Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-26 / 48. szám
zizegését is csak az eolhárfa érzékeny húrjai tudják fölfogni és visszaadni. A bibliafordításhoz nem elég sok tudás; nem elég egy munkában eltöltött élet solf-sok eredménye sem: ezek talán elégségesek a gyümölcs „gondos ápolásárade megértetésére már nem! Ehhez az imádság vizében gyakorta megfürdő hívő lélek nagy alázatossága kell. Ez a titokzatos erejű gyümölcsöző meleg napsugár! Az Isten igéjének a hirdetéséhez is sok alázatosság kell, hát még ahhoz, hogy valaki az egész Újtestamentumot új fordításban adja népünk százezreinek kezébe s azok az ő lelkén keresztül liallják meg Isten öröniizenetét. S ha azt valljuk, hogy senkise mehet föl a szószékbe a nélkül, hogy elfogódottság ne venne rajta erőt és ne kérné Isten segedelmét, mennyivel inkább elvárhatjuk ezt egy bibliafordítótól! -S mivel ezt a lelket nem érezzük ki Masznyik soraiból, félünk, hogy fordítása — sem első, sem kilátásba helyezett második kiadásában — nemcsak a mának, de a holnapnak se lesz a Bibliája! Végtelenül sajnáljuk, hogy a különben részünkről is oly nagyrabecsült kartársunk vállalkozásáról mindezeket el kellett mondanunk és mondandóinkat nem öntliettük olyan édes labdacsokba, mint a B. H. főszerkesztője, a ki laikusoktól valóban szokatlan tapintattal és érzékkel szólt ehhez a kérdéshez. Nem holmi beteges kegyeskedés, hanem „a Lélek vitt és kényszerítettu minket is erre. Idézett leveléből és felszólításából ugyanis azt kellett kiéreznünk, hogy elfeledte a modern élet porától nem egészen ment saruit leoldani, mielőtt a legszentebb helyre lépett s Isten örömizenetének hivatásos tolmácsa kívánt lenni száz- és százezer magyar lélek számára! Ezt — bármennyire fájlaljuk — nem hagyhattuk szó nélkül. Dr. K. I. EGY-KÉT SZÓ A PROTESTÁNS SAJTÓRÓL. — Reflexiók dr. Gesztelyi Nagy László czikkéhez. — A magyar protestáns világ öntudata ébredezni kezd s valósággal reneszánszát akarja előkészíteni a magyar református egyház is. Csak az a kérdés: van-e elég aczél ereje újjászületéséhez? Mert az kétségtelen, hogy jófejű, modern harczi bárdok forgatására tudással fölkészült emberei vannak bőven. Egyelőre örvendetes az is, ha meggyőződünk arról, hogy reneszánszunkat elszántan — akarjuk. Ha meggyőződünk arról, hogy a mai sokmindenakarás nemcsak ünnepi felbuzdulása az egyházmegyék ós egyházkerületek papi és világi rendből alkotott vezérlő testületeinek, hanem az egyházmegyék ós egyházkerületek gyűléseiből kizengő szónokiások és kihömpölygő határozatok az élet fogaskerekébe akarnak logikus határozottsággal belekapaszkodni, hogy — belőlük is élet fakadjon. Még pedig protestáns élet! Mindenesetre jó jel, hogy szinte sóvárgó akarással akarja ma már minden valamit jelentő protestáns alakulás, testület — kisebb ós nagyobb egyaránt — a protestáns egyetemes sajtót. Azaz, a minden protestáns magyarnak szerkesztett — lapokat. Valóban az egyetemes sajtó — természetesen a legmagasabb színvonalon dolgozó, küzdő, harczoló sajtó — ma a szellemi élet modern közlekedési eszköze. Az egyetemes protestáns sajtó lehet csak a mi protestáns szellemi életünknek gépkocsija és repülőgépje, a melyre fel kell szállanunk, ha nem akarunk lemaradni az élet könyörtelen versenyében. Valóban, nemes irígykedéssel, nagyszerű versengésre ingerlő felbuzdulással nézhetünk a katholikusok egyre magasabb erkölcsi, irodalmi, kritikai és politikai színvonalra emelkedett „Alkotmány"-ára, a minden szépirodalmi lappal bízvást versenyezhető „Elef-ére, a bámulatos virtuóz művészettel szerkesztett „Zászlónk"-jára, a diszkrét, minden rezdülésében irodalmi és művészi ízlést árasztó „Nagyasszonyuk"-jára. 0h; nem évekkel, hanem évtizedekkel előztek meg bennünket a katholikusok. Mi gyalogösvényeken bodor lustöt eregetve, régi nótákat fütyörészve kutyagolunk ma is az apostolok tisztes lovain, a modern szellemi élet káprázatos világában, míg a katholikusok gyorsvonatok sebességét megszégyenítő automobilokkal száguldanak el mellettünk, szédítő repülőgépeken röpködnek felettünk s mi, jámbor gyalogjárók, sóhajtozva nézünk a gyalogúiról utánuk. Legfeljebb bánatunkban búzavirágot tűzünk kalapunk mellé. Ez is valami. De ez így mégse maradhat tovább. Egyetemes protestáns sajtót kell teremteni, a hová le kell kötni a protestáns írók nagy talentumú táborát. Tudjuk meg, hogy Szemere György, Farkas Imre, Lampérth Géza, Lőrinczy György, Oláh Gábor, Bodor Aladár, Gyóni Géza, P. Ábrahám Ernő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Móricz Pál, Madai Gyula, Muraközy Gyula, Milot.ay István, Tóth Árpád s ki tudná őket hirtelen sorra számba venni, ma mind, mind — fiatalok és idősebbek egyaránt — illő keretekben szóhoz nem juthatnak, mint protestáns. írók. A Protestáns Szemle Ravasz László kezében már súlyos és éles szekercze. Elől jár. Irtja az irdatlan erdőt. 0 már a modern újságírói toll minden ékességével vívja nenies s magas színvonalon sistergő, gyönyörű, izgató, tanító, buzdító harczait. Még több világi erőt kötözzön maga mellé; még több színt szőj jön a lap lelki szőnyegébe s minden intelligens protestáns ember nélkülözhetetlen folyóiratja lesz e lap. (No, reklám is kell hozzá, természetesen ! Modern reklám !) Csak most meg ne bénítsa valahogy a protestáns szegénység Ravasz színvonalas munkáját. A papirdrágaság és a háború rá ne kényszerítse — a takarékosságra. Csak most kitartani! Nincs pénz ?! Erre lenni kell pénznek! A ki ezt nem érti meg; álljon félre a protestáns teremtés útjából!