Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-10 / 50. szám
örömről beszélni a régi, megöregedett tanítók, a kik tanítás közben mindannyiszor megfiatalodtak, valahányszor akár a templomban, akár az iskolában fejtegették az eszméket, a melyek őket eltölték ! Bármint legyen is a dolog, Farkas József olyanformán van a tanítással (ha mindjárt az Íróasztal mellett tanít is), mint az a nagy oktató, a ki magáról beszélvén, így szólott: „Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdethetem!" Tanító nemcsak hivatalból, hanem hivatásból, jókedvéből és elhívásából annak, a ki kiválasztotta, azután megigazította, hogy egy csak nemrégiben is mártír egyház szegény theologusainak s ezek körén túl másoknak is oktatója legyen, a kik reá hallgatnak. A ki Farkas Józsefet az iskolában kíséri figyelemmel, megismeri. De igazabban és közelebbről ismerkedik meg vele az, a ki őt íróasztala mellett is a megismerésre méltatja, a mikor gyöngyöző homlokát törülgeti, a mikor „Álmatlan szemei mécsekkel virradnak; Kizárja örömit a ragyogó napnak, Az áldást úgy terjeszti". A hatvanas években könyvei és az időszaki sajtó kötik hosszú időn át íróasztalához, 1870-től hovatovább az utóbbi. A hetvenes években a lapszerkesztés gondjait veszi magára. Farkas József kora viszonyainak, változásainak tanuja és éber megfigyelője, tisztán látja, hogy úgy közvetve az egyház, mint közvetlenül az akkori nemzedék értelmi, vallási, erkölcsi életének nemesebb irányban való terelése érdekében fokozottabb mértékben igénybe kell venni azt az erőt, a melyet a sajtó képvisel. Mostanában szőnyegen van a protestáns sajtó ügye , a, ki a mai idevonatkozó fejtegetéseket Farkas József hasonló nyilatkozataival összeveti, világosan látnia kell, hogy oda, a hova a ma emberei elértek, Farkas József eljutott ezelőt negyvenöt esztendővel. Ámde tévedne az, a ki azt gondolná, hogy maga az egykori professzor is valami vadonat új dologra gondol, a midőn magasabb érdekekből a nyomtató műhelyeknek segítségét az ediginél fokozottabb mértékben akarja igénybe venni s a mikor a szószék, az iskola mellé a sajtót is be akarja kapcsolni, hogy ilyen módon egyengesse a haladás útját. Szószék, iskola, sajtó. A régi századok magyarjai, a református egyház régi úgy világi, mint papi renden levő férfiai tudvalevőleg ugyancsak ismerték e három tényezőnek s ezek között a sajtónak jelentőségét, mert íme, nehéz időkben a templomokkal, iskolákkal egyidejűleg protestáns könyvnyomtató-műhelyek keletkeztek. Messzire vinne s tárgyunktól is eltérítene, ha nyomon követnők, hol és minő körülmények között kapcsolódott ki a három érintett tényező sorából a sajtó épen akkor, midőn jelentősége egyébként nagyobb növekedést nyert. A dologból ide annyi tartozik, hogy Farkas József egyike azoknak, a- kik belátták még idejekorán, ezelőtt csaknem félszázaddal, hogy a kapcsolatot helyre kell állítani: a sajtót vissza kell állítani a másik két tényező, a szószék és az iskola mellé. A mint íróasztala mellett ül s tolla gyorsan síklik a papiron tova, a mint a sorok megszaporodnak, lassankint kibontakoznak a gondolatok, a melyek elméjében e tárgyat illetőleg megérlelődtek. „A nevelés terén, írja 1871-ben, egészen új nézetek, viszonyok emelkedtek érvényre. A társadalmi életnek mások az érdekei, mások a követelményei, mint hajdan valának. Ujulás, változás mindenfelé." Azután kifejti, hogy a régi eszközök elégtelenek. Mi is az egyház feladata? Oda kell emelnie gyermekeit, hogy jogaikkal élni és viszont az ezekkel járó kötelességeket emberül viselni képesek legyenek. „Hasztalan, úgymond, minden szabadság, hasztalan a legszebb alkotmány is, ha a haza fiai jogaikkal élni nem tudnak s nem él lelkükben a kötelességnek érzete. A többihez mint egyenrangú tényezőt be kell kapcsolni (jobban mondva, újra be kell kapcsolni) a sajtót, az irodalmat, mely „feladatául tekintse... hogy népünk értelmi, vallásos, erkölcsi élete és tettereje az újabb kor kívánalmaihoz képest fejlesztessék, hogy nemzetünk egyetemes, Összhangzatos művelődése lehetőleg előmozdíttassék." Ma ezek és az ezekhez hasonló ideák, hogy úgy mondjuk, benne vannak a levegőben s az egykori professzor írásaival foglalkozván, Önkéntelenül is előtérbe jut az a tény, hogy ő e gondolatnak kifejezést adott valamikor régen, sőt többet tett: fogyatékos eszközeivel, de egész erejével beleveté magát a munkába, hogy az ige testet öltsön. A gondolat üdvös mivolta egészen betölti lelkét s odaköti íróasztalához. Idevonatkozó munkássága, mint említők, jellemző oldaláról világítja meg intézetünk b. e. tanárát. A Prot, Egylet támogatása mellett lapot alapít (tanártársával, Kovács Alberttel együtt). A lapnak a czíme : „Keresztyén Család". Már a czím is kifejezi, mit akar voltaképen : keresztyén családot, jobban mondva keresztyén családokat, sok-sok ezer családot. Miért családot? Magától értetődik, de azért megmondja: Azért, mert „a családból veszik eredetüket a nemzet működésének, boldogságának gyökérszálai." A családon alapszik a társadalom élete, ez az emelkedés, a megújhodás kiindulópontja. A közvetlen czél a család, a közvetett az egyháznak, az áldozatkészség, a keresztyén erények hirdetőjének a megszilárdítása. Nagy dolog! A professzor néhányad magával pennájára támaszkodva megpróbálja A dolog úgy áll, hogy a nép sokat olvas, olvas sok rémes mesét, boszorkányok stb. csudás, ügyetlen elbeszéléseit, a ponyvairodalom sokféle silányságait. Nem művelne-é jó dolgot az, a ki ezek helyett szívet, lelket nemesítő kis elbeszéléseket, épületes történeti események leírását, tanúságot nyújtó kis értekezéseket ad a családok kezébe ? Farkas József erre vállalkozik s megelégszik az áttörés munkájával. Munkába veti magát, szerényen, vidáman. Szerényen, vidáman és türelemmel, mert sok nagy dolog fordul meg azon, hogy mennyit tudsz tűrni. Jutalom? Előhaladás? Semmi nyoma annak, hogy Farkas József valaha ilyesmire pá-