Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-30 / 5. szám

korszakában, behívja őket a hazafiassággal épenséggel nem vádolható, az osztrák püspökök bécsi értekezletén már 1849-ben résztvevő Szcitovszky herczegprímás, miért kérték ehhez az uralkodó engedélyét? „Az 1853-iki visszatelepedéshez — írja bb. — a jezsuiták igenis kikérték és megkapták a külön királyi beleegyezést/' (Hogyan lehetett ez királyi, hiszen a pro­testánsok számára is cs. kir. nyílt parancsot adtak ki?) Lássuk csak, hogyan áll ezeknek az abszolutizmus ideje alatt kiadott rendeleteknek a jogi hatálya? Az új uralkodó az 1790: III. t.-cz.-ben kötelezőleg előírt hat hónap elteltével se koronáztatta meg magát. Ennek jogi következményéről hadd szóljon helyettünk a budapesti tud. egyetemnek felekezeti elfogultsággal bb.-ék részéről se vádolható róm. kath. közjogtanára, Kmety Károly: „Az 1849-ben bekövetkezett abszolút kormányzat idejé­ben kiadott kormány (császári, miniszteri, helytartósági) rendeletek . . . ugyan eredeti alkotóik hatalmának állam­jogellenessége miatt nem képezhetnek magyar jogforrást, de közülük számosan ily minőséget nyertek az alkot­mányos jogalkotó tényezők később bekövetkezett hozzájáru­lása folytán(A magyar közjog kézikönyve 1900., 32. 1.) Tehát csak számosan, de nem mindnyájan! Hogy csak a róm. kath. egyháznál maradjunk, csupán néhány esetet említünk. Nem történt ez meg — többek közt — a jus placetit eltörlő, az 1850-iki pátens hatályát Magyar­országra is kiterjesztő s a róm. kath. egyháznak a magyar közjog rovására roppant szabadalmakat biztosító 1855-iki konkordátummal sem. Hasonlóképen nem szen­tesített a törvényhozás az alkotmányos korszak helyre­álltával számos rendeletet, melyek a protestánsok zak­latására és az ország rekatholizálására adattak ki mind­járt az abszolutizmus elején, így a kath. ünnepek meg­tartására, a protestánsoknál a püspöki czím használatára, a vegyes házasságokra, áttérésekre stb. vonatkozólag kiadottakat. Tehát nem áll &&.-nak az az állítása, hogy „a kiegyezés alkalmával összegyűlt országgyűlés őfel­ségének összes, az abszolutizmus idején foganatosított intézkedéseit utólag helyben hagyta és alkotmányosította." Nincs tudomásunk arról sem, hogy a jezsuita-rend újból való letelepedéséről szóló, 1852 deczember 15-én kelt uralkodói engedélyt a magyar törvényhozás alkotmányos erőre emelte volna. Dr. K. 1. (Folyt, köv.) A MI ÜGYÜNK. Lelkészi Konferencziánk. Feledhetetlen négy napunk volt január 18—21-ig! Mikor a konferenczia eszméje fölmerült, többek lelkén erőt vett a kétség: a nagy drágaság közepette, mely rémes súllyal nehezedik lelkészeinkre is, meg a nehéz utazási viszonyok mellett lesz-e elég résztvevő ? Hát leszünk 20—25-en! Még így is meg kell tartanunk ezt a konferencziát ezekben a nehéz időkben! — biztatgat­tuk egymást. Szorongó érzéssel lestük a jelentkezőket. Hogy megörvendtünk az elsőknek. Nagyobbára messzibb vidékekről valók voltak. Ez jó jel — mondogattuk. Azután jött a többi. Már 20-an, már 25-en, már 30-an vannak. No, már vannak annyian, a mennyire számítottunk! S még mindig jönnek az újabb jelentkezők s még gyor­sabb egymásutánban Már 40 en, már ötvenen vannak — ujságoljuk egymásnak örömmel. Azt hittük, itt már csak megáll a szám. De nem: még mindig jönnek. Már a 60-at, a 65 öt is eléri a számuk az előadókon kívül. Azt hittük, csak a fiatalabbja mer vállalkozni ezekben a rossz időkben a nehéz útra. De a tisztes öregek is szinte versenyre kelnek a fiatal kollégákkal. — így szé­gyenítette meg Isten a kishitűségiinket! S a kik ígérkeztek, egy-kettő kivételével el is jöt­tek. Pedig többen napokig utaztak. Az elmaradók helyett pedig háromszor-négyszer annyian jöttek, a kik nem is jelentkeztek. Már 17-én este egészen benépesült a theo­lógia és az internátus az „öreg diákokkal". Igazi öröm volt őket látni, a mint ott sürgölődtek, forgolódtak a fiatal theológusok közt. Ok is boldogoknak érezték ma­gukat, hogy néhány napra újra diákok lehettek . . . 18-án már kora reggel gyülekeztünk a díszterem előcsarnokában. Örömmel üdvözöltük az ország külön­böző tájai felől jötteket. Majdnem mind hozott magával szívélyes üdvözleteket az otthonmaradóktól, a kik szintén el szerettek volna jönni. Attól kezdve napról napra mind jobban eggyéforrt ez a kis tábor. Láttunk már nagyobb, hatalmasabb táborokat is, de lelkesebbet, kitartóbbat még nem ! Olyan gyűlést is már sokat láttunk, a melyik­nek a kezdetén sokan, nagyon sokan voltak, de olyat még egyet sem, a melyiknek a végén épannyian, vagy talán még többen voltak, mint az elején. Ez a mi gyű­lésünk ilyen volt! Csak az távozott el hamarabb, a kit a kötelesség múlhatatlanul hazahívott. A többi rendiilet lenül kitartott: öregek, ifjak egyaránt. Láttunk ott püspö­köket, öreg espereseket, a kik az összejöveteleken reg­geltől estig ott ültek — nemcsak az első, nemcsak a második, hanem a többi napokon is! Pedig nem kis munka volt '/2 9-től l-ig és 5-tŐl 8-ig, tehát nyolczadfólóra hosszat hallgatni az egymást rövid szünetekkel fölváltó előadásokat, vitákat. A figye­lem nem lankadt. Az előadók gondoskodtak róla, hogy ne is lankadjon. Mindenki tudásának a legjavát adta. Valóban szépen kidolgozott és súlyos előadásokat halK hattunk. Mindjárt az első délelőtt fölmerült a vágy, hogy nem szabad elveszni hagyni ezeket az értékes előadá­sokat ; nem elég, hogy egy lelkes gárda figyelemmel hallgatta, jegyzeteket készített róluk: ki is kell adni Őket. Ez a vágy egyre hangosabb lett és a konferenczia végén valóságos közóhajjá lett, a mely előtt Szövetsé­günk vezetősége is meghajlik, bár nem kis anyagi áldo­zatot jelent 28 terjedelmes előadás és beszéd kinyoma­tása, a kapcsolatos hozzászólások kivonatos közlésével együtt. A programmot mindvégig a legpontosabban meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom