Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-30 / 5. szám

is, a kik onnan visszatérnek. Várjuk őket gondoskodó, életújító, megsegítő szeretettel! De ez csak úgy lesz lehetséges, ha az egyház úgy áll előttük, mint a ki szívén viseli gyermekeinek minden testi és lelki baját és egyedül Isten tetszését keresve odaáll elsősorban azok mellé, a kik töredezett nádszálhoz és pislogó gyertyabélhez hasonlatosak. Kell igazi szocziális érzés, lelkiismeret, felelősségérzet ; kell ébredés, szövetkezés és lesz a mi egyházunk körében is Istennek és embereknek tetsző szocziális munkásság! p. „PROTESTÁNS TÁMADÁS A JEZSUITÁK ELLEN." — Válasz a „Magyar Kulturá"-nak. — A magyarországi jezsuiták lapjának, a „Magyar Kulturá"-nak január 20-iki száma a „Kard és paizs" rovatban, „Protestáns támadás a jezsuiták ellen" czímű hosszabb czikkben válaszol a Lapnnk 2-ik számában megjelent „Állami ajándék a jezsuitáknak" czímű czikkünkre. A válasz bizonyos fölényeskedő modorral és alaptalan vádakkal fűszerezve támadja teljesen tárgyilagos hangú fejtegetéseinket. Lapunk, a mióta a türelmetlenebb szellem lett úrrá a Vatikánban, sokszor emelte föl tiltakozó szavát az ott napvilágot látott rendeletek, nyilatkozatok ellen. Mindazokban a tanulmányainkban és czikkeinkben, a melyeket ezek ellen írtunk, épúgy, mint más vitáinkban is, mindenkor teljes mértékben megőriztük a tárgyilagos hangot. Ez ellen a szigorúan tárgyilagos hang ellen — már csak a Lapunk színvonala iránt tartozó kötelességből is — akkor sem vétettünk, a mikor legutóbb egyik, a róm. kath. papsághoz elég közel álló budapesti napilap közleménye nyomán szóvátettük azt, hogy a volt kultuszminiszter 700,000 K-val járult a pécsi második róm. kath. főgimnázium építési költségeihez, a melynek a vezetését a pécsi püspök a jezsuitákra bízta, bb., alkalmasint a „Magyar Kultura" felelős szerkesztője, Bangha Béla, mégis jónak látja ezt a czikkünket „sértő" modorúnak, „felszisszenés"-nek, „modortalan"-nak, „legtürelmetlenebb kirohanásának, „hóbortos ötletű"-nek minősíteni. Jónak látja ezzel kapcsolatban a magyar protestántizmust is megtámadni: azt „a magyarság egységét fölöslegesen megbontónak" s „annyi véres polgárháborút és fejetlenséget okozó idegen" áramlatnak minősíteni. Még ilyen válasz után sem akarjuk követni a felelős szerkesztőt a hangnemben. A kinek igaza van, az a higgadt érveléssel is megelégszik: gorombáskodásra csak annak van szüksége, a ki érzi, hogy nagyon szűkiben van az argumentumoknak. Miről is van szó ? Arról, hogy Pécsett, ebben a kis városban, a püspök még egy róm. kath. gimnáziumot építtetett. Azt mondtuk a múltkor és azt mondjuk most is: „Ha a pécsi püspöknek nem elég, hogy az ő székhelyén csak egy szerzetesi gimnázium működik, ám állítson és tartson fönn busás püspöki jövedelméből még egyet. Ehhez nem lehet semmi szavunk. De ahhoz már igenis van szavunk, hogy erre a fényűzésre a kultuszkormány is adjon csaknem háromnegyedmillió koronát az állam, tehát mindannyiunk pénzéből!" A „Magyar Kultura" a Pécsről származó és lapunkban szószerint közzétett híradással szemben azt állítja, hogy nem 700,000, hanem csak 300,000 K-t adott erre a czélra az állam. Semmi jogunk sincs a tőlünk egyformán távol álló híradások bármelyikében is kételkedni. De ha így lenne is, ez sem változtatna semmit a dolog lényegén: nem az összeg nagyságán van itt a súlv, hanem azon, hogj micsoda parancsoló állami és kulturális érdek késztette a volt kultuszminisztert arra, hogy az állam pénzéből százezreket adjon második róm. kath. főgimnáziumra egy olyan városban, a hol még főreáliskola is van, mikor oly sok, nemzeti szempontból Pécsnél is jóval fontosabb város nyújtja az állam felé segélyt kérő kezét, hogy nem harmadik, hanem első középiskoláját fölállíthassa ?! * Ha nem a jezsuitákra, hanem más szerzetesrendre vagy világiakra bízta volna is a pécsi püspök a második róm. kath. gimnázium vezetését, akkor is szóvá tettük volna az államsegély ügyét. Az a körülmény, hogy a felekezeti türelmetlenséget hirdető, térítgetési vágytól izzó és a nemzetünk múltjában — a történelem tanúsága szerint — oly szomorú szerepet játszó jezsuitákra bízta, még inkább kötelességünkké tette, hogy az állami támogatás ellen fölemeljük a szavunkat. Ezen azután az se változtatott volna sokat, ha a jezsuiták törvényes jogialapon tartózkodnának is hazánkban, a mit pedig most is a leghatározottabban tagadnunk kell. Lássuk csak, hogy áll a jezsuiták Magyarországon való tartózkodásának a kérdése ? bb. azzal a valóban legelemibb jogi tudást is nélkülöző érvvel áll elő, hogy „azzal, hogy XIV. Kelemen a jezsuitarendet eltörölte, VII. Pius pedig visszaállította, a rendnek magyarországi régi jogi állapota épenséggel semmiben sem változott. A rend a bevett s számtalanszor elismert magyar (? hisz 1909-ig az osztrákokkal egy tartományt alkottak !) szerzetek közé tartozott azelőtt s ezt a jellegét az által sem vesztette el, hogy egy ideig (kerek nyolcz évtizedig!) megszűnt itt létezni." Ha valóban így állna a dolog : ha 41 év múlva s egy külső tényező rendelkezése folytán önmagától föléledhetne az egyszer már megszűnt rendnek itt tartózkodási joga, nem mondaná meg bb., miért nem jöttek vissza a jezsuiták Magyarországba, a mikor 1714-ben újra visszaállították a rendet? Miért vártak még 39 esztendeig? S a mikor 80 évi távollétük után, igenis : az abszolutizmus „zavaros" * Némi kétkedéssel kell fogadnunk azt az állítást, hogy az állam ezt az összeget a kezelésében lévő róm. kath. alapokból adta. Nem akarunk most ezeknek az alapoknak a jogi természetére kitérni, csupán azt jegyezzük meg, hogy értesülésünk szerint ezek az alapok már jó hosszú időre teljesen le vannak kötve, úgyhogy ezekből már aligha lehet százezreket kihasogatni!