Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-25 / 12. szám

építi a jövőt. A mikor forró, eltitkolt reményeink vallomást tesznek saját magukról. A mikor jobb, szebb, melegebb holnapokat képzelünk magunk elé, a mikor befestjük ezt a kopott valóságot, ezeket az elhasznált színfalakat új színekkel, új reményekkel, új ígéretekkel. Álom — a miket ébren álmodunk. Álmodunk, ha a békét képzeljük el, hazatérő dalos vonatokat, koszorús hősöket, szerető családi otthonokat, álmodunk, ha egy jobb, szeretőbb emberiséget rajzolunk a jövő üres vásznára — a mikor a vértestvérek is testvérek lesznek és az ellenségek imádkozni fognak egymásért, a mikor azért lesznek boldogok az emberek, mert szeretik őket és csak azért fognak sírni, mert másokat, szenvedőket is szeretnek. 'Ezekre az álmaimra nagy törvény, hogy az álmunk legyen valóság — és a valóságunk álom ! Lelkünk legtitkosabb, féltve őrizett vágyait se engedjük lehetetlen szivárványok üldözésére. Vágyjunk arra, a mi nem délibáb és nem olyan mint a tűz, a mit soha nem tudunk megragadni, csak a kezünket égeti meg. Ne az egész világot akarjuk átalakítani — már az nagy boldogság, ha egy-két lélek üres, hideg szobájában meleg fényt tudunk gyújtani. Ne akarjuk leszakítani az élet minden örömét, egy kis csokor virág elég erről a nagy virágos rétről, hiszen többet fogni sem tudunk. Ne akarjuk a világ minden aranyát, hiszen ha egy-egy szerető aranyszív van mellettünk — azt a világ minden csengő pénzével sem lehet megfizetni. És legyen a valóság álommá! Tegyük széppé! Próbáljuk megvalósítani azt az örökszép álmot, a mit a Mester „Isten országának" nevezett. Legyen a mi imádságunk előfutára, a mi hitünk az alapköve, részvevő, tiszta könyjünk a kincstára, a mi szívünk az első otthona ennek az országnak. Jézus minden álma valóság lehet ós mindaz, a mi benne valóság volt, a szeretete, hűsége, áldozatkészsége olyan volt. mint egy legtisztább, legfehérebb álmodás! Legyen az övé minden vágyunk, minden reményünk, minden hitünk és minden álmunk akkor a valóságé is lesz egyúttal. Muraközy Gyula. A ZSINATI TAGOK VÁLASZTÁSA. Az egyetemes konvent deczember 14-iki ülésén, a zsinat tartásával kapcsolatos határozatában kimondotta, miszerint : „Fölhatalmaztatik a konventi elnökség, hogy a zsinattartás . . . királyi engedélyének beérkezése után az egyházkerületeknél a zsinati képviselők megválasztása iránt intézkedjék; az egyházkerületek pedig fölhívatnak, hogy a konventi elnökség fölhívása alapján a zsinati képviselők választását ejtsék meg ..." Tavaszi egyházkerületi közgyűlésünk tárgysorozatán ilyen körülmények közt a zsinati tagok választásának ügye minden bizonnyal szerepelni fog. A zsinati tagok választásával kapcsolatban egy fontos egyházjogi kérdés vár megoldásra : egyházmegyénként történjék e most is a zsinati tagok választása, avagy lajstromos szavazás útján ? Az Egyházi Törvények I. tcz.-nek 84. §-a ugyanis kimondja, hogy „az egyes egyházkerületekből küldendő képviselők megválasztásának módját az illető egyházkerületek maguk határozzák meg, azonban a zsinatpresbiteri elvek épségbentartása melleit". Egyházkerületünk, eme törvényadta jogánál fogva, a legutóbbi zsinati választásnál úgy döntött, hogy az egyházkerület egyházközségei részéről küldendő 8 lelkészi és 8 vifági zsinati képviselőt szétosztotta a nyolcz egyházmegye közt s azok mindegyike 1 lelkészi és 1 világi képviselőre szavazott — az 1—1 póttag mellett. Egyházkerületünkben ez a -megoldás — hogy úgy mondjuk — önként kínálkozott a nyolcz egyházmegyének megfelelő 8 lelkészi és 8 világi képviselő mellett. Ugyancsak ezt a megoldási módot választotta a 17 lelkészi és 17 világi képviselőt küldő tiszántúli egyházkerület is. Itt a zsinati tagok száma meghaladta az egyházmegyék számát, így a nagyobb egyházmegyék 2 lelkészi és 2 világi képviselőt küldtek. A másik három egyházkerület azonban lajstromos szavazással választotta meg képviselőit: az egyes egyházkerületek minden gyülekezete együttesen szavazott küldendő lelkészi és világi zsinati tagokra, Már csak azért sem gondolhattak az egyházmegyénként való szavazásra, mert kevesebb volt zsinati képviselőik száma, mint egyházmegyéiké. Szerintünk ez az utóbbi: a lajstromos választási mód felel meg egyedül mind Egyházi Törvényeink szellemének, mind zsinatpresbiteri elveken nyugvó egyházalkotmányunknak. A zsinatot, mint egyházunk törvényhozó és legfőbb intézkedő szervét, az egyházunk egyetemét alkotó öt egyházkerület képviselői alkotják. Az I. tcz. 82. és 83. §§. szerint ugyanis a zsinati tagok egyfelől az egyházkerületek vezetőségét, másfelől az egyházkerületek gyülekezeteit, végül az egyházkerületek különböző fokú iskoláit képviselik. Ezekben a §-okban egy szó sincs az egyházmegyék képviseletéről, hanem csakis a kerületekéről. A gyülekezetek ennélfogva nem választhatnak egyházmegyéik számára képviselőket. Ez egyfelől azért eshetik erős kifogás alá, mert a kiket csupán egyházmegyéjük gyülekezetei választanak meg, azok nem képviselhetik a többi egyházmegyéket is magábafoglaló egyházkerületet. Még súlyosabb kifogás alá esik azonban az a körülmény, hogy ilyen módon az egyes gyülekezetek, minden jogalap nélkül és a zsinatpresbiteri elv határozott sérelmére, megfosztatnak attól, hogy az egyházkerület összes zsinati képviselőinek választására befolyást gyakoroljanak. Ennék sérelmes és tarthatatlan volta világosan kitűnik abból is, hogy az egyházkerületi közgyűlésnek választással betöltendő tisztségeire sem egyházmegyénként, hanem a maguk összeségében szavaznak gyülekezeteink. (Pedig milyen jól el lehetne osztani pl. a 16