Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-21 / 3. szám

tékes munkája után, csak egyszer, kétszer ne tenne kedvére a vezéreknek, azok készek volnának a messze múltnak szomorú, könnyes emlékét: a papmarasztást feleleveníteni. Úgy szent György nap táján megjelennének látszólagos alázatossággal, liogy legyen szíves kegyelmed más hely után nézni, mert hát mi elbocsátjuk . . . Mondom, ha lehetne . . . Istenem, hány helyen, ha megszavaztatnék a gyülekezet tagjait, hogy van-e szükség templomra, papra, egyházra: túlnyomó többséggel megszavaznák az eklézsia feloszlását, kivált ha ínég a vagyonkán osztozni is lehetne, a templom köveiből meg milyen pompás pinczét lehetne építeni . . . Ilyen mérleget készíteni a pásztor és a gyülekezet belső használatára Pál nyomán ajánlatos, nem azért, hogy elkeseredjünk, hanem hogy tisztán lássunk és hazug illúziókban ne ringassuk magunkat. Legyen már vége az önáltatásnak, hogy „mindenek ékesen és" stb.... Talán, ha vége lesz, más lesz az imádságunk, más a munkánk is, más a vállainkra nehezedő felelősség is. m. k. SZÖVETSÉGÜNK MUNKÁJA. — Dr. Bernát István elnöki megnyitó beszéde. — Legyen szabad nekem ez ünnepélyes alkalomkor a pillanat komolyságához mért elmélkedésekbe bocsátkoznom. A titkári jelentés be fog számolni arról a működésről. melyet szövetségünk a lefolyt évben a háborús viszonyok által megszűkített keretben a kitűzött czél érdekében kifejteni képes volt. Úgy érzem, hogy az én feladatom foglalkozni azzal a nagy kérdéssel, vájjon Szövetségünknek milyen feladata nyílik a jövőnek s a folyó évben remélhetőleg bekövetkező békének előkészítése köriiL Mert legyünk tisztában azzal, hogy bármily kicsinyek vagyunk is, bármily csekély is befolyásunk arra nézve, hogy a béke mielőbb beálljon, kötelességét ebben az irányban mindnyájunknak meg kell tenni. Kicsiny patakokból lesznek a nagy folyók. A társadalmak és államok fejlődésének irányt mégis csak azok az érzelmek és törekvések adnak, melyek az emberek szívét betöltik. Ha mi az igazi békének előmozdítói akarunk lenni, akkor meg kell tölteni azoknak szívét és lelkét, a kikhez közel állunk, igazán békés, igazán keresztyéni törekvésekkel és Krisztus tanításait kell úrrá tenni a nemzetek felett. Nemcsak a keresztyénséggel szemben álló nemzetekről van szó, hanem még inkább arról, hogy végre is az úgynevezett keresztyén nemzetek igazán keresztyénekké váljanak) hogy az egyesek szeressék az igazságot az igazságért, mozogjanak a jónak és nemesnek ösvényén, semmi más jutalomra nem számítva, mint a mit a betöltött kötelesség érzete ád. Az entente az Egyesült Államok elnökének adott válaszában biztosítékokat kér a béke tartósságára nézve és azért, hogy oly véres tragédiák, mint a milyen a mostani háború, meg ne ismétlődjenek. Teljesen igaza van. De felötlő, hogy a túlsó tábor vezető szelleme, az angol miniszterelnök, Lloyd George, a ki büszkélkedett azzal, hogy vallásos és igazán keresztyén, a ki még miniszter korában is, a mikor tehette, falusi templomi szószékeket is elfoglalt, hogy hirdethesse a keresztyénség erejét, hogy ugyanez az ember, mint diplomata, egyetlen szóval sem utal arra, hogy a keresztyén érzelmek azok, melyek egyedül biztosíthatják a tartós békét. Úgy látszik, Istent tagadó szövetségeseinek akart ezzel a hallgatással szolgálatot tenni. Nekünk azonban hallgatnunk nem szabad és nem is lehet, mert ne feledjük, hogy a véres küzdelem két nagy protestáns nemzet harcza a fensőbbségért. Nekiink mindenütt és mindenkor hirdetni kell, hogy azt az örök békét, a melyről nemrég az egykori miniszterelnök, Kuyper, a ki remélhetőleg nemsokára szövetségünk vendége lesz, oly ékes szavakkal írt; másként, mint a keresztyén léleknek megújulása nélkül elérnünk nem lehet. A mai élet sok tekintetben elmosta azokat a választóvonalakat, melyek az erény és bűn között valaha fennállottak. Ezeket nekünk helyre kell állítanunk s a mi hiveinket oda emelnünk, hogy utálják a bűnt és rajongjanak az erényért. Legyünk tisztában azzal, hogy építeni sokkal nehezebb, mint rombolni. Azok között az epizódok között, melyeket e véres háború oly sűrűn felmutat, kevés megrázóbb van, mint annak a büszke olasz gőzösnek elpusztulása, a mely aknák közé kerülve, néhány perez alatt összes fényével, berendezésével, ragyogásával és közel 1000 főnyi személyzetével együtt a hullámsírba merült. Pedig a pusztító aknákat nem is ellenséges kéz rakta le. A hajó kormányzásában volt a hiba és azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy ugyanez a hiba a nemzetek sorsának intézésénél is. A társadalmak és államok hasonlatosak a hajókhoz. Legyenek bármily szépen és jól berendezve, sorsukat az dönti el, hogy milyen irányban vezeti őket kormányosuk. A kormányos kezét végső elemezésben azok az érzelmek irányítják, a melyeknek a székhelye a szív és igaz marad bölcs Salamonnak mondása: A szívnek érzelmeire kell vigyáznunk, mért ezek értékesebbek min" den másnál. A háború mutatja, hogy az értékes és fényesnek hirdetett, de csak kizárólag anyagias irányban mozgó czivilizáczió léket kapott. Az emberek keresik az új irányokat és majd rá fognak jönni, hogy itt a régi, de elfelejtett igazságok azok, a melyek bennünket megmenthetnek. Szövetségünknek az a feladata, hogy ebben az irányban működjék. Ez a gondolat hozta létre azt a konferencziát, mely most közgyűlésünkkel egyidejűleg folyik és rövid napok alatt befejezést nyer. Nekem azonban úgy tetszik, hogy úgy ezen értekezlet, valamint Szövetségünk munkájának sikere attól függ, hogy a vezetők és a vezetettekben megvan-e az az odaadó készség, az érzelmeknek az az őszintesége, mely valaha kálvinista egyházunknak dísze és büszkesége volt. P>re kell törekednünk. Ehhez kell eljutnunk és ha a jövő év munkája ebben a tekintetben bármily kicsiny sikereket mutathat is fel, mindazok meg lesznek bőven jutalmazva, a kik ebben a munkában részt venni hajlandók.