Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-26 / 48. szám

nak is, ha kerékbe törnek is, megnevezem a három tánczost: Biczó Pál tanácsbíró úr volt az egyik, generális nótárius Takács József a másik, a harmadik pedig . . . 110 de ezt nem tanácsos leleplezni, mert ez ma nagyhatalom — öspörös." Farkas József tanítványai körében elt; nemcsak akkor volt theologusai közelében, a mikor óráit „leadta", hanem máskor is, a napnak minden órájában ott abban a régi házban, sőt azonkívül is. Fiatalabb éveiben, a mikor sétái nem szorítkoztak a Duna partjára, a mikor nagy mozgásokat tett, fölcsípett egy-egy ifjút, megjárkáltatta, vidám derültséggel beszélvén a múltról, jelenről, ki-kitért ügyes-bajos dolgaira a sétáló bajtársnak is. Öreg uraknak öregbetűs levelei ezekről a sétákról is megemlékeznek s e sorokból is kiérzik a kegyelet. „Hosszú sétákra elhívott bennünket és nyájas modorával nekünk örömet szerzett, írják a gyúrói eklézsiáböl. Kedvesen emlékezem most is lelkületének derült voltára, vidámító, humoros elbeszéléseire . . . Ilyenkor szokta beadni a keserű labdacsokat s a mikor látta a fájdalmakat, megszánt s nyájas szemének áldott tekintetével megsimogatta bűnbánó lelkünket." Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. Református katonák lapja.* Hosszú útra indult kicsiny falujából Kocsis Kovács Péter meg százezer társa. Az ő életének eddigelé olyan egyszerű volt a története. Az otthon, hol született, a szomszédok, az iskola, az atyai föld, mihez szívével, lelkével hozzánőtt, azután a falu legszebb lánya, — majd kicsiny családja képezték eddig történetének egyes fejezeteit, A mikor vasárnaponkint olyan keresetlen, művészi formákat nem áhító hittel csendült fel ajkain a „Te benned bíztunk . . .", az ő történetébe akkor került belé valami egyetemes, titkos — kiket ő nem is ismert, milliónyi lelket feszítő —, tettre hajtó, megerősítő, biztató isteni ajándék és békesség. A nélkül, hogy talán tudta volna, az ő kicsiny története így titkon összekapcsolódott Isten gyermekei közösségének nagy történetével. Mint az atyai föld, mikor nemzedékről nemzedékre verítékkel, munkával és sok törődéssel hozzánőttek, drága örökség volt neki kálvinista hite. Az apák lelkét ez tette erőssé, ez hatotta át az ő otthonát. Ezt az otthont, minek képe lelküket tükrözi vissza: hagyták ott Kocsis Kovács Péter és százezer társa. A lövészárokban ez a kép jelenik meg szemei előtt. Otthona történetét újra megéli. Eljut egészen odáig, a hol az ő története kapcsolódik a mostani napok világ* Bizonyára figyelemre ős mielőbbi megvalósításra méltó eszme, a melyre nem mondhatunk mást, mint ezt: debuisset pridem j De egy ilyen czímtí és czélú lap még a háború után is hathatós eszköze lehetne a katonák lelkigondozásának, a mely eddig anynyira el volt hanyagolva. történelméhez. Neki fegyvert kellett fogni, ölni, rohamozni. Védi az atyai rögöt, az otthon küszöbét, gyermekei álmát és imáit. Talán úgy látja néha, mintha a „Deckung" az ő küszöbe előtt kígyózna el. hogy agyon, fojtsa az övéire törő hiénákat . . . Ha az ő papja leülne most mellé a lövészárokba, nem prédikálni, keztyűvel palástban, hanem éhesen, sárosan, övéit féltve, de „nagy hittel bizakodva" — oh, akkor minden szava egy imádság volna, Az ő otthonáról, az ő világáról elmélkedve meglátná Isten útjait Kocsis Kovács Péter és sok ezer társa. Az ő otthona történetéből kiindulva megérthetné most, a bibliás lelkű Nagyságos Fejedelmet, azután az ő kálvinista egyháza történetét. Istennek „magyar hitet" valló szolgái mit tettek, mit szenvedtek. Megértené azt, a mit örökségképen kapott s a mit otthonába öntudatlanul beépített . . . * A magyarországi református egyház egyeteme, mikor vallásos iratokkal látja el a betegágyon vagy tábortűz mellett elmélkedő és imádkozó katonát, a saját vitális érdekeire való tekintetből, de mindenekfölött azért, hogy teljesítse isteni misszióját, ne tegye ezt kidolgozott terv és öntudatos irányítás nélkül. Katonáink a legnagyobb örömmel olyasnak. Ez tény. Az évekre nyúló táborozás, hónapokig tartó kórházi élet alatt az éhező lélek mohóságával kapnak azon, a mi olvasni való. Jutnak kezökbe kitűnően szerkesztett napilapok s emellett olykor-olykor inkább kenettel megírt, mintsem építő iratok. Az Est meghódította magának az országot, minden katonát, mert kezébe vette a proletárok és ügyefogyottak dolgát. Ha valamikor, úgy most van alkalma az egyháznak, hogy újra meghódítsa liiveit; megnyervén azokat Isten ügye, az Igazak, Szentek, Hivők ügyének hű katonáiul. A katonák vallásos irattal való ellátásának legyen a tengelye kálvinista hitünk tartalmának kifejtése s azután tegyük közös kinccsé a mi magyar református egyházunk, nagy férfiaink történetében rejlő erőket. Ismétlem, nem prédikáczió, nem „háborúról való elmélkedés" vagy „szerdára , és péntekre" megírt imák kellenek, hanem leülve Kocsis Kovács Péter mellé a lövészárokba vagy betegágyra, érezve övéiért dobogó szíve minden lüktetését, égvén az ő agyát feszítő, megülő, emésztő láztól, megosztva minden nyomorúságot —mondom: ígyen születő bizonyságtételekre van szükség, mikben ragyogjon a kálvinista öntudat, váljon életté a mult. Apáink és nagyjaink lázas ajkakkal elmondott imáit akarjuk imádkozni, hogy jöjjön az Úr segítségére a mi hitetlenségünknek. Hitünk tartalma kell nekünk és multunk erői, mert hitben szegények és erőtlenek vagyunk. Hogy az ily irányban segítő munka szervezett legyen, meg kell, hogy szülessen a „Református Katonák Lapja". Megjelenve havonta egyszer vagy kétszer 4—8 oldal terjedelemben — egyelőre —. czirka 10,000 példányban, egyházunknak nagy szolgálatot tenne s a mi a fő, katonáinknak az evangéliumot vinné, úgy mint az hússá és vérré vált apáink lelkében. A szerkesztő-bizottságba tömörülnie kell