Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-20 / 8. szám

növelte az egyház vagyonát. Legelőször a szívéhez any­nyira hozzánőtt iskolára gondolt: megépíttette a má­sodik tantermet, azután a csonkatornyú, zsindelytetős templomot varázsolta újjá. Csak a mikor iskolával, temp­lommal rendbe jött, akkor gondolt önmagára, akkor építtetett a templom ajtaja elő;t álló százados, roskatag parasztház helyébe modern új épületet. A templomudvart átalakíttatta gyönyörű virágos [kertté. Míg annyi gyüle­kezetünk sokszor könnyelműen átadta az államnak is­koláját, később még a harmadik tantermet is fölépítette, mert — miként a nagykőrösi ref. tanítótestületnek írta — az volt a szent meggyőződése, hogy „papi hivatást betölteni csak jó iskola mellett lehet, mert hiábavaló minden prédikálás ós cura pastoralis, ha az iskola mű­velt, fogékonnyá tett szíveket nem készít elő. Csak együtt, egy szívvel, egy lélekkel folytatott munkánkon lehet áldás." Arany szavak ! Vajha minden leendő lelki­pásztorunk, tanítónk szívébe be lehetne vésnünk ! Családalapításra csak későn szánta rá magát. „A palánkon röpült át hozzá a galamb a szomszédból." Ezen a téren is a családi tradicziókat követte: édes apja mir.daháromszor kath. leányt vett el, a fivére is, ő is. Mindből jó kálvinista asszonyt formáltak. Igazi boldogság honolt az ő fészkükben is. Ebben is minta­képe lett gyülekezeténél*, melyről büszke örömmel mond­hatta el jubileumán, hogy egyikük sem él vadházasság­ban. Szeretetüket egj gyermekkel áldotta meg az Isten. Persze, a kis Ferkó is papnak készül . . . Tekintélyét a nagy róm. kath. egyházzal és annak papjaival szemben is fönn tudta mindvégig tartani, pedig — jó pásztorhoz illően — féltő gonddal őrizte nyáját a ragadozó farkasoktól. A békés lelkű Koncz Menyhért helyébe új plébános jött. Áttérítették egy kis pénzzel az első, a második, a harmadik földhöz ragadt kálvinistát. Simon Ferencz megtalálta az orvosságot. Megüzente az új kollégájának, hogy eddig egyik se vágta a sarlóját a másik vetésébe. Ha erre vállalkozik, ő is megteszi a magáét. Van két vagyonos, gyermektelen kálvinista család. Ezek hajlandóak egész vagyonukat arra áldozni, hogy rossz pápistákat vásároljanak rajta! A plébános látta, hogy emberére akadt s — 25 éves jubileumán már ő vezette hozzá a róm. kath. papság küldöttségét a paró­chiára s a banketten lelkes szavakkal ünnepelte „mint a valláserkölcsi nevelésben jeles, hithű munkatársát'1 . így tudta megőrizni Simon Ferencz a maga nyáját a nélkül, hogy oktalan dühvel támadta volna a többi fele­kezeteket. Hívei csodás szeretettel csüggtek rajta. Negyed­százados jubileuma alkalmával szeretetüknek mindenféle jelével elhalmozták. Öt a sok szeretet nem kábította el: azt a szeretetet mindjárt kamatoztatta egyháza jövőjének biztosítása érdekében. A szeretet megnyilatkozás ünnepé­lyes perczeiben évi 290 K-ás összeget szavaztat meg gyülekezeti tartaléktőkére, melyet a sajátjából 400 K ra egészít ki évről-évre, „a míg jászberényi pap lesz, illetve a míg él, mert reá nézve ez a két határidő egy". A két határidő csakugyan egy lett, de — fájdalom — nagyon rövid lett: mindössze negyedfél év. Áldott jó szívét, a melyben szerettein és gyülekezetének minden egyes tagján kívül egyházmegyéje, kerülete, egyetemes egyházunk minden igaz ügye számára tudott helyet szo­rítani, kikezdte a súlyos betegség. A hatalmas ember szemünk láttára kezdett halványodni, összeesni... Se­gítőtársat kért. Sajnos, éveken át nem kapott. Nagyobb szüksége lett volna rá, mint sokaknak. Nem követelőd­zött, nem zajongott: megfogyatkozott erővel, de ép oly lelkiismerettel végezte tovább sokirányú terhes munká­ját. E sorok írója is ment néki néhányszor segíteni, mikor közbe ágybadőlt. Mikor újból fölkelt, hiába kér­tük, hogy kímélje magát, ép oly lelkiismeretesen járt továbbra is a távoli tanyákra hittant tanítani, temetni, a kemény téli időben is, ép úgy prédikált vasárnapon­kint a délelőtti és délutáni istentiszteleteken kívül a katonáknak, a raboknak, ép úgy tanította továbbra is a vallástant a gimnáziumban, a polgári leányiskolában, ép úgy rendezte a Kálvin-estélyeket, ép fily csodás rend uralkodott továbbra is lelkészi hivatalában, a, templom, az iskola körül, ép oly fáradhatatlanul buzgólkodott a kecskeméti egyházmegye lelkészegyesülete élén, a kerü­leti bizottságokban és közgyűléseken. Az egyházigaz­gatás terén kevés szakavatottabb lelkészünk volt nálánál. A sok hivatásos jogásszal szemben kevesen képviselték még a jogi tudás terén oly nagy súllyal lelkészi karun­kat, mint ő. Igazi, önmagát fölemésztő gyertyaszál volt. A gyer­tyaszál utolsó föllobogásai is hatalmas, erős fényt lövői­tek sokak, nagyon sokak szívébe. A legutóbbi kerületi gyűléseken a hazaáruló hadseregszállítókat bélyegezte meg hazáját mélységesen szerető lelke. Halála előtt még néhány nappal czikket ír lapunkba a felsőireghi esetről a tiszta kálvinista meggyőződés megvédelmezésére. S meg­szakadni készülő imádságos nagy szíve imádságokat dik­tál néki a harczba, a halálba induló katonák számára. 0 tud nékik igazi imádságokat írni, hisz o is a halál ösvényén jár ... Mint a legenda hőse, a ki, a mikor át­gázol rajta a nyomában rohanó tömeg, megragadja szívét és magasra emeli, hogy annak fénye mellett törjön előbbre a csapat, ő is kiönti Ura szerelmével csordultig megtelt szívót háromszázezer küzdő, vérző, halálba induló kato­nánk számára. így világít a deczember 14-én délután szép csöndben utolsót dobbanó, a jászberényi boros­tyánnal telisteli futtatott temetőben nyugvó szíve továbbra is és áraszt meleget, erőt százezrek szívébe továbbra is — egész a nagy diadalomig! Kell-e ennél szebb lelkipásztori élet, kell-e ennél szebb vég? A kerület is oda tette utólag pálmáját a hantokra. Ha a szive idő előtt meg nem gyöngült volna, bizonyára még nagyobb pálma is jutott volna néki osz­tályrészül. így csak odafönn nyerhette el a legdicsőbb, a legértékesebb pálmát Urától, kinek kevés hűségesebb szolgája volt nálánál! Dr. K. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom