Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-22 / 16. szám

mit gyülekezeti intelligencziájának, képzettségének megfelelő életmód folytatására nem adhat, megszerzi orvosi ténykedéssel. Megoldást nyer a probléma másik, a tekintélyt érintő oldala is, hiszen a pap reális néptudományok tudója, a legszükségesebb tényező lesz a társadalomban. Nemcsak beteg lelkeket gyógyít, hanem beteg testeket is, mint Jézus Krisztus. Elnémul a modernisták gúnyröheje és az internaczonále fegyvereinek éle kicsorbul. Lesznek világhíres orvos-papjaink, zászlónkat magasan hordozó lelkes seregünk, lesznek viruló parókhiáink, magasságokba fölcsapó egyházi életünk és lesz hivő, buzgó, hűséges népünk, mely papjában Isten küldöttét nézi ós nem sajnálja adófilléreit az IJr oltárára feltenni. Afrika ősvadonait járó misszionáriusok orvosi ösmeretek birtokában gyakorolják fenséges hivatásukat, mi ne volnánk képesek ily fegyverrel övezni föl hitszónokainkat, mikor a lét és nemlét kérdése forog szóban ? Neveljünk orvos-papokat és mienk a jövő !* Székely. BELFÖLD. Szórványok egyházi gondozása. ILapunk szűkebb terjedelme miatt — nagy sajnálatunkra — nem foglalkozhattunk eddigelé bővebben Ágoston Sándornak ily czímmel legutóbbi egyházkerületi jegyzőkönyvünk függeléke gyanánt megjelent tervezetével. Pedig ez a munkálat nemcsak legteljesebb elismerésünkre, hanem más tereken való megszívlelósünkre is teljes mórtékben méltó. Meglátszik rajta, hogy nem az íróasztal mellett született meg, mint oly sok rendelkezésünk, a melyek épen ezért soha sem mehetnek át a való élet világába. Ágoston a horvát-szlavón missziónk világában évek hosszú során át éles szemmel, erős gyakorlati érzékkel szerzett tapasztalatainak gyümölcseit tárja ezekben elénk. Mint egyházkerületünk nem régiben elhunyt missziói előadója jobbkezének, bőséges alkalma volt a többi egyházmegyék missziói munkájába is bepillantást szereznie. Másutt is észrevette a jót. Saját tapasztalataiból és a másutt látott helyes irányú törekvésekből alkotta meg előttünk fekvő egységes tervezetét. Hisszük, hogy ezt a tervezetet nemcsak egyházkerületünk, hanem a többi egyházkerületek és egyetemes egyházunk is magukévá teszik. Méltó ez arra is, hogy leendő lelkipásztorainknak is kezébe adjuk. Olyan vezér* A czikkiró túlsötét színeket használt; nagyon sok helyen nem értünk vele egyet, de abban igaza van, hogy a ..közvéle mény" ítélete szerint a papi pálya nem népszerű. De a gyógyszer ez ellen bizonyára nem az, a mit ő ajánl, hogy orvos-papokat neveljünk. Ez teljesen lehetetlen. Más gyógyszerek vannak és szerintünk egyik legfőbb az, hogy ne legyen okuk a lelkészeknek ilyen sötétlátásra, mert abban bizonyára igazat ad nekünk a czikkíró, ha azt mondjuk, hogy a lelkészi pályától való leghathatósabb elriasztás az, a mely a saját helyzetükről pesszimisztikusan ítélő lelkészek részéről zúdul az ifjak felé. Szerit. fonal ez, a melynek útmutatásaihoz híven, a gyülekezeteikhez tartozó szórványok körében kifejtendő munkásságuk föltétlenül eredményes lesz. A szórványok gondozásának kérdése egyházi életünknek egyre fontosabb ügyévé válik. A közlekedési eszközök tökéletesedésével,híreinknek a jobb megélhetési források felé igyekvésével, az állami hivatalok és telepek mind nagyobb arányú elterjedésével szórványaink és azokban lakó híveink száma egyre nő. A másvallásúak nagy tömegébe ékelt híveink kicsiny csoportjai egész sereg kísértésnek vannak kitéve, épen ezért szükséges, hogy egyházunk gondoskodó szeretetét fokozottabb mértékben megérezzék. Ennek a gondoskodó szeretetnek a szálait ismerteti és fonja erőteljes kötelékké Ágoston tervezete. Ezek között a szálak között olyanok is vannak, a melyeket anyaegyházainkban is érdemes lenne meghonosítanunk, a melyektől egyházi életünknek fokozottabb arányokban való megizmosodását remélhetnők. Ezek teszik a munkálatot még értékesebbé. A tervezet előbb általánosságban szól a diasporamisszióról, majd annak részletes munkáját fejtegeti. Az általános elvek során mindenekelőtt szigorúan körülhatárolja a munkamezőt. Az egyházi életünkben eddigelé „misszióidnak nevezett munka helyett „diasporamissziónak" nevezi a szórványok gondozását. Ezt a megkülönböztetést föltétlenül helyeselnünk kell. Manapság már mind gyakrabban beszélünk egyházi életünkben Emisszióról, Emisszióról. A szórványok gondozását, a belmissziónak ezt az ágát, tehát nem azonosíthatjuk többé a „misszió" összefoglaló elnevezésével. A tervezet a diasporamissziót úgy határozza meg, hogy az „ a beimissziónak az az ága, a mely kizárólag a szórványokban élő egyháztagok nyilvántartására és lelkigondozására irányul". A szórványok fogalmát is megállapítja: „szórványokon oly önálló polgári községek értendők egész területükkel, melyekben még semminemű egyházi szervezkedés nem jött létre". Tisztázni kívánja a szórvány egyházjogi helyzetét is. Kijelenti, hogy nem az egyházmegyéknek, egyházkerületeknek, konventnek, még kevésbé a lelkészeknek, hanem egyedül az egyházközségeknek vannak szórványaik. Ezzel kapcsolatban síkra szállt két téves nézettel szemben. Az egyik többeknek az a véleménye, hogy egyes egyházmegyékben diasporamisszió csakis külön erre a czélra alkalmazott utazólelkészekkel volna végezhető. Hivatkozik az ilyen munkakör lehetetlen voltára. A másik téves nézet az, mintha csupán annak a néhány lelkésznek volna, diasporamissziója, a kiknek ebbéli fáradozását felsőbb egyházi hatóságaink külön díjazzák. Rámutat arra, hogy a lelkészeknek minden különíizetés vagy tiszteletdíj nélkül is kötelességük a diasporamisszió gyakorlása, csupán kész kiadásaik megtérítésére lehet igényük egyházközségükkel, avagy, ha az nem képes arra, a felsőbb egyházi hatóságokkal szemben. Az általános elvek megállapítása után a diaszpóra-