Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-17 / 24. szám

meg az első prédikátor. Az istentisztelet alatt, főképen dicső emlékezetű, s atyaiképen uralkodó felséges Fejedelmeink tetteinek s neveiknek említésekor, alkalmatos helyeken ágyú- és puskalövések hirdették a hálaadó örömtiszteletet. Nemcsak az elöljárók és gazdák, hanem az előre már harminczkét nyilakra, vallásbeli különbség nélkül felosztott városi szegények is: barátságos ebédde és ez utolsók bő alamizsnálködással vigadoztak. Egynéhány száz forint gyűlt be alamizsnából az iskola-intézet virágoztatására is. A szent ekklézsia pedig a debreczen anyaiskolában egy tanuló számára alunineuinot fundálván,, a legdícséretesebb módon dicsőítette a százados innepet. így örökítette meg az egykorú krónikás, néhai Bagossy Károly kecskeméti egyházmegyei gondnok hagyatékában talált kéziratos könyvben. A katholikus atyafiak most alig fognak velünk együtt ünnepelni. Az ágyú- és puskalövések más okból és másutt szólnak s nem százados örömöt hirdetnek. Az a bőséges, gazdag, barátságos ebéd, a mellyel a tűri atyafiak vigadoztanak s jó magyar szokás szerint magnum áldomás fccerunt, most elmarad. De az alaniizsnálkodásra soha-soha nem tapasztalt szomorú nagy alkalma vagyon minden szent eklézsiának és mint áldott emlékű eleink cselekedték : a szóval való ünneplés mellett fundáljunk mi is hitünk cselédei számára alkalmatos, Megváltónkhoz, anyaszentegyházunkhoz s e nehéz időkhöz méltó alkotásokat. Végül, hogy a jövendő történetírónak több anyag álljon rendelkezésére, minden egyházközség részletesen és pontosan írja le, örökítse meg a négyszázados ünneplésének lefolyását. Marjay Károly. BELFÖLD. Levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletű Uram ! Az egyházkerületünkre eső, lelkészeinket illető 51,200 K háborús segély felosztásának eredményét a Prot. Egyh. Isk. Lap 19= száma közölte. Mint a ki e segélyre nem reflektáltam, a névsort egészen objektív szemmel olvastam végig. Mégis annak adataiból igazolva látom néhány lelkésztársam panaszát, a kik igényt tartottak a segélyre s bár igényük, vagyoni helyzetüknél, csekély jövedelmüknél fogva, teljesen jogosult volt, a segélyben mégsem részesültek. Kerestük az okot: miért? Az egyetlen megnyugtató válasz e kérdésre az lett volna, hogy az egész 51.200 K-t kiosztották náluk-kisebb, vagy egyforma jövedelmű lelkészek között s így nekik már nem jutott. Ebben mindenki megnyugodott volna. A lap 19. sz. adatai azonban mást mutatnak, é. p. azt, hogy sok szegény lelkésznek nem jutott segély azért, mert vagyonosabb egyházakban működő, jobb jövedelmű lelkészek is, a kiknek tehát a jelen körülmények között kisebb jövedelmű segélykérőkkel szemben nem lehetett jogos igényük a segélyezésre, nagyobb összegekben részesültek. Nem akarom azt állítani, hogy ők e segélyre nem szorultak rá. Hiszen akkor nem is kérték volna. Azonban bizonyos, hogy többen kimaradtak olyanok, a kiknek kisebb összeg is nagyobb jótétemény lett volna s a kik méltán érezhetik azt, hogy ezen mellőzés által méltánytalanság esett rajtuk. így érthető, hogy ha sokan aggódnak a miatt, hogy pl. a köztisztviselők beszerzési segélyéből a minisztertanácsi határozat értelmében a lelkészekre jutó összeg kiosztásánál, vagy esetleg más, későbbi segélyeknél nem fognak-e hasonló méltánytalanságok felmerülni. Nem kell-e attól tartanunk, hogy egyesek kétszeresen, vagy háromszorosan részesülnek különböző segélyekben, míg mások ismét egészen elesnek? Mindenesetre óhajtandó volna, hogy ne halmozzák a segélyezést egyeseknél akkor, mikor ez csak mások rovására történhetik, hanem azok a kis javadalmú lelkészek, a kik az eddigi segélyekből nem részesültek, az új segélyek kiosztásánál legelsösorban jöjjenek tekintetbe. Ezen a módon az eddig esett méltánytalanságokat el lehet még tüntetni — hiszen meg vagyunk győződve róla, hogy felsőbb egyházi hatóságunk az összegek igazságos elosztására mindenkor súlyt helyez —. feltéve, hogy az új segély kiosztását az állam nem tisztán a saját hatáskörében fogja végezni, előre megszabott elvek szerint, hanem abba egyházi hatóságunknak is beleszólást enged. Felszólalásomat Nagytiszteletű Szerkesztő Úr figyelmébe ajánlva, vagyok kész híve Ifj. Benkö István KÜLFÖLDI HÍREK. Mózes és Krisztus. A mai reform zsidóság ismertnevű dogmatikusa: az amerikai Kohler egyik előadásában így ítél a zsidóság és a keresztyénség egymáshoz való viszonyáról: „Mindkettő kiegészíti .egymást s egymással való egységükben képviselik az emberiség erkölcsi tökéletességének az ideálját. A keresztyénség emelte a vallásos páthoszt, lényegesen gazdagította és kifejlesztette a lelki életet, mélyítette a szenvedés és a bűn értelmét s felköltötte a szeretetteljes érdeklődést, a gyengék és elveszettek iránt. Csak hogy Jézus ama idealisták közé tartozott, a kik kizárólag az érzelemre apelláltak, de a való élet követelményeit és szükségleteit figyelmen kívül hagyták, mivel „az ő országuk nem e világból való", így hát nem csoda, hogy Jézus a maga tanítványaival a kedves Genezareth tavánál tisztán idillikus életet élt, teljesen érintetlenül attól a világtól, mely körülötte romokba dőlt. Onnan a keresztyénség (középkori) szerzetessége és világfájdalma, mizantrópiája és aszketizmusa. Ezzel szemben Mózes ott áll rendületlenül a való élet világában, mint népének nevelője az igazságosságra s az igazságra, a miért is a keresztyénségnek ós szeretet