az eseményes idő határdombján felállítani: vájjon mit tegyünk ? Bámulatot keltsünk talán ama lángelméjű, nagytehetségű, kiváló jellemű egyének iránt, a kiket hálás emlékezetünk előidéz s a kikre vonatkozólag jó lelkiismerettel állíthatjuk, hogy őket mi megértettük? Vagy talán érzéseikről, eszméikről, ideális elveikről, nagy áldozathozatalaikról és azok következményeiről szóljunk?... Beszélni jelesekről, állapotokról, helyzetekről, eszmékről, intézményekről, humanizmusról, ideális törekvésekről, nemkülönben a valláserkölcsi élet és szocziálizmus következményeinek különböző megnyilatkozásairól; felsorolni a változatosan megvitatott eszméket s az esetről-esetre megnyilvánult egyéni felfogásoknak olykor összhangzó, nem ritkán elkülönítő, együttérzést meggátló átlások eredményeit: ez mind-mind igen szép, tanulságos, hasznos és alkalomszerű dolog lenne. Ámde ezek daczára nélkülözné például Pál apostolnak ama örökbecsű s mindenha hangsúlyozható kinyilatkoztatását, a mely szerint „bizonyára már mindnyájan megösmertétek az Urat. Ne csak mondogassátok tehát: Uram, Uram /, hanem cselekedjetek ama kijelentés szelleméhez híven, hogy tudniillik „lészen egy akol és egy pásztor". Ugyancsak Pál apostol jelzi, hogy „az éjszaka elmúlt. Vessük el azért a sötétség cselekedeteit és öltözzük fel a világossághoz illő öltözetet. Kövessétek a szeretetet! A kiben ugyanis szeretet vagyon, Isten lakozik őbenne." Ezeket az intelmeket olvasva, tudva, elfogulatlanul értelmezve, vájjon nem illetődünk-e meg? Nem mélyedünk-e el lelki életünk világában? Nem sietnek-e ajkainkra a következő kifejezések? íme, ez az a szellem, mely a napjainkban közkele-