Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-17 / 51. szám

Magyar államvasutak hivatalnoka, a másik pedig a katonai szolgálat alól is mentesítve van, anyagi haszonért, vagy perverz hajlandóságaik kielégítése végett elkövettek. A hatás kedvéért, nem elégedve meg a nyomtatott szó erejével, a rajzokkal való ábrázoláshoz is fordulnak. A lapnak egész iránya, mondja az ítélet, főleg a buja érzelmek felkeltésének a czéljait szolgálja. Megegyeztethető-e ily szennyes nyomtatványok terjesztése a Magyar államvasutak révén, jogilag érvényes-e olyan szerződés, mely erkölcstelen törekvések előmozdítására irányul? A közerkölcsök szempontjából nem volna érdektelen annak felderítése, mily erők közreműködésének eredménye az, hogy ez eladásokra nézve a Magyar államvasút szerződést kötött s azok a nagyközönség szemeláttára éveken át szinte háboríttatlanul folyhattak, sőt folynak ma is tovább ? . Úgy hisszük azonban, hogy ma, a mikor az állam jóformán mindent irányít, intéz és igazgat, tehát mindenért felelős, e helyzeten sürgősen változtatni, már csak a külföldi, oly nagyra tartott megítélés szempontjából is, sürgősen szükséges. Mily emlékeket visz magával a szövetséges államok hadi ereje, ha azt látja, hogy nálunk egyeseknek nyereségvágyával szemben az állam lemond arról, hogy védje a saját erkölcsi alapjait. Ezek megfontolásával annak kijelentése mellett, hogy a pornográfia kiirtására a nagyméltóságú igazságügyi miniszter urat is felkérjük és társadalmi uton a közvélemény megnyerésére és felvilágosítására mindent megteszünk, tisztelettel kérjük nagyméltóságodat, hogy n jelzett lapoknak és hasonló irányú nyomtatványoknak a Magyar államvasutaknál való, a tisztes érzelmeket mélyen sértő s az állam hivatásával meg nem egyeztethető eladását sürgősen betiltani kegyeskedjék. HOGYAN SZERVEZZÜK AZ EGYHÁZI HIVATALNOKOK BETEGSEGÉLY ZŐINTÉZETÉT? A „Lelkészeink és tanítóink betegsegélyezése" cz. ezikkünk nyomán lelkészi, tanítói, úgyszintén hivatalos egyházi testületeink jórésze foglalkozott ezzel a nagyfontosságú kérdéssel. A minden oldalról megnyilatkozó meleg rokonszenv után itt az ideje, hogy körvonalazzuk és több oldalról elhangzó hozzászólások útján megállapítsuk azokat az alapelveket, a melyek mellett egyházi hivatalnokaink betegsegélyző-intézetét megvalósíthatjuk. Ezzel kapcsolatban a következő kérdések várnak feleletre: 1. Kik legyenek a tagjai? 2. Mily esetekre terjedjen ki a segélyezés? 3. Mily mérvű legyen a segélyezés ? 4. Milyen díjak terheljék a tagokat és a fönntartó testületeket? 5. Hogyan és milyen szervezettel alakuljon meg? 6. Milyen irányban bővítheti a jövőben működési körét ? Lássuk ezeket a kérdéseket egyenkint. I. Kik legyenek a tagjai ? A magunk részéről föltétlenül a kötelező tagságnak vagyunk a hívei. Elsősorban azért, mert csakis ez nyújt biztos alapot, a melyre nyugodtan építhetjük jövendőbeli számításainkat. Másodsorban azért, mert minél több tagot vonunk be a létesítendő intézet körébe, annál kisebbek lesznek a fizetendő díjtótelek. A betegsegélyző-intózetet úgy tervezzük, hogy annak a) összes rendes-, vallástanító-, missziói-, segód-és helyettes lelkészeink, b) felekezeti tanintézeteink Öszszes rendes-, rendkívüli-, helyettes- és segéd-tanárai meg tanítói (óraadói nem), c) összes önálló énekvezéreink, ezenkívül cl) minden nyugdíjjogosultsággal bíró egyházi (konventi, egyházkerületi stb.) hivatalnokunk tagja lenne családjával: feleségével, kiskorú és keresetképtelen gyermekeivel együtt. A tagság — természetesen a fizetési kötelezettség fönntartása mellett — a nyugdíjbavonulással se szűnnék meg, sőt a lelkész-, tanár- és tanítóözvegyekre és árvákra is kihatna nyugdíjjogosultságuk egóöz tartamára. II. Mily esetekre terjedjen ki a segélyezés ? A betegsególyző-intézet a) betegség, b) születés, c) halálozás, d) baleset esetén nyújtana segélyt. A segélyezés legutóbbi esetét annyival inkább fölveheti programmjába az intézet, mert egyfelől az egyházi hivatalnokok körében aránylag nagyon ritkán fordul elő baleset, másfelől méltányos, hogy a legtöbb esetben saját hibájukon kívül szerencsétlenül járó kartársainkat ne engedjük családjaikkal együtt a nyomor karjaiba kerülni. III. Milyen mérvű legyen a segélyezés? 1. Betegség esetén. Az ország egész területén szétszórtan élő lelkészeinkre és tanítóinkra való tekintettel nem gondolhatunk arra, hogy a betegsegélyző-intézet orvosi szervezetet létesítsen, hanem csupán arra, hogy a) a helyi orvosok útján végzett gyógykezeltetésnek hivatalosan igazolt költségeit és a gyógyszerek árát megtérítse, b) súlyosabb esetekben azonban különleges gyógykezelésben is részesítse tagjait és azok családtagjait akár a fővárosban, akár valamely gyógy- vagy üdülőhelyen, fürdőben s az azzal kapcsolatos útiköltségeket is födözze. Az intézmény megizmosodása esetén az intézet maga rendezhet be betegei számára üdülőházat a Balaton mellett, a tenger partján, alkalmas erdős és hegyes vidéken, c) A betegség tartamára rendszeres pénzsegélyben csak azok a tagok részesülhetnek, a kiknek nincs állandó évi fizetése (így segédlelkészek, segédtanárok, segédtanítók) és élvezett járandóságaik időközben megszűntek. 2. Születés esetében minden gyermek után meghatározott segélyt utalványoz. 3. A tagok elhalálozása alkalmával meghatározott temetkezési segélyt ad az elhunyt hátramaradottainak, azok nem létében a temetést rendezőknek; a családtagok halálozása esetén pedig ugyancsak meghatározott öszszeggel járul az elhunyt feleség vagy gyermek temetési költségeihez. 4. Szolgálatkóptelenséget előidéző baleset esetén a) nyugdíjjogosultság hiányában bizonyos évi segélyt nyújt a tagnak, b) csonka nyugdíj mellett pedig bizonyos pótlókot nyújt. IV. Milyen díjak háruljanak a tagokra és a fönn-