Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-24 / 25. szám

nálunk az egy alkalommal úrvaesorával élők száma. Mivel jó-rossz gyülekezetek számadatai adták ezt az eredményt, bízvást felvehetjük ezt országos átlagnak. Valóban, az úrvacsora reformját szomorúbb ténnyel nem lehetne sürgetni! Elmondottam, milyen kielégítően oldották meg nyugati hitsorsosaink ezt a rájuk is égetővé vált kérdést. Nekünk csak át kellene vennünk a bevált jó dolgot. Mikor a francziák a repülés problémáját megoldották s ezt a La Manche-csatorna átrepülésével igazolták, a németek rögtön vettek tőlük néhány Blériot-gépet s oly jól megtanultak velők repülni, hogy új típusaik megalkotása előtt, alig pár év múlva, a nemzetközi versenyeken mestereiket is legyőzték. Magyar repülőink mit csináltak ? Mind új rendszeren törte a fejét s közben keservesen szántogatták Rákos mezejét. Adná Isten, hogy a szükség parancsoló szavára letennénk most erről a nemzeti hibáról. Ez a szükség épen napjainkban vált imminenssé. Kétségkívül nagyon nehéz helyzetben van egyházunk. 8 a jelek arra mutatnak, hogy a kiilsŐ eseményeket illetőleg ez a helyzet csak rosszabbodhat. A ránk jövő évek tűzön próbálják meg egyházunkat, nemcsak a részletkérdésekben, hanem a maga egészében is. Itt csak egy segíthet; ha Istenben vetett hittel szemébe merünk nézni ennek a rideg valóságnak s megértjük, hogy az élet evolucziója elől elzárkózni öngyilkosság. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor a próbák tüze számunkra áldás lesz, mert csak az avult köntös porlad el a lángjában, de az örök Logosz újra és pedig tökéletesebb testet ölt. Majosháza. Deák Imre, ref. lelkész. BELFÖLD. Levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom! Örömmel közlöm veled s általad ós lapod által a Nagypénteki Ref. Társaság barátaival, hogy a Haggenmacher kőbányai és budafoki sörgyárak részvénytársasága „néhai ifjú Haggenmacher Henrik úr emlékérc" harmiiiczezer koronás alapítványt adott a Nagypénteki Ref. Társaságnak azzal az elvi kijelentéssel, hogy az ily módon létesített három alapítványi hely élvezete az említett részvénytársaság vállalataihoz tartozó alkalmazottak hozzátartozói részére adományozható. Egyházunk életében „az evangéliumi kultúra és humanizmus" munkásai között jóhangzású név a Haggenmacher név. Ott találhatók ennek a névnek érdemes viselői a bpesti német ref. leányegyház és a hozzátartozó árvaház alapítói ós felvirágoztatói között, az áldozók ós munkások első sorában. A világhírű vállalatnak mostani ifjú vezetőit s az érdemes nagy névnek méltó örököseit, Haggenmacher Oszkár és Róbert urakat örömmel köszöntjük nemes eleik nyomdokán. Nem első találkozásunk velük ez a mostani; máskor is gyakorta láttuk őket az igaz emberszeretetnek útján. Az előttünk járóknak, a példaadóknak képét meg szoktuk festetni, hogy szemünk előtt legyen azoknak az alakja, a kiknek emlékét szívünkben a hű emlékezés őrzi. Áldott emlékű néhai bátyjuknak a lelki életéről festettek képet a kegyes alapítványt tevők. Olyannak festették meg ezt a lelket, a milyen volt: az árván, elhagyottan élőkhöz hajló érzésűnek. Ehhez a képhez a színeket a maguk szívéből vették. Emberhez legméltóbban örökítik meg az egész embernek emlékét. Az ő szelleme szerint a nagy vállalat vezetői, a tőke munkás urai megbecsülik terveik végrehajtóját és törekvéseik segítőjét, a munkást és bölcs szeretettel a szeretet ölére helyezik a csapás által sújtottakat. Nagypénteki Ref. Társaságunk jelszava, a bölcs királyi igéje valósul meg : „Szegény és gazdag összetalálkoznak — mind a kettőt az Úr szerzé". A szeretet és bölosesóg erkölcsi czélok szolgájává teszi a pénzt. Ennek a pénznek örülünk és ezt az örömet készségesen osztjuk meg azokkal, a kik szívükön hordozzák Nagypénteki Ref. Társaságunk ügyét és a kiknek kedves a jó hírhallás. Szeretettel köszönt igaz barátod Haypál Benő, a Nagypénteki Ref. Társaság elnöke. Falusi levél. Kedves Szerkesztő uram ! Higyje el, versben volna kedvem írni, sokakat kaczajra derítni, ha oly szomorú nem volna, a miről itt szól a nóta. A zsinatunk közeledik. Felszínre jön sok gondolat. Kérések, kívánságok, jelek, tények, tapasztatok ... mind keresik a nekik megfelelő kifejezési módot, betegségek... keresik az orvosságot, mert a zsinat közeledik. Engedje meg, hogy egy betegséget hozzak szóba, a melynek gyökerében kivágását kellene a zsinaton eszközölni. Ez a betegség temetéseinken a verses búcsúztató ! Egész egyházi életünkben ehhez fogható félszegség nincs! Általános kívánalom, hogy eltöröltessék, de kifejezésre nem igen juttatják. Nemtörődömségből-e, közönyösségből-e, félelemből-e? Egy tény, hogy jóízlésünk előtt, csömörletes és mégis (talán épen ezért) beszélni se szerétnek róla! De szükséges szóvá tenni, mert ha hallgatással mellőzzük, megmarad még a jövő zsinat után is, mint a gomba a faágon vagy a golyva a nyakon — csúfságnak. A búcsúztató pszichológiáját jó volna ha megíratná, kedves Szerkesztő uram ! Mi lehetne az, a mi indokolttá teszi? Kerestem, kutattam, de nem igen jöttem rá, csak egyes jelenségekből szűröm le a magam felfogása igazát. A lelkészek, hogy bizonyos bosszúsággal hallgatják a poézis e csodagombáit, erről szólni se kell! A kántori teendőkkel megbízott tanférfiak igen nagy része költői véna nélkül szintén csak régi szokás kötelezettségénél